2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Kultúra rovat

Panzerkrieg

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Páncélos fegyvernem fejlődése, páncéloscsaták német szemszögből - könyvkritika.

[ ÚJ TESZT ]

Panzerkrieg

Peter McCarthy, Mike Syron

Egy könyvesbolti keresés során véletlenül bukkantam rá erre a könyvre. Soha nem hallottam róla, és soha nem kerestem. Levettem a polcról, és belelapoztam. Pár sor elolvasása után felkeltette érdeklődésemet, megvettem.

Nem vagyok 100%-ig olvasott a témában, de lenyűgözött a tárgyias felfogás. A könyv olvasása előtt rettegtem tőle, hogy ez is, mint a legtöbb könyv, amit ebből az időszakból olvastam, le fog ragadni a nácizmus bűneinél, és célját veszti.
Kellemesen csalódtam, mert a könyv a legvégéig megtartotta tárgyilagosságát. Annak ellenére, hogy meggyőződésem, a világháború túl sokáig tartott, és eleve el sem lett volna szabad kezdődnie, magával ragadott a „mi lett volna ha” hangulat.

A könyv a német páncélos fegyvernem megalakulásától dolgozza fel a tényeket egészen a világháború végéig. Végig érdekes, és izgalmas olvasmány, én magam harmadszor olvastam el pár nappal ezelőtt.

Nagyon sok, előttem ismeretlen páncélos katona, vezető tevékenységébe nyertem betekintést. A könyv jó néhány tévhitet eloszlat, tényszerűen tárgyalja a páncélos stratégák, és Hitler között meglévő állandó ellentétet, melyek ennek a kiemelkedő fegyvernemnek a bukásához vezettek. Betekintést ad a háttérmunkába, melyet Heinz Guderian a páncélos fegyvernem felügyelőjeként végzett.

Több, alapvetően hibás döntéssel foglalkozik, mint amikor Hitler a hadosztályok számának növelése mellett döntött úgy, hogy nem nőtt a rendelkezésre álló páncélosok száma. Vagyis gyengítette az egyenként nagyon hatékony hadosztályok állományát.

A német gyártás nem a futószalag elvet követte, hanem inkább céhszerűen működött, ezért soha nem tudtak igazán nagy eredményeket elérni (soha nem sikerült túllépni a havi 720 db-os harckocsigyártást).

Rengeteg kis apró megalomániás projekt futott párhozamosan (pl. Ratte, Maus, Gusztav), ami felemésztette az erőforrásokat a tervszerűen átgondolt és egyszerűsített gyártástól. Mire Guderiannak sikerült elérnie, hogy az alkatrészeket úgy tervezzék, hogy azt a lehető legtöbb páncélosban használni lehessen (pl. ugyanaz a görgő felhasználható volt a Párduchoz, és a Tigris II-höz), és a felesleges projekteket le tudta állítani, már gyakorlatilag eldőlt a háború.

A német páncélosok kialakításánál gondolkoztak el először, hogy a páncélos belső festésénél legyen egy alapszín, és a bent használt eszközök pedig egy attól lényegesen eltérő másik színt kapjanak. Így a páncélosban harcolók számára leegyszerűsítették a tájékozódást.

A könyv olyan zseniális stratégákról, parancsnokokról tesz említést, mint Bayerlein, Bake, Hube, Langkeit, von Strachwitz, Balck, Manteuffel, Manstein, Mellenthin.
Mindannyian kreatívan használták fel a rendelkezésükre álló erőt, és meglepő győzelmeket arattak (pl. harmadik Harkov-i csata).
Említést tesz arról, hogyan vették át a tehetséges tábornokok helyét folyamatosan Hitler kedvencei, akik a hadviselés eme formájához egyáltalán nem értettek.

Végül azt a veszélyes állítást boncolgatja, hogy amennyiben szabad kezet kaptak volna, akkor minden másképp alakult volna. Megemlékeznek olyan tábornokról, mint Kleist, aki a háború elején nem igazán tudta kihasználni a páncélos hadosztályokban rejlő lehetőségeket, mégis gyorsan tanult, és az 1942-es Kaukázusi betörést minden idők egyik leglenyűgözőbb előrenyomulásának tartják, amit szintén ő vezetett.

Kézzel fogható, de elszalasztott lehetőségeket taglal, amik változtathattak volna a hadi helyzeten, keleten (pl. a német támadóerők megosztása a Fall Blau idején, ahelyett, hogy Sztálingrádra koncentráltak volna). Rommel magára hagyása a sivatagban, akinek a győzelmeit nem tudták megmagyarázni.
Meglátásuk szerint a német hadseregnek még Kurszk után is esélye lett volna legalább egy döntetlen kiharcolására, ha Hitler szabad kezet adott volna tábornokainak, és nem erőltette volna az utolsó töltényig tartó harcot minden négyzetméteren.

Olyan taktikákat taglal, mint a Schild und Schwert, amivel képesek voltak a szövetségesek támadó ékeit a páncéltörő fegyverek elé terelni, megsemmisítve azt, majd a szárnyakról a páncélosokkal csapást mérve felszámolni a támadó erőt.

A német páncélos gyártással kimerítően foglalkoznak, kitérve minden lényegesebb harckocsira, és páncélosra, azok előnyeire, és hátrányaira.

Beszél fejlesztési zsákutcákról (pl. Ferdinand), és arról, hogy az új fejlesztéseket minden esetben túl korán vetették be, így nem sikerült az elvárt hatást elérni, és a gyártási hibákat időben korrigálni. A német fegyvergyártás 1944-ig nem volt olyan helyzetben, hogy jelentősen növekedjék, mire Speer 44-ben elegendő hatalmat kapott a reformokhoz, a gyártás rohamosan fejlődni kezdett, már késő volt.

A szövetségesek nem szégyellték, hogy tőlük tanuljanak. A háború későbbi szakaszaiban az amerikaiak és az oroszok is a mély páncélos betörésekben látták a siker kulcsát. Az elképzelések, melyek oly hatékonnyá tették a német páncélos hadviselést, még most is éreztetik hatásukat.

Kijelenthető, hogy Hitler stratégiai rövidlátása, és hozzá nem értése hajtotta a legnagyobb hasznot a szövetségeseknek, és a háború befejezését felgyorsította.

A könyv a Goldbook kiadó-nál jelent meg 2002-ben. Ajánlom mindenkinek, akit érdekel a páncélos fegyvernem története.

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.