Történt pár napja, hogy kisfeleségemmel' és az aprólékkal (11 hónapos kislányom) elindultunk a nagymamához. A nagymama (jóanyám) B.örsön leledzik, ezért autóval tesszük meg az utat. Az autó itt képletes, ugyanis egy Suzuki Swiftről van szó. :-)
Tehát a szokásos menet, kocsihoz le, én viszem a csomagokat, asszonypajtás a lurkót.
Mivel urvagazdagok' vagyunk, központizárasriasztóstávirányítós a verda. Gomb megnyom, katt, pitty-pitty, zár nyílik. ;-) Amíg én bepakolom a táska tengert a csomagtartóba, addig asszony behajtogatja a gyereket a hátsó ülés jobb oldalán lévő gyerekülésbe. Azért kell hajtogatni, mert a Szuznyák hátsó ajtaja jó, ha 30 fokban kinyílik.

Ám...és itt jön a csavar, ami az aznapi lelki világomat - ami a szülés óta amúgy is labilis - kissé, hogy is mondjam lenullázta.
Megjelent anyósom. No, nem maga a személye a probléma, hanem az, hogy ezzel összezavarta az amúgy teljesen rutinszerű műveletet még a gyerek behajtogatása előtt.
Szóval trécsparti. Én addig a kölökkel szórakoztam, történetesen azt tanítottam neki, hogy ha megnyomja a távirányító gombját, akkor kattan egyet a verda, lezárnak az ajtók és villog az index lámpája.
Ez marhára tetszett neki. Ki sem tudtam venni a kezéből a kulcsot. Katt, pitty-pity...pitty-pitty, katt...És ez ment vagy 10 percig, míg nagymuter végre tovább ballagott.
Ekkor, mivel én tanítottam a jóra a lurkót, felkaptam és elkezdtem begyűrni a gyerekülésbe. Asszony addig a csomagtartóban matatott. Betettem, nem kötöttem be, majd rácsuktam az ajtót, mert eléggé szeles volt az idő. Elindultam a vezető oldalra, mert, hogy tudok ám vezetni. :-) Asszony elindul a gyerek oldalához, hogy kintről beköti a kölköt, onnan kényelmesebb. Pont egyszerre értünk az autó két oldalán a hátsó ajtókhoz, mikor jött a hang...KATT, pitty-pitty...

Ekkor, mint a Mátrixba, lelassult az idő, majd teljesen megállt. Az agyam meg nem győzte a rengeteg információt feldolgozni, ami ebben a pillanatban cirkumveniált a fejemben. Szerintem még a madarak is elkussoltak pár másodpercre, amit nem is csodálok, hiszen ekkora blődség nem történik meg minden nap az ember fiával...
Kamera szög: Férfi fej hátulról, kék Suzuki teteje, autó másik felén női döbbent arc. Szem sarok ráng. Lenéznek, be az autóba, majd egyszerre vissza, egymásra...
Majd a felismerés és a rémület keveréke ül ki az arcunkra, a gyerek bezárta magát a kocsiba...

A következő pillanatokat kellett volna isteni szögből 720p minőségben felvenni.
Én, mint akit Csák Norisz vágott pofon, akkora lendülettel indultam meg vissza a lakásba a pótkulcsért, asszony meg először torka szakadtából üvöltötte a pöttömnek be, a zárt kocsiba, hogy nyisd ki...nyisd ki, majd, mikor rájött, hogy ezzel megijeszti, elkezdett neki pitizni.
Gréti! Nyisd ki szépen. Nyomd meg a gombot.
A többit már nem hallottam, mert rohantam...

A lépcsőn felfelé rohanva egy komolyabb horror film játszódott le bennem, mi minden történhet a lányommal... :-)
A pótkulcs keresgélése közben már kissé megnyugodtam, hogy asszony karatézott, vagy mit csinált, szóval ha kell, berúgja az üveget. Lefelé rohanás közben a szám szélén már egy hangyafasznyi mosoly is látszódhatott. Mire leértem, már kint volt a gyerek. Kinyitotta az ajtót. Megkönnyebbültem, de iszonyat vert a szívem. Egymásra néztünk a feleségemmel és elmosolyodtunk. Aztán akkorát röhögtünk, hogy a könnyünk potyogott...