Nem tudom ki hogy van vele, sokszor felteszem magamnak a fenti kérdést.
Merthogy változnak az idők, változnak az emberek, változik a világ is...Ígyház úgy tartom helyesnek, hogy változom én is.
Mivel négy lánygyermek és egy fiú anyukája vagyok, bizony sokszor adódnak aggályaim a nevelési elveimmel kapcsolatban.
Az első már férjnél van, rá nincs gondom, Ő az első házasságomból született és már van egy kisunokám is, kétéves.
Hanem az otthon lévők igencsak szeretik borzolgatni az idegszálaimat, főleg a két kisebb lány és sajna a fiú is tanulékony.
A nagylány már önálló, nemigazán vettük észre a kamasz-panaszait, most pedig már nagykorú és elég önálló, ami talán a 6 év kolesznak tudható be.
Ugyanez a középső lányra már nem áll, a koleszos évek csak rontottak rajta, patkányfészek az ágya környéke, szekrénye, sok-sok huza-vona után érem csak el, hogy rendet rakjon, ne pedig a gép előtt tümmedjen msn-ezgetéssel töltve idejét. Hál Istennek a gyászhuszár ideje lejárt, színesen öltözik, sőt mondhatni nőiesen. Lezártunk egy korszakot, fellélegezhetünk, gondoltuk, de a kisebbik lány a l4 évével egy újabb stílusirányzatot kezd felvenni, szoktam mondani vala neki, hogy ez ''emus'' nagyon, a vegetáriánusság is onnan ered szerintem.
Erre mondják, hogy egy bolond százat csinál, de nem tiltom teljesen, mert annál rosszabb szerintem, kicsit élje ki magát, persze a normális keretek között, aztán remélem rádöbben Ő is, hogy ez is csak egy marhaság. Meg persze a mi időnkben is dumálhattak nekünk, hogy túl rövid a szoknya, túl hosszú a haj /fiúknál/, túl széles a trapézgatya, stb.
Mégsem kellett félteni minket, mert ezeken a kivülről látható dolgokon kívül nem volt bennünk belső átalakulás olyan mértékben, mint a mai fiataloknál, ami már-már íjesztő.
Olyan hajviseleteket, öltözködést látni, hogy megáll az eszem. Pedig nem vagyok vaskalapos, sőt elég modern gondolkodásúnak tartanak, a férjem pedig túl modern gondolkodásúnak, már ami a gyerekek nevelési módszereit illeti.
Azon sem akadok fenn, hogy kb. 11-12 éves fiú-lány kézenfogva sétál, hát istenem korán érnek, de amikor a buszon úgy smárolnak, hogy nem lehet tudni, hogy levegőt mikor vesznek, vagy vesznek-e egyáltalán, hangos a busz a cuppogástól és élvezik ezt a polgárpukkasztó viselkedést, /hisz szerintem pont azért csinálják/ mert normális esetben nem hiszem hogy ez a jó nekik.
Végülis nem vagyok a helyükben, nem tudok az ő észjárásukkal gondolkodni, de bizarr dolgok vannak az biztos. Ezért mondom, hogy a lányaimat próbálom terelgetni, hogy a normális mederben maradjanak, kicsit bontogassák a szárnyaikat, de ne úgy repüljenek el, hogy még nem is tudnak igazán repülni és nem ismerik az élet dolgait.
Jópár éjszakát nem aludtam, amikor - Jaj anya ne légy már olyan, jó koncert lesz, 11-re itthon leszek, én pedig nyugodtan elaludtam, majd három felé arra ébredtem, hogy jaj istenem, hol ez a lány???
Hívtam, kicsörgött, nem vette fel, majd frászt kaptam, láttam már fiúk gyűrűjében a szemem előtt, hogy bántják, vagy kiterítve éppen mentőautóra várva...
Aztán sikerült beszélni vele, jaj olyan vagy anya, ne aggódj, csak elhúzódott a koncert, de most indulok, nagyon szupi, hidd el, tényleg.
Aztán a rock-maraton, l-2 éjszakai buli, szétaggódtam az agyam, végülis ott veszett el az első telefon, a másodikat 3 hónapja a keszthelyi állomáson hagyta el.
l hónapja a városban a személyi, bérlet, lakcímkártya, diákigazolvány látta kárát a trehányságának.
Nembaj, gondoltam, meg mondtam is, hogy az első heti nyári munkádnak a gyümölcse, ezeknek az elkészíttetése lesz, talán jobban vigyázol majd rá.
Aztán mikor költöztettük haza a koleszból, kiabált nekem, hogy anya! képzeld elküldték az irataimat ide!
Remélem azért nemsokára benő a feje lágya, mert már jó lenne, mert jó példa kéne még a hugának és az öccsének is.
Belegondolok, hogy a mi időnkben milyen más volt, mégis féltettek bennünket. Pedig akkor még nem kellett olyan dolgoktól félteni a lányokat, mint most.
A kisebbik jó nagyra méretezett szájjal tiltakozik, ha szóvá teszem, hogy ugyanmár l4 évesen mégsem kellene olyan feketével kihúznia a szemét, mert az nem szép, stb.
De ''jaj anya'' van megint. Hát az biztos, hogy ez a korosztály kitombolhatja magát, csak az a félő, nehogy hamar kiégjenek.
Mert azért szerintem mindennek megvan a maga ideje, nem kell másokat majmolni, jó lenne ha mindenki saját magát adná.
De ugye a közösségben az én kicsi fiam is elk...vult kicsikét, Ő aki egy szolid kisgyerek volt, most volt elsős, de már olyan követelődző, hogy kiakaszt párszor igencsak.
Amikor pedig megígérek egy jól kiérdemelt maflást, akkor közli, hogy nem üthetsz meg, mert akkor elvisznek a rendőrők gyerekbántalmazásért... Na nesze neked!
De persze nem hagyom azért magam, megpróbálok jó szülő lenni, ami igen nehéz, mert nem tudom mikor vagyok az.
Ha engedékeny vagyok, vagy ha nemet mondok? Hát mostanában elkezdem a nem-et is, mert félő, hogy a nagy szabadságban nem tudják merre hány a méter....
Most is csak azért tudtam ideülni kicsit, mert elhúztak a városba körülnézni.
Különben mások szerint jólneveltek, a suliban nincs komolyabb gond, elég jól tanulnak, nyitottak mindenre, ha hajléktalant látnak előttünk kukázni, akkor szólnak, hogy anya van kajamaradék?
Akkor talán mégsem olyan rossz ez a fajta gyereknevelés, hogy megpróbálok bízni bennük és egy kis felnőttnek tekintem Őket, már amikor nem akasztanak ki annyira, hogy kivetkőzöm kicsit emberi mivoltomból...