Windsor Castle
RMS Windsor Castle
A hajó:
Az RMS Windsor Castle egy a Union Castle Line vállalat tulajdonában lévő óceánjáró volt. 1969-ben épült, magas színvonalú ellátással csábította az utasokat. A hajó többek közt légkondicionáló berendezéssel is rendelkezett.
A hajó építését 1957-ben kezdte meg a Cammell Laird , Birkenhead-i székhelyű vállalat, ezzel az öreg RMS Arundel Castle hajójukat kívánták leváltani.
Az eredeti tervek alapján még 16 lábbal megtoldották a hajó hosszát, és stabilizátorokat is szereltek a hajótestre. Végül 1959. június 23-án készült el.
Első hivatalos útjára 1960. augusztus 18-án került sor, az út Southampton-tól a Durbanig tartott.
Az 1970-es évekre a hajó egyre veszteségesebb lett, az utasszállító repülőgépek kezdték kiszorítani a hajózást. Utolsó afrikai útja 1977. augusztus 12-én volt a Union-Castle Line színeiben.
1977-ben vette meg a hajót Yiannis Latsis , a görög olajmágnás és nevét Margarita L-re változtatta lánya tiszteletére.
Végül október 3-án hagyta el a Southampton-i kikötőt, úti célja Jeddah városa , Szaúd-Arábia. A hajót szabadidő központ és egyben irodaként használták. 1983-ig horgonyzott itt, miután elküldték a Bahrein-i szárazdokkba felújításra.
1991-ben a hajó már csak magáncélokra alkalmazták, majd 1998-ban eladásra kínálták. Az eladás nem valósult meg, közben Yiannis Latsisa tulajdonos elhunyt, ekkor a hajó 43 éves volt. 2004-ben érdemi ajánlat hiányában vashulladéknak eladták egy Indiai kereskedőnek.
Néhány hónap alatt rendbe hozták a hajó motorját és 2005. április 14-én indult útnak Indiába és 2005. augusztus 18-án, mikor a hajó 45 éves lett elkezdték a bontását.
A hajó élete során 1,5 millió tengeri mérföldet tett meg, és 270.000 utas szállított el útjai során.
Videó:
Adatok:
Üzemeltető: Union-Castle Line
Építő: Cammell Laird, Birkenhead
Első út: 1960. augusztus 18
Űrtartalom: 38,000 GT
Hossz: 238,81 m
Szélesség: 28,63 m
Merülés: 9,7 m
Sorsa 2005-ben szétbontották Indiában.
Sebesség: Maximum 23 csomó (43 km/h)
Befogadóképesség: 782 fő utas + 475 fő személyzet
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!