Hirdetés

2019. április 19., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Kultúra rovat

Kristálybörtön

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Ahogy igértem, itt a folytatás...Jó szorakozást! :)

[ ÚJ TESZT ]

2/1

1.

Újabb nap. Fáradtan kelt ki az ágyából, a tegnapi nap teljesen kimerítette. Körülbelül éjközépig ütötte a vasat, mert időre kellett elkészítenie egy magas rangú nemes díszes pajzsát. Bár fáradt volt, különösebben nem zavarta. Már megszokta az éjszakába nyúló munkákat, csak az zavarta, hogy ezek a „mindenhez” értő nemesek ugráltatják. Csináld ezt, csináld azt, holott azt sem tudják, hogy mi fán terem ez a mesterség. Legszívesebben elküldte volna őket valamilyen melegebb éghajlatra, de nem volt ostoba, ők fizettek a legjobban.
Miután megmosakodott, lement a pincébe és felhozott magának egy üveg bort, egy kis kenyeret meg sajtot. Viszonylag jómódban élt, nem kellett nagyon meggondolnia, azt hogy mit vehet meg és mit nem. Deratun egyetlen kovácsaként rendkívül előkelő vevői voltak, akik jól is fizettek.
Miközben reggelizett végiggondolta mihez kezd a mai nap, ha már egyszer szabadnapja van. Úgy számolta, hogy a nemesúr még egy óráig biztos nem jön a pajzsért, hisz az uraság túl lusta hogy korán keljen. Remélte, gyorsan lebonyolíthatja az üzletet, és elkezdhet összepakolni holnapra. Tervei szerint, ha kora délután elindul, és késő estig úton lesz akkor holnap reggelre meg is érkezhet Hannoralba, az egy hetes vásárra. Talán kereshet egy kis plusz pénzt, hisz mindig van valaki, akinek szüksége van egy páncélkesztyűre, pajzsra vagy fegyverre.
Norran legtöbb napja így kezdődött. Bár néha szeretett volna egy kis izgalmat vagy veszélyt az életében, mégsem indult újra útnak, hiszen lassan a negyvenedik évét taposta. Tudta, hogy még most is bírná a tempót, de gondolnia kellett a jövőjére is. Családot szeretett volna, és egy olyan munkát, amiből megélhet anélkül, hogy kockára tenné az életét, letelepedni egy nyugodt környezetben. Miután elfogyasztotta reggelijét lesétált a műhelyébe kinyitni a boltot.
Körülbelül fél óra múltán betoppant a nemes a pajzsáért. Fizetés után azonnal távozott. Egy cseppnyi jelét nem mutatta annak, hogy hálás lenne, de Norrant ez nem érdekelte. Mikor a férfi távozott, azonnal bezárta az ajtót és elkezdett összepakolni az útra. Összeszedte saját portékáit, kesztyűket, páncélokat, fegyvereket, mindent, amit talált, és amiről úgy gondolta, hogy eladható. Az épület mögött saját kis szekere elé fogta egyetlen lovát. A szekeret és a lovat együtt vette pár hónapja egy parasztembertől jó áron. Bár a jármű nem volt a legjobb, azért a célnak megfelelt.
Miközben a műhely mögött ténykedett lassan a város is életre kelt. Gyerekek játszadoztak mindenfelé, asszonyok osztották meg egymással a legfrissebb pletykákat, nemes urak kísérték feleségeiket más neves családokhoz, szóra se méltatva a pórnépet. Valóságos tömeg volt az utcákon, senki nem mondta volna azt, hogy ez egy kisváros, pedig alig élt itt párszáz lélek.
Már délre járhatott az idő, amikor úgy gondolta szünetet tart. Noha csak néhány kisebb dolog hiányzott a szekérről, de a kezei már sajogtak. Kellett nekem egész éjjel dolgoznom – gondolta. Annak viszont örült, hogy végre megszabadul pár napra attól a néhány fennhéjázó alaktól, aki vásárolni szokott tőle.
Ügyet se vetett a fennmaradó néhány zsákra, melyek még várták, hogy felkerüljenek a többi mellé, inkább leült a kedvenc hintaszékébe lazítani egy kicsit. Az épület teraszán lazítva figyelte az embereket, amint lassan hazafelé indulnak elfogyasztani szerény ebédjüket.
Alig telt el pár perc, amikor egy szokatlan alakot pillantott meg. A férfi mogorva tekintete nem sok jót sugárzott. Hatalmas termetével ellentétben, könnyedén lépkedett a tömegben. Azonban nem csak a termetével tűnt ki a tömegből. A fehér selyeminge, a fekete nadrágja, és a fényesre tisztított csizmája épp eléggé hangsúlyozta a nemesi rangját.
- Nagyszerű, még egy úri módú személy – dünnyögte az orra alatt Norran, amikor tudatosult benne, hogy a férfi felé tart.
A férfi megállt a lépcső előtt. Valószínűleg meghallhatta, mert egy pillanatra ránézett, és összeráncolta a szemöldökét. Norran úgy látta, mintha szóra nyitná a száját, de aztán meggondolhatta magát, szó nélkül elé lépett.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte helyénvaló udvariassággal, azonban valamin megakadt a szeme. A férfi inge alatt vértezet lapult, egy láncing.
- Úgy halottam maga a város kovácsa – jegyezte meg nyugalommal a férfi, miközben az egyik ablakon nézegette a férfi bent hagyott munkáit. – Remélem, tud segíteni nekem. A nevem Conrad Del Mortassin.
Norrant kissé meglepte az udvarias hangnem. Volt az ilyesfajta népséggel egy bizonyos előítélete. Biztos volt benne hogy nem idevalósi, de még csak nem is a környező városokból jöhetett.
- Az attól függ, hogy mit parancsol – kezdte volna Norran, de a férfi félbeszakította.
- Parancsolni… ugyan dehogy. Inkább kérnék, ha lehet – mosolygott.
- Hát… ööö… sok mindenhez értek, mármint a fémek megmunkálása terén. Szóval miről lenne szó?
A férfi belenyúlt a zsebébe és elővett egy fém nyakláncot. A láncon egy dísz lógott. Közelebbről megnézve egy pajzsot formáztak belőle, amin egy griffmadár ágaskodott. Norran valahonnan ismerősnek találta ezt a jelet, de nem tudta honnan. Egyetlen szépséghibája volt ennek a kéthüvelyknyi remekműnek, hogy egy lyuk tátongott a közepén.
- Volt egy kis balesetem – Norran felé nyújtotta, aki átvette.
- Fura baleset. – mondta miközben megvizsgálta – Tudja errefelé szokatlan a nyílvesszők által okozott lyukakat balesetnek nevezni – viccelődött.
- Hát igen. Ami azt illeti felénk is. – mosolygott továbbra is az idegen. – Szóval tud segíteni nekem? Tudja a nyaklánc eléggé fontos számomra.
- Az a baj, hogy én a fegyverekhez és a vértezetekhez értek igazán – mondta kissé sajnálkozva.
- Megfizetném! – próbálkozott a férfi.
- Itt nem a pénzről van szó. Nagyon aprólékos munkát, és odafigyelést igényel ez a gyönyörű ékszer, és nekem még ma el kell utaznom, Hannoralba. Egyszerűen nincs időm megjavítani. Sajnos.
- Értem. – mondta a férfi beletörődve.
- Higgye el, én szívesen dolgoznék rajta, de…
- Ugyan, ne mentegetőzzön. – szakította félbe Norrant – Majd keresek valaki mást. Azért köszönöm. – A férfi eltette az amulettet, és elköszönt.
Norran rosszul érezte magát. Életében először találkozik olyan nemessel, aki megadja neki a tiszteletet, a segítségét kéri, ő meg elzavarja. A nemes már majdnem eltűnt a szeme elől, mikor utána kiáltott.
- Kérem, Uram!
A férfi megfordult.
- Jöjjön vissza, megjavítom!
Conrad kissé meglepődött, de ezt az érzést gyorsan felváltotta az öröm, majd pedig a kíváncsiság. Lassan visszasétált a műhely elé.
- Nem azt mondta, hogy nem lesz rá ideje?
- Megjavítom, ha még elfogadja a segítségemet. Más úgysem foglalkozna a problémájával. Meg tulajdonképpen édes mindegy, hogy mikor indulok a vásárba, úgyis egy hétig tart – mosolygott. Persze ez nem volt igaz. A vásár első napjaiban mindenkinek több esélye van eladni a portékái nagy részét, de a férfi szimpatikus volt számára.
- Nagyon köszönöm. – Újra elővette az ékszert és odaadta Norrannak. – De biztos, hogy nem probléma?
- Biztos. – jelentette ki határozottan. – Csak jöjjön be érte holnap kora reggel.
- Értem. Akkor a holnapi viszontlátásra. – kezet ráztak, majd Conrad távozott.
Hát ennyit a terveimről – mosolygott magában – fene az áldott jó szívem. Norran mielőtt munkához látott magára zárta az ajtót. Nem akart újabb vevőket.

***

Szobáról szobára osont. Olyan volt, mint egy árnyék így kora hajnalban. Nem csapott zajt, könnyedén mozgott akár a szél. Számtalan őrt kicselezett, de még mindig nem került közelebb a céljához.
Pedig Lyssa volt a környéken az egyik legjobb. Az utca nevelte egészen kis kora óta. Eleinte csak apró lopásokba keveredett – pénzt és élelmet lopott a saját életben maradása érdekében –, de hamar tökélyre fejlesztette tudományát. Miután csatlakozott a város egyetlen tolvajcsapatához – mely klánnak nem volt mondható, hisz alig voltak húsz főnél többen – hamar megkapta első fontos megbízatását, amit követett a többi. Sosem kérdezett és tőle sem kérdeztek soha semmit. Jó pár éve így ment.
A mostani meló sem ígérkezett nehéznek, mégis minden tudását latba kellett vetnie, nehogy bajba keveredjen akár ő, akár a barátai. Ha lebukna, gyorsan a többiek nyomára bukkannának az őrök, és azt nem akarta.
Két nappal ezelőtt kereste meg Furlan – a mentora, és legjobb barátja –, hogy van egy fontos munkája a számára. A megbízás szerint egy iratot kellett becsempésznie egy befolyásos ember dolgozószobájába, hogy a megbízó a hamis irat segítségével több hatalomra tegyen szert, mint a ház tulajdonosa. Az iratot még akkor megkapta, így tisztán két napja volt, hogy felmérje a terepet. Ezt meg is tette, bár csak kívülről szemlélhette az épületet. Megfigyelte az őrségváltás idejét, az őrök és a ház népének a szokásait, és természetesen a ház urát – Trinular F’ranto-t – is.
A házat – vagy inkább erődöt – számos katona és zsoldos őrizte, de ez Lyssát cseppet se zavarta. Épp ellenkezőleg. Már akkor valami késztetés fogta el, hogy jobban körülnézzen bent. Vajon mit őrizhet ennyi katona? Azt tudta, hogy a tulajdonos annyira azért nem fontos ember, hogy ennyi testőre legyen.
Ahogy ezek a gondolatok végigfutottak az agyában – miközben egy sötét sarokban lapult – belépett a szobába egy zsoldos, és leült egy sámlira – hátát a falnak vetve. Szerette az ilyen zsoldos testőröket, hisz egész nap szakadatlan tempóban dolgoznak, őrködnek, teljesítik uruk minden kívánságát, és rendkívül sokszor szundítanak el munka közben, amikor uruk nem látja. Mint ez itt. Ez mosolyt csalt a nő arcára. De pár pillanat múlva már nem is volt a szobában.
Újra azon a sötét folyosón volt, ahonnan belépett az előző szobába pár perccel ezelőtt. Miközben minden érzékszerve a maximumon dolgozott, megpróbálta kideríteni hol is az az átkozott dolgozószoba. Most járt először idebent, olyan volt számára akár egy labirintus.
Árnyékról árnyékra surrant a folyosón, benézett minden útjába eső szobába, de nem találta a keresett szobát. Kezdte úgy érezni magát, mint egy patkány az útvesztőben, aki nem találja a sajtot. Pedig kívülről nem is tűnt olyan nagynak az épület. Már azt hitte kudarcot vall, amikor felbukkant a ház ura.
A lány gyorsan bebújt egy nagy páfrány mögé. Szerencsére a férfi nem vette észre. Egyre csak ásítozott, vakargatta „legnemesebb” testrészét, még egy „szellő” is elhagyta a farpofáját. Lyssa nem értette miért van ébren az uraság kora hajnalban. Abban biztos volt, hogy nem a szükség miatt ébredt fel. A mellékhelység pont az ellenkező irányba volt, mint amerre a férfi haladt. Kíváncsisága felébredt, és a férfi után eredt. Miközben követte, mindig összeszorult a szíve valahányszor meglátott egy-egy ritka és értékes berendezési tárgyat. Volt itt festmény, tucatnyi váza, finoman szőtt szőnyegek. Elhatározta, egyszer vissza fog jönni, és jól megtömi a zsebeit.
A férfi belépett az egyik szobába – Lyssa besurrant utána teljesen észrevétlenül és meglapult a szoba egyik sarkába. Csak ez után eszmélt rá, hogy a férfi dolgozószobájában van.
A férfi gyújtott két gyertyát, majd leült az íróasztala mögé. Az egyik fiókból elővett egy pipát, megtömte dohánnyal, majd pöfékelni kezdett. Arca olyan volt mintha elmélkedne valamin, de tekintete komornak tűnt.
Remélte, hogy nem fog a férfi sokáig pipázni. Nem vesztegethette az idejét – még napfelkelte előtt végeznie kell. Az idő lassan telt, Lyssa pedig belemerült a gondolataiba.
Újra átvette magában a vésztervét, arra az esetre, ha megvirradna. Érezte, nem lesz egyszerű dolga, de nem kivitelezhetetlen. A lehető leggyorsabban el kell jutnia majd a pincébe, és az ott levő kisablakon ki az utcára.
Gondolataiból kopogás riasztotta fel. Az egyik inas lépett a szobába.
- Méltóságos uram! Megérkezett. – szólt fejét lehajtva.
- Küld be! – jelentette ki a férfi határozottan, majd tovább pöfékelt.
- Értettem. – mondta az inas, és kihátrált a szobából.
Alig egy perc múlva egy másik férfi lépett be egy bottal a kezében. A lány azonnal felismerte. Ő volt a környék egyetlen varázstudója, Goril Noode, aki nem kis hatalommal bírt, és akinek az arcát még senki sem látta. Lyssa gombócot érzett a torkában. Ha ez a férfi észreveszi, akkor neki annyi.
- Foglalj helyet – mutatott az asztal túloldalán lévő székre a nemes. – Minek köszönhetem a látogatásod ebben a korai órában kedves barátom?
- Hagyjuk az udvariaskodást – felelte hidegen Goril miközben leült -, te is tudod, miért jöttem.
- Hát persze, csak hozzászoktam a magadfajtákkal szembeni viselkedéshez. Tudod, tisztelet meg ilyenek…
- Gúnyolódj csak. – mondta, majd magában hozzátette – amíg megteheted. – Botját maga mellé támasztotta. – Én teljesítettem az alkunk rám eső részét. És te?
- Őszintén szólva nekem még nem jutott rá időm, hisz…
- Micsoda? – szakította félbe dühösen – Mégis mit gondoltál? Mindent én intézzek? Hihetetlen, hogy nem vagy képes még pár zsoldost felbérelni. Neked igazán mindegy, hogy hárommal több vagy kevesebb szolgál. – Mire mondókája végére ért egészen megnyugodott, és nyoma sem volt az előbbi dührohamnak.
- Úgy gondoltam, ha már megteszed a saját dolgod, erre igazán marad egy kis időd. Sajnos nem fizetsz eleget ahhoz, hogy többet tegyek…
- Túl sokat gondolkozol – közölte ridegen. – Ha azt hiszed, hogy bármiből is részesedsz csak azért, mert alkut kötöttünk, holott nem csinálsz semmit, akkor nagyon tévedsz. Több pénzt akarsz? Felejtsd el.
- Nem hiszek én semmit. Ha nem tudnád, nálam van az, ami neked kell. Nem tudom, mit tennél, ha ez a kis apróságot nem kapnád meg. – mosolygott.
- Te most fenyegetsz Trinular? – Goril nem akart hinni a fülének.
- Ugyan, dehogy. Csak közlöm veled a miheztartás végett.
A varázsló szó nélkül felállt, magához kapta a botját, és az ajtóhoz sétált.
- Most hova mész? – pattant fel a fotelből Trinular, mert most érezte először, hogy elúszik az üzlet, és nemhogy többet, de semmit se kap. – Ne felejtsd el, hogy én tudok mindenről! Ha ez kiderül, akkor eláshatod magad az egész rended előtt! Figyelmeztetlek…
- Figyelmeztetsz? – Goril megállt, majd megfordult. Közben Lyssa azt kívánta, bárcsak máshol lenne. – Most jól figyelj rám. – Odasétált egyeneses a férfi elé, olyan közel állt, hogy a másik érezze a leheletét. – Jobb lesz, ha többet nem emeled fel a hangod, ha hozzám beszélsz. Sőt, többet ne is merj fenyegetni, mert holnap már kóbor kutyák fognak vonyítani a sírodon. Remélem világosan beszéltem…
Trinular nem szólt semmit, nem mert. Goril a nemes hallgatását egyetértésnek vette, és újra az ajtóhoz sétált.
- Ha most kilépsz, örök életedre meg fogod bánni!
Goril egy pillanatra megállt az ajtóban. Lyssának olybá tűnt, mintha az „arctalan” varázsló elgondolkodott volna azon, hogy megölje-e a tiszteletlen nemest, de nem történt semmi. A varázsló elhagyta a szobát.
A nemes visszaült a fotelba. Újabbat szívott volna a pipájából, de az már nem égett. Zsörtölődött magában egy pillanatig, majd mérgesen elhagyta ő is a szobát. Lyssa végre magára maradt.
Gyorsan felpattant a sarokból, és az íróasztalhoz sietett. Számos irat volt az asztalon. Elővette a hamis iratot a köpenye belső zsebéből és berakta az asztalon tornyosuló többi irat közé.
- Hát ezzel is megvolnék! – mondta magának.
Elindult az ajtó felé, de a köpenye beleakadt valamibe, és leverte azt az asztalról. Lenézett, és felvette.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.