2024. április 25., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Milyen ateistának lenni?

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Milyen ateistának lenni? „Egy barátom kért meg” , hogy rakjam fel ezt a fordítást.

[ ÚJ TESZT ]

Milyen ateistának lenni?

„Egy barátom kért meg” , hogy rakjam fel ezt a fordítást.

Még régebben futottam bele egy cikkbe az ateizmusról. Ja, nem is. Még régebben futottam bele két cikkbe az ateizmusról. Guga írásait olvasva egyre fokozódott bennem a kényszer, hogy valamiféle válaszképp le kellene fordítani Darkside postját. Aztán a helyzet fokozódott, és a Logouton sorra jelentek meg az ilyenolyan vallásos, istenélményes írások, amikre már muszáj volt lépnem. A sors különös fintora, hogy már majdnem készen voltam a fordítással, amikor megjelent itt egy másik ateista írás is (aki olvasgat errefelé, az tudja, melyikre gondolok). De ha már lefordítottam, hát közreadom. Elnézést, hogy ilyen hosszú.

[Tudom, hogy Mikulás az december 6-án van, és nem karácsonykor. Az eredeti szövegben szereplő Santa Claust mégis egyszerűbb volt ennek fordítani. A mifelénk megszokott karácsonyi „Jézuska” ebben az írásban most nem lenne túl nyerő. – a ford.]

Néhányan tudni szeretnék, miért vagyok ateista. Nem fogok cukormázas rizsázásba fogni arról, hogyan segít a vallás néhány embernek megbirkózni az élet kegyetlenségeivel, melyeket sosem kértek, és sosem érdemeltek ki. Igen, ezt teszi, és még sok más hasznos dolgot is. De most nem erről van szó.

Ha nem akarod tudni, hagyd abba az olvasást ... most. Komolyan mondom, hagyd abba az olvasást azonnal! Ha épp most vesztettél el, vagy fogsz elveszíteni valakit, és a vallás az utolsó hajszál, amibe kapaszkodni tudsz, mielőtt megzakkannál, ne olvass tovább! Ha szükséged van arra az érzésre, hogy az emberiség valami különleges helyet foglal el a világegyetemben, és enélkül semmi értelme az életnek, ne olvass tovább! Ha könnyen felkapod a vizet és/vagy intoleráns vagy, ne olvass tovább! Többnyire jól elvagyok ezekkel, de most kivételesen nem leszek túl együttérző a reklamálókkal.

És mindezt két részletben fogom közreadni: egyet ma, és egyet holnap. Az elsőben megpróbálom elmagyarázni, milyen érzés ateistának lenni; a következő pedig arról szól majd, hogy én miért vagyok ateista. A kettő között lesz némi átfedés.

Milyen érzés ateistának lenni?

Én mindig is ateista voltam, nem ismerek mást. A legkorábbi emlékem ebben a kérdésben (úgy három-négyéves koromról beszélünk), hogy szkeptikus voltam, mint a nyű. Az Istennel foglalkozó sztoriknak semmi értelmük sem volt. Életem minden napján rácsodálkozom, hogy nem mindenki ateista, hozzám hasonlóan. Pedig nem azok, gőzöm sincs, miért, de ez a valóság. És az évek során feltett sok-sok kérdés alapján ezt valószínűleg nehéz megértenie valakinek, aki nem az. Szóval figyelj rám egy kicsit! Megpróbálom leírni a világot egy ateista szemén keresztül.

Képzeld el, hogy egy olyan világban élsz, ahol a körülötted élő emberek 90 %-a komolyan hisz valamiben, ami számodra teljesen zizis, bár a felszínen sok tekintetben viszonylag kellemes. Mondjuk a Mikulásban hisznek: szakáll, nagy piros szerkó, repülő rénszarvas, milliárdnyi ajándékkal telerakott szánkó, az északi-sarki műhely, Mikulásné és a manók.

Azonban ebben a képzeletbeli világban nem elég, hogy ők hisznek Mikulásban, de azt akarják, hogy nyilvánosan te is minden egyes alkalommal elismerd, hogy te is hiszel Mikulásban, az ő konkrét verziójukban; és számos módon annak tettetésére kényszerítenek mindenki mást, hogy nem is furcsa vagy gyerekes hinni benne. De nem állnak meg itt: ragaszkodnak hozzá, hogy minden egyes nyomorult nap tiszteletben tartsd az ő Mikulás-hitüket. Ha nem teszed meg gondolkodás nélkül, bármikor, akkor tiszteletlen vagy, nem tudsz viselkedni. Mindegy, mennyire próbálsz a kedvükben járni, mindig egyre többet akarnak.

Képzeld el – komolyan képzeld most el egy pillanatig –, hogy ezek az emberek, a választók nagy többsége, javarészt az alapján szavaz a politikusokra, hogy szerintük mit akar Mikulás, a kampánybeszédek pedig mind úgy fejeződnek be, hogy „Legyetek jók, különben nem jön el a Mikulás!”. És ezeknek a szavazóknak a többsége egyáltalán meg sem fontolja, hogy olyan valakire adja voksát, aki nem hisz Mikulásban, és az északi-sarki gyárában. Mégis rendszeresen gratulálnak maguknak, hogy a legkönyörületesebben toleráns és elfogulatlan emberek közé tartoznak a világtörténelemben.

Képzeld el, hogy az ország nagy része (valójában a többsége) elutasítja a modern földrajzt, és azt akarja tanítani, hogy a Mikulás az Északi-sarkon él egy óriási, manókkal teli dickensi gyárban, mint a hivatalos tananyag része. [Ha valakinek nem ugrik be, itt az intelligens tervezés kötelező oktatásával vagyunk párhuzamban. – a ford.] Ezt nem csak otthon, vagy a vasárnapi Mikulás-misén akarják tanítani; ezt mint földrajzi tényt akarják tanítani, és harcosak ez ügyben. Nyomulnak az iskolaszékekben, és telerakják ezeket mikulásistákkal, akik a „földrajzi vita mindkét álláspontját tanítani akarják”, és a gyerekekre akarják bízni, hogy hisznek-e a Mikulás műhelyében az Északi-sarkon, vagy sem. Tanítani akarják a „természetes Északi-sarkizmus elleni bizonyítékokat”, és nincs az a mennyiségű bizonyíték, műholdkép, helyszíni jelentések, élő észak-sarki webkamerák, ami eltántorítaná őket ettől.

Képzeld el, hogy ha csak a lehetőségét veted fel, hogy a Mikulás esetleg csak egy kedves legenda, vagy a történet bizonyos részletei inkább allegorikusak, mintsem szó szerint értendőek, amikor a helyi iskolaszék gyűlésén napirendre kerül a kérdés, akkor leüvöltöznek, mindenfélének hívnak nácitól kezdve, a démonon át a terroristáig, kiközösít a szomszédság, és esetleg a munkatársak is. Mivel míg egy csomó szép dolog történik Mikulás nevében, egy rakás értelmetlen, vagy kifejezetten barom dolgot is ugyanez igazol. Például a gyerekeid jobb, ha nem hangoztatnak semmiféle Mikulás-szkepticizmust, különben szörnyen fognak bánni velük, és esetleg a többi gyerek még a szart is kiveri belőlük.

Most képzeld tovább! Bár a mögötte levő történet magában elég kedves, amire különféle önző társaságok felhasználják, az már olyan ocsmány, amennyire csak lehet: A kormányzó pártot egy nagy rakás igazán radikális Mikulás-hívő támogatja, akik az egész országot úgy irányítanák, ahogy szerintük az éjszaki-sarki intézmény működik – beleérve a szipolyozó gyárakat, amikben gyerekek dolgoznak az év összes napján, hosszú futószalagok mellett, kéziszerszámokkal, a dermesztő sarki hidegben, mindezt néhány fehér szakállú vénember kedvéért, akik gyönyörködnek ebben a munkában. Merthogy Mikulás így akarja, érted?

És bár Mikulás szereti a gyerekeket, az rossz, ha ezt egy kormány végzi el helyette. Ezért Mikulás akarata ellen való lenne a dolgozó gyerekek millióinak rendes ételt adni; de vess néhányuknak évente egy játékot, és rendben vagy Mikulással. Ez az, amit ők akarnak, és keményen dolgoznak, hogy el is érjék.

Ráadásul, Mikulás-hitük alapján be akarják tiltani az összes hormonkészítmény bármiféle használatát: rák, növekedési problémák, hormonhiány, klimax-kezelés, köszvény és egyéb autoimmun betegségek, izomhiány stb. Mivel teljes bizonyossággal állítják, hogy Mikulás szereti a törpéket, a törpék Isteniek, de néhány hormont a törpenövés kezelésére lehet használni. Ha a hormonok legálisak lennének, és széles körben használnák, véletlenül meggátolhatnád a törpék „normális” fejlődését és az ezzel járó csontfejlődési rendellenességeket. Így inkább semmiféle hormon vagy hormonkészítmény, nincs kivétel. Néhányuk még az összes gyógyszert hormonnak minősítené ... a biztonság kedvéért.

Megpróbálják teletömni a bíróságokat Mikulás-hívőkkel, és telerakták a felügyelő testületeket Mikulás-hívőkkel, és ha bármikor bárki a kizsákmányoló gyárak érdekei ellen dönt, Szt. Miklós Aktivistái lesznek. Bárkit, aki Mikulás elleni, vagy ezekről a kormány által jóváhagyott koncentrációs/munkatáborokról szóló bizonyítékokat közöl, keményen földbe döngöl a profi média, melynek nagy része szintén osztja ugyanezt a Mikulás-hitet, és nagyon ritka, évente egyszer előforduló eset, hogy egy Mikulás szó szerinti létezése ellen érvelő egyáltalán adásba kerüljön. A nemzet a Mikulásállam felé sodródik egyre jobban.

Ők ezt az egész hitvilágot, és az összes ehhez kapcsolódó disznóságot és elnyomást kizárólag egy hosszú karácsonyi énekre alapozzák, mely századokon át maradt ránk, néhány önjelölt Mikulás-szónokra – akik véletlenül épp a gazdag, szakállas kaszt alkalmazásában állnak –, és egy-két régi mesekönyvre.

És mellesleg ez ugyanaz a történet néhány kisebb eltéréssel az egész világon. Az óceán túloldalán olyan emberek élnek, akik elutasítják Mikulás nevét, és helyette Télapóban, Fagy apóban, vagy St. Nickben hisznek ugyanilyen, vagy még nagyobb átéléssel, mint ezek az itteni Mikulás-hívők. Ezek a pogányok némelyike kész akár habozás nélkül ölni is (egymást, téged, és az egész családodat), beleértve hogy robbanóanyagot ragasszon magára, és felrobbantson egy óvodát, vagy kamikáze-lövedéket csináljon egy repülőből, és beszántson vele egy gyárat. Mindezt csupán azért, mert nem tudnak kiegyezni abban az apróságban, pontosan hogyan is nevezzék, vagy milyen az öltözéke Mikulásnak, és hogy így jobban nyomatékosítsák, hogy ők jobban hisznek a saját történetükben, mint a mi Mikulás-hívőink.

Képzeld el, amint az életed ebben a világban folyik: Gyerekként te is hiszel Mikulásban, mert a szüleid ezt mondták neked. De ahogy felnőtté válsz, egyre szkeptikusabb leszel, és néhány dolognak egyszerűen nincs semmi értelme. Olyan hat-hétéves korod körül teljesen jogos kérdéseket kezdesz feltenni, mint például „Hogyan tud lemenni a Mikulás azon a szűk kéményen? Honnan van Mikulásnak elég ideje, hogy minden házat meglátogasson? Hogyan tudja Mikulás megkülönböztetni a jó és a rossz gyerekeket?” és így tovább. Ezekre a kérdésekre először furcsa, a lényeget elkerülő válaszokat kapsz, és kényelmetlen helyzetbe hozod a felnőtteket, akiket megkérdezel. Néhány évvel később ezek a reakciók átváltoznak lenéző, atyáskodó sértésekre, és nyílt ellenségeskedésre. De soha, soha nem kapsz releváns választ.

Végül gyanítani kezded, hogy van rá esély, hogy a szó szerint vett északi-sarki Mikulás nem létezik a manók működtette játékgyárával és a repülő rénszarvasával együtt. Finoman kérdezgetni kezdesz másokat a kételyedről. De amikor megvallod legbizalmasabb barátaidnak és legközelebbi családtagjaidnak, hogy az egész Mikulás-téma egész biztosan csak egy szép gondolat, de semmi gyakorlati értelme sincs, és nincs rá semmi bizonyíték, a reakció a meglepődéstől, a szánalmon, döbbeneten, dühön át a nyílt vádaskodásig terjed, azt sugallva, hogy valamilyen elmebajban szenvedsz, csak mert ilyesmi egyáltalán eszedbe jutott.

Nem érted, hogy mi a fene van; ennek az egész Mikulás-cuccnak semmi értelme, semmi bizonyíték rá, miért nem tudja ezt mindenki csak úgy beismerni? Mi ez a nagy összeesküvés? Miért tetteti mindenki, hogy valóban van Mikulás? Aztán lassan ráébredsz, olyan tíz-tizenegyéves korodban ... a vérfagyasztó, szörnyű valóságra:

Nem tettetik. Ők TÉNYLEG hisznek Mikulásban.

Hinnye! Azannyát! Hirtelen kicsit magányosnak érzed magad tizenhat körül, amikor rájössz, hogy olyan felnőttekkel vagy körülvéve, akik annyira kényszerképzetesek, hogy nem tudják megkülönböztetni a képzeletet és a tényeket, és akiket teljesen beszippantott valamilyen masszív tömeghisztéria. A legtöbbjük mind ilyen! És mind golyósnak képzel téged, mert te nem dőlsz be az ő hülyeségüknek. Mi a fasz van ezekkel a kibaszott emberekkel? Nem látják, hogy mekkora baromság ez az egész szar?

Mivel kamasz vagy – aki tudni akar mindenfélét, és nem retten meg csak úgy –, konfrontálódsz azokkal az emberekkel, akik Mikulás létezéséről épp a sztori számodra nyilvánvaló hiányosságaival akarnak meggyőzni téged. A végeredmény hülye kérdések özöne, düh, néha gyűlölet, néha szánalomnak vagy aggódásnak álcázva, de nem mindig.

„Mit gondolsz, honnan jön a karácsony? Miért gondolod, hogy az ajándékozás volt először?” – kérdezik tőled újra és újra.

A téged zaklató kérdések némelyike a legalapvetőbb logikát is nélkülözi. „Láttam Mikulást, mi erre a magyarázatod?”, vagy „Szerinted miért lett az Északi-sarkon a Mikulás gyára, ha egyáltalán nincs is Mikulás? Na?! Na?! ERRE felelj, Okostojás!”

És nem számít, hányszor magyarázod el, hogy valószínűleg Mikulást kitalálták, és képzeletben formálták a korábbi generációk; hogy valójában Mikulás-szerű személyek hosszú történelmi láncolata létezik felmenőink kultúrájában, mely elvezet a mai változathoz, letojnak és kiröhögnek. És újra meg újra ugyanazokat az unalomig ismert régi kérdéseket vágják hozzád, mintha soha nem válaszolnál ezekre, és nem lenne semmi más lehetséges magyarázat Mikuláson (vagy Télapón, Fagy apón, vagy St. Nicken, ha épp azok hívői kérdeznek) kívül. Ezzel teljesen tehetetlenné tesznek.

Elérkezünk egyetemista éveidhez, még komolyabb emberek vesznek körül. Egyébként teljesen normális felnőttekről beszélek, akiknek munkájuk van, kitapétázhatják a falukat lenyűgöző diplomáikkal jogból, filozófiából, fizikából vagy matematikából, és akik fontos döntéseket hoznak. Ők folyamatosan olyanokkal bombáznak, mint „Mikulás nélkül nem lenne értelme, hogy jók legyünk – mit gondolsz, honnan származnak az elvek és az etika? Mi a 'világnézeted', és milyen bizonyítékaid vannak rá, ha nincs eredete az elveknek? Úgy értem, mi tart vissza téged egy gyilkolászós-megerőszakolós ámokfutástól, ha nem hiszel Mikulásban?”

És nem számít, hányszor jelented ki szabad akaratodból, hogy neked nincsen „világnézeted” egy ösztönös „valóságon” kívül, és hogy az elvekkel és etikai normákkal kapcsolatos ötletek, és hogy mi bűn, és mi nem az, valószínűleg abból a kultúrkörből fakad, amiben felnőttél, és gyerekként tudat alatt beléd ivódtak, és finomodtak, ahogy idősebbé váltál. Nem vesznek tudomást rólad, és folyton ugyanazt a kérdést dobják vissza. Ugyanazt a kérdést újra meg újra, meglepően változatos dörzsölt, álintellektuális csomagolásokban. Gyakorlatilag győzelmi örömtáncot járnak minden alkalommal, amikor ugyanazt a seggfej kérdést vágják hozzád, mintha minden kétséget kizáróan sikerült volna bizonyítaniuk Mikulás-hitüket.

Ahogy megkezded felnőtt életedet, megnősülsz, és saját családod lesz, az érvek semmit sem javulnak – sőt néha lényegesen rosszabbak lesznek. Idegbeteg e-mailezők követelik a választ: „Mivel tudod megmagyarázni Rudolf világító vörös orrát?”

És nem számít, hányszor magyarázod el türelmesen, hogy Rudolf és orrának létezése semmivel sem racionálisabb vagy megalapozottabb, mint Mikulásé, és hogy a kérdés egy alapvető logikai hibát, téves következtetést tartalmaz, mivel premisszát feltételez. Nem vesznek rólad tudomást, mintha válaszod láthatatlan lenne a kérdeződ számára, és ugyanazt a kérdést vágják újra a képedbe, mintha ez Mikulás létezésének holtbiztos bizonyítéka lenne. Kezded megérteni, hogy ezek a népek nem egyszerűen zizzentek agyilag, hanem vagy hazudnak, vagy nem képesek egy csecsemő szintjénél komolyabb gondolkodásra. Mert ez tényleg olyan legtöbbször, mintha egy kétévessel vitatkoznál – csakhogy ők nem kétévesek, hanem felnőtt, művelt emberek. És komolyan elkezdesz aggódni: Mi van, ha a legtöbb ember elmebeteg, és a szerencsés véletlennek köszönhetően te a kevés épeszű egyike vagy? Egy értelmes ember egy megőrült világban?

Hé, talán nem adtál rendes esélyt ennek a Mikulás-dolognak. Talán ha egy profival beszélnél, vagy meditálnál, vagy elég hosszan és keményen gondolkodnál rajta, valami a helyére ugrana, ami most hiányzik. Hát nekivágsz egy többéves útnak, Mikulás papjait faggatod, és Mikulás teológiáját olvasod. Más vallásokat is megvizsgálsz, mint akik Télapóban vagy Fagy apóban hisznek, és próbálod, komolyan próbálod, hogy összejöjjön. Eljátszadozol különböző módosult tudatállapotokkal, és beszélsz más kultúrákból származó emberekkel az ő Mikulás-hit változatukról.

És bizonyára tanulsz néhány hasznos trükköt, például hogyan különböztesd meg a friss acidot attól a cucctól, ami már sztrichninné alakult; vagy esetleg képes leszel lassítani vagy gyorsítani a szívverésed biofeedbackkel néhány gyűlés után. De a végén még mindig úgy találod, hogy az aktuális Mikulás-szerű hitek egyikének sincs több értelme, mint az otthoni verziónak. És ugyanúgy nem tudod rávenni magad az egyikben való hitre sem, mint ahogyan a kezeiddel csapkodva elrepülni.

Mégis, megállás nélkül térítgetnek, egyfolytában leugatnak, ha kinyitod a szád, és megpróbálsz egy igazi, őszinte, komoly vitába szállni – ugyanazokkal a szaros, értéktelen sorokkal, amiket már évek óta hallasz. És néhanap, amikor végül meggyőzöl valakit – mondjuk aki megpróbál megtéríteni, hogy elhidd, Mikulás egy valós entitás, és tényleg mind megteszi azokat a csodálatos dolgokat –, hogy megértse, te nem veszed be ezt a szöveget pusztán azért, mert ők ezt állítják, olyasmiket üvöltve hagynak ott, hogy „Ó, értem. Te UTÁLOD Mikulást, és UTÁLOD a karácsonyt, és UTÁLSZ ajándékokat kapni, és most úgy próbálsz meg elégtételt venni, hogy azt tetteted, hogy nem hiszel Benne. Jó, majd nevetni fogok karácsonykor, amikor én kinyitom az ajándékaimat, és a te egyetlen ajándékod egy agydaganat lesz, amiért rosszul viselkedtél.”

Képzeld el, amint átvergődsz ezen az ideiglenes állatkerten, amit életnek hívunk, színültig telve funkcionálisan gyengeelméjű humanoidokkal, akik a tapasztalás szövetét adják: főnökök, barátnők, haverok, ellenségek; szerepmodellek, melyekben Mikulás-emlékeztetők vannak minden pénzérmén és minden papírdolláron [Az „In God We Trust” feliratokra vonatkozó utalás – a ford.], minden utcasarkon, minden hírműsorban, minden kábelhálózaton; hogy rádió- és tv-adók vannak, melyek a nap huszonnégy órájában áradoznak Mikulás jóságáról, és a hatalmas szánjának hatalmáról. Néha összefutsz egy másik utazóval, aki szintén elcsodálkozik ezeken az őrült embereken, esetleg barátok lesztek, leveleztek, és nevettek ezeken az eszement faszfejeken, de nagyon ritka ilyennel személyesen találkozni.

És minden egyes ilyen Mikulás-emlékeztető minden ötcentesen és minden dollárbankón sugall egy kis állítást, egy rejtett pillantást azokra a rusnya elemeire a mikulásizmusnak, és sót szórnak a rivális Mikulás-szerű hívők nyílt sebébe, akik mindig egymás torkának ugranak. Győzködnek minket, hogy a háborúkat igazolja és megbocsájtja Mikulás. A kiszipolyozó gyárak, a pogány öngyilkos merénylők és a politikai opportunisták, akik egy nagy rakat életmentő gyógyszert tiltanának be Mikulás-hitük alapján. Az őrültek, akik a törvény erejével akarnak rákényszeríteni mindenki mást, hogy szörnyű kínokat és eltorzító halálos betegségeket szenvedjenek el, csak hogy boldogabb legyen hitük a mitológiai manókban. Néha, ahogy öregszel, már csak nevetni tudsz az egészen, hogy ne kelljen sírnod az egész mélységes emberi tragédiáján.

És tényleg, hozzászoktál; legtöbbször már nem is zavar, mert nem is gondolsz rá, milyen totális segghülyék az emberek körülötted, vagy hogy milyen könnyű áldozatok ennek a gyogyós dzsungelnek az arcátlan ragadozói számára – egészen addig, amíg nem bántanak, vagy nem öntik törvénybe hagymázas dogmáikat, szétcseszve az életed. De mindenhol jelen van, és egyre rosszabb és rosszabb lesz. A mikulásisták évről évre egyre követelőzőbbé válnak, egyre nagyobb hatalommal, egyre jobban eltévelyedve, és egyre arrogánsabban. Úgy nősz fel, hogy hűségesküt mondasz minden nap az iskolában óvodától kezdve, hogy Amerika az Egy Nemzet Mikulás Alatt. Néhányan megkérdőjelezik ennek a hagyománynak a hasznosságát, és rámutatnak, hogy az egész könnyen tekinthető nyílt agymosásnak, erre a Mikulás-támogatók támadásának lesznek kitéve éjjel-nappal, a pedofilokkal egy kalap alá véve. A teljes Kongresszus bezár, hogy kiadjon egy Mikulás-esküt támogató egyhangú határozatot, felolvassák a Capitolium lépcsőin, visítják Mikulás nevét, a kameráknak és az optikai csöveg túloldalán ülő korlátolt Mikulás-hívőknek játszva. Melyik megnyugtatóbb? Hogy a nemzet vezetői hazudnak és etetik a Mikulás-hívőket? Vagy hogy ők is tényleg hisznek benne? Pokoli választás, mi?

Aztán még csúnyább lesz: Képzeld el, hogy a Mikulás-hívők egy nagyon hangos csoportja rendszeresen követelni kezdi, hogy költözz másik országba, és/vagy tiltsanak el az ajándékozástól, vagy a karácsonyi szabadnaptól, mert te nem hiszel Mikulásban. Ugyanennek a csoportnak a tagjai azért támadnak téged még hangosabban, mert állítják, megpróbálod tönkretenni vagy leállítani a karácsonyt, és követelik, hogy neked is kötelező legyen ünnepelned és részt venned az összes Mikulás-rituáléban, amelyet ők személyesen szükségesnek látnak. Teljesen tiszta számodra: Ezek a látszólag normális emberek nem csak kibaszott elmebetegek, de ha Mikulásról van szó, akkor összefüggéstelenek, veszélyesen egyoldalúak, és egymást kölcsönösen kizáró viselkedéseket követelnek tőled, aminek lehetetlen megfelelni.

Képzeld el: Csak két-háromszáz évvel ezelőtt teljesen bevett eljárás volt összefogdosni férfiakat, nőket, gyerekeket, akik nem hittek Mikulás megfelelő változatában, és vörösen izzó acéltárgyakat dugdostak a fenekükbe és hüvelyükbe, megfőzték végtagjaikat, hülyére verték őket tompa ütőkkel, lovakkal tépették szét őket, szeretteik előtt felvágták hasukat és kitépték beleiket, miközben még éltek, vagy nyilvánosan lassan megégették őket. Mindezt Mikulás jóakaratának nevében, és gyakran egy kétbites tízéves gyerek névtelen feljelentése alapján, vagy egy olyan skizofréniában szenvedő szellemi fogyatékosé alapján, akinek egyszer azt mondtad, hogy nem hiszed, hogy Mikulás tényleg tud repülni. Képzeld csak el, hogy ez még mindig így megy a világ bizonyos részein, ÉS egy nagy rakás ember van a mi országunkban is, akik örömmel térnének vissza ezekhez az időkhöz.

Képzeld el, hogy amikor mamád, papád, szívsebészed, tanárod vagy a legjobb barátod azt mondja, hogy ők szilárdan, eltökélten hisznek Mikulásban, a repülő rénszarvassal együtt, és hogy egyetlen éjszaka alatt be tud menni a világ összes kéményén át, te is jobban teszed, ha hiszel, mert különben egy fabatkát sem kapsz a végrendeletben, vagy az életben attól kezdve, vagy esetleg csak úgy fognak bánni veled a család többi része előtt, mint egy szarkupaccal, ÉS A LEGKEVÉSBÉ SEM VICCELNEK.

Mikulás-hívők össztüze alatt állsz bölcsőtől sírodig, akik a megbotránkozástól az utálatig viseltetnek irántad, mert nem hiszel Mikulásban; egyre harcosabbak lesznek, bár egyetlen egynek sincs közülük a leghalványabb bizonyítéka sem a Mikulás nevű entitás létezésére. Egyikük sem akarja megmagyarázni, hogy az Északi-sark miért nem csak egy kopár, fagyott pusztaság, kivéve talán néhány halvány magyarázatot arra, hogy a „Gyár” nem fizikai formában létezik, vagy hogy nem „szó szerint” kell érteni – egy állítás, amit más Mikulás-hívők szenvedélyesen tagadnak. Egyikük sem adja a legkisebb morzsáját sem egy hihető, tudományosan ésszerű magyarázatnak, hogyan repülhetnek a rénszarvasok, és húzhatnak egy légi szánt, vagy Mikulás hogyan olvas a gondolatokban, és hogyan tart nyilván kétmilliárd gyereket, és látogatja meg őket egyetlen huszonnégy órás periódus alatt évente egyszer, hogy a saját gyárában, varázslatos mini játékkészítők által készült ajándékokat szállítson ki. Egyikük sem tud meggyőző, hétköznapi érveket, hogy Mikulás egyáltalán miért akarná ezt tenni, milyen előnye származik belőle, honnan szerzi be az alapanyagokat, élelmezi magát és munkásait, gyógyítja a betegségeit, kerüli el az öregkort és a halált, vagy hogy legelőször is miért kezdték el játszani ezt a szerepet. És még téged neveznek gyengeelméjűnek, vagy majdhogynem Adolf Hitlernek, mert nem hiszel benne.

Elég röhejes, nem? Egy gyogyós világ, amit olyan emberek laknak és vezetnek, akiknek a többsége őszintén szólva elmeorvosi eset, veszélyesen éretlen, gyakran erőszakos, történelmileg kegyetlen, teljesen irracionális, zárt a belső kételyekre, meg van győződve róla, hogy te vagy hülye, gonosz, vagy veszélyes vagy, és minden vágyuk, hogy téged is megfertőzzenek ugyanezzel az utánzó vírussal. El tudod képzelni, milyen fárasztó ezzel a szarral foglalkozni? Hogy úgy kell végigélned az életed, hogy Mikulás-ügyben csak lábujjhegyen közlekedhetsz, különben megsértesz egy hívőt, és neked rontanak, politikai célokból megfingatnak, és/vagy megkérdőjelezik értéked, munkád, sőt magát az életed?

Nos, ha ezt mind el tudod képzelni, legalább néhány pillanatra látod, milyen érzés minden nap felnőttként álmodozó gyerekek között élni, akik nonszensz mítoszokhoz ragaszkodnak, mintha azok valódiak lennének, és követelik, valójában beléd tömik ezt a mitológiát. Emberek, akik néha igen erőszakossá válnak, kifejezetten szívózni kezdenek, ha kifejted a legkisebb kételyed az ő Kedves Öreg Fickójuk adott verziójával szemben. Emberek, akik épp tömegpusztító fegyverek hihetetlenül hatalmas arzenáljával és masszív hagyományos haderővel rendelkeznek, mint ahogy a kezükben van minden, a helyi rendőrőrstől az adóhivatalig. Emberek, akik újra megnyitják a kínzókamrákat és a gulágot, seregnyi banditával, akik röhögnek az örömtől már a puszta gondolattól, hogy visszatérnek a régi, szép, kínzásos idők.

Nem olyan, mintha mindennap halálos félelemben élnénk, de mégis egy kicsit idegtépő, hogy bekerítve és védtelenül állunk olyan embercsordák könyörületére bízva, akik minden jel szerint elvesztették agyukat. És egy kicsit deprimáló, hogy ez a legjobb, amire az emberi faj és/vagy a saját nemzetünk képes volt évezredek alatt, különösen azt tekintve, hogy milyen lehetőségek és technológia/tudás áll rendelkezésünkre.

És végül te vagy Mikulás-hívőnek tetteted magad, lényegében hazugságban élve a hét minden percében, és megpróbálod elkerülni a bakikat, amik lebuktatnának. Vagy lehetsz önmagad, ragaszkodsz az értelemhez, igazságban élsz, és lesz, ami lesz. Mindennap hálát adsz a sorsnak, hogy nem a múltban élsz, vagy a jelenben, de máshol, és pokolian reméled, hogy a Mikulás-hívők nem uralnak mindent teljesen, és megindul valamiféle anti-Mikulás megtisztulás.

Ilyen érzés ateistának lenni. Ha megpróbálod, és tovább gondolod, miért nem hiszel benne, hogy a Mikulás valódi, kivéve hogy milyen szép történet, vagy tetszenek a szép dolgok, amiknek karácsonykor örülsz, már egy lépéssel előttünk leszel, a holnapi postom ugyanis arról fog szólni, hogy én miért nem hiszek istenségekben, beleértve a tiédet is. Többet majd akkor.

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.