Egy csavargó 19 éves fiatalember. Ennyi, nem több. Iskola után nem haza megy. Valamiért mindenfele megy, hogy láthasson különféle dolgokat. Intézze a dolgait iskola után. Miután betért egy helyre, illedelmesen köszön, de elakad a szava, mert nem annak köszön, akire számított.

Egy idősödő hölgy helyett egy – a fiúnál — kicsit idősebb lányt pillant meg. Köszön, és válaszként megkapja az első ajándékát tőle: a legszebb mosolyt a világon. Beszélgetés követ beszélgetést. Egyre többször, ahogy telnek a hetek.

Egy emberi kapcsolat kialakulása nem egyből megy. Egy lépcsőn haladunk felfelé. Megismerjük. Kiismerjük. A többi már részletkérdés. Sajnos 99%-ban ugyanaz a vége: a lépcső legtetejéről zuhanunk le. Az, hogy milyen magasról, attól függ, mennyire felejtjük el a világot mellette. Mennyire teszünk fel mindent érte.

Ő a legnagyobb hibát követte el, mert mindent feltett.

Mindennek van pozitív oldala, de erre csak akkor jövünk rá, ha össze tudjuk magunkat szedni a kudarc után. Vannak esetek, amikor olyan súlyos helyzet, hogy megnehezíti ezt a fajta újjáépülést.

Ez a fiatalember beteg, de ezt még nem tudta, mert boldog volt. A világon a legboldogabb volt a lány mellett, mert kialakult egy kapcsolat. Nem tudták, mi ez. Nem tudták a választ rá, hogy mit éreznek. „Valami különleges” – mondogatták. Keresték a válaszokat, de nem találták. Pedig pofonegyszerű volt: szerelem.

A fiú valami megmagyarázhatatlan ok miatt feltett mindent egy lapra. Nem találkozott a haverokkal, nem járt sehova. Boldog volt vele. Minden hegyen megnézett naplemente együtt, fokozta a fiú szerelmét a lány felé. Azok a pillanatok tették boldoggá, amik nem kerültek semmibe.

Mint az élet legszebb dolgai. Rengeteg ember él abban a hitben, hogyha gazdag, boldog is egyben. Pedig ez csak nagyon ritka esetben fordul elő.

Az emberi érzéseket nagy többségben megbénítja valami. Van, hogy elvakít minket egy dolog. Ott vagyunk vele szemben, faljuk a szavait, a pillantását. Semmiféle kérdőjel nincs bennünk, mert béke van. Velünk van az, akiért bármit megtennénk. Ez történt a fiúval is, miközben az összes idejét a lánnyal töltötte. Nem láthatta azonban, mi történik a szerelme mögött. Szerelme… mert sajnos ez egyoldalú volt.

Eljött a nap. Eljött a nap, amire azt hitte, hogy nem létezik.

A lány egyre furcsább volt, és ez rettenetesen zavarta. Érezte, hogy baj van. De azt még nem sejtette, hogy ez a baj gyökerestül megváltoztatja az életét. A lány furcsa hangsúllyal, mély lélegzetekkel közölte a fiúval… vége. Kettőjük közös meséje elérkezett az utolsó fejezet utolsó mondatához.

A lány elmondta neki, hogy egy másik fiúval ismerkedik. Azt nem tudta, hogy ezekkel a szavakkal mit tesz vele.

Az érzés, ami leírhatatlan volt. Amit szavakkal nem lehet kifejezni. Amikor mindennek vége, amiben hitt az ember. Csalódottság, tehetetlenség és mérhetetlen lelki fájdalom. Ami a fiúnak ezután jött, az maga volt a pokol. Az eset után a fiú elindult haza és órákon keresztül sírt, mint egy kisgyerek, akitől elvették az utolsó játékát. Tudta, hogy már sosem kaphatja vissza…

Azt mondják, hogy a pokol az élet utál vár a „rosszakra”. Jelen esetben a fiú - betegségének köszönhetően - belekóstolhatott.

Egy bipoláris zavar nevű betegségben szenvedett, ami a depresszió egyik fajtája. Az emberek sokszor dobálóznak ezzel a szóval, de nincsenek tisztában azzal, hogy ez mi is valójában. Ha az ember ebben szenved, akkor hirtelen a pokol tornácán találja magát, és csak az tudja, milyen, aki azt megtapasztalja.
Minden egyes nap, amikor felkelt, körbejárta az érzés… és csak az volt benne, hogy meg fog halni.

Nem csak akarta, hanem teljesen tudatában volt, hogy már nincs miért mennie tovább. Gyógyszerek, alkohol és egyedüllét. Ez maradt csak neki. Az összes ismerősét elvesztette.

Mindent feltett egy lapra, de vesztett. Nem maradt senki, aki ott lett volna vele, csak a kutyája. Három nappal a szakítás után megkísérelte az öngyilkosságot.

Nem sikerült neki, pedig csak ezt akarta. Ezek után sem jött a gyógyulás. A lelki betegségekre nincs gyógyszer. Azt nem lehet elintézni egy sebtapasszal. Szűnni nem akaró fájdalom hónapokon keresztül. Nyugtató, alkohol és egyedüllét. Egy szerelmi bánat egy átlagembernél hamarabb elmúlik, de neki ott volt ez a betegség, ami pokollá tette az életét. Ez mindig is ott marad benne, ha ránéz egy képre, vagy ha felcsendül a közös zenéjük.

Része lett az életének, még akkor is, ha nincs vele.

Mindenki másra esküszik: idő, barátok vagy esetleg más társ keresése. Ez a dolog mindenkinél változó. Azért, mert minden ember más. Egy dolog a biztos: ilyen esetekben az embernek idő kell, hogy megtalálja saját magát. Tanulni kell a hibákból és kiszűrni a rosszat, a következőnél pedig javítani kell.

Ez a fiú én vagyok, aki egy más ember lett. Ez a dolog sok érzést kiölt sok érzést belőlem. Egy sebbel a szívemen élek. Tudom jól, hogy bármikor visszatérhet ez a fajta pokol.

De egyet megtanultam: Nem szabad a múltban élni, mert azt nem lehet visszahozni, de változtatni lehet. Soha sem szabad feladni és küzdeni kell az utolsó leheletig!