Üdvözöllek, kedves olvasó! Ahogy a címben is szerepel, egy meglehetősen idétlen, de remélem annál humorosabb fantasy sorozatot szeretnék elindítani. Ha tetszik, s van rá igény, szívesen folytatom, bővítem, néhol összecsaptam, ne legyen akkora terjedelmű.
Vágjunk is a közepébe!

Hősünk békésen aludt, s közben egy igencsak érdekes álom kezdett elhatalmasodni rajta. Már majdnem kezdte jól érezni magát, és... egy hatalmast csattant a padlón. Nagy nehezen kinyitotta a szemeit, majd pár perc hatásszünet után körülnézett. Hideg, kemény kőpadló, hatalmas díszes ágy, ódon, kőfalak, kis ablak, vastag faajtó, egy lány... Lány?
Ahogy jobban szemügyre vette, rájött, hogy nem akármilyen fehérnéppel találkozott! Hosszú, derékig érő szőke haj, gyönyörű, smaragdzöld szemek, formás lábak, hegyes fülek... egy elf! Na de mit keres rajta egy Lordeon Királyi Fürdő feliratú póló, és kék strandpapucs? Az utóbbi kettőt nem tudta hova tenni, de hát kit érdekel, úgyis hamar lekerülnek azok... Kaján vigyorral megközelítette a prédát, miután sikerült feltápászkodnia a földről. Az 'áldozat' kíváncsian figyelte a furcsa idegent, majd amikor az már vészesen közel került hozzá, az elf rájött, hogy itt bizony nem csak egy beszélgetésről lenne szó a rétek vadvirágairól, és nemes egyszerűséggel tökön rúgta hősünket.
Szegény összegörnyedve fetrengett a padlón egy jó darabig, miközben káromkodott kiguvadt szemekkel. Ilyen egy szar álmot, el sem hiszem! - gondolta magában.
- Ezt miért tetted? - kérdezte hősünk, miután nagy nehezen összeszedte magát.
- Talán azért, mert ez nem bordélyház, én meg nem vagyok örömlány, te barom! - válaszolt mérgesen az elf.
- Hogy mersz te beszólni nekem? Ez az én álmom, úgyhogy tessék csak elfeküdni az ágyon! - mondta hősünk ingerülten.
- Te teljesen hülye vagy? Milyen álom? Miket hordasz itt össze? - kis szünet - Úristen, nehogy azt mond, hogy ez a fürdőház elmegyógyintézet is... - kezdett elsápadni a lány.
- Hülye az any... - ezt a mondatot már nem tudta befejezni derék hősünk, mert kopogtak az ajtón. Bár az inkább dörömbölés volt, mintha be akarná valaki törni azt a szép, nagy, régi fa ajtót.

Sikerült is belöknie az idegennek, viszont kedvenc főszereplőnk igencsak meglepődött! Hiszen ki lát minden nap egy kék munkásruhába öltözött orkot az ajtóban egy hatalmas csőkulccsal a kezében? Itt kezdett el gondolkodni, hogy valóban álom e ez, és hogy ép e az elméje. Vagy esetleg bedrogozhatott volna? Nem, csak egy sört ivott alvás előtt. Abban lehetett valami? Ideje lenne felébredni, francnak se kell már az az elf lány, ha ilyen idiótaságok történnek.
- Elnézést a durva belépőért hölgyem, de beragadt a zár. Csak annyit szeretnék mondani, hogy a ruháit pont most mossa a személyzet, és ha van kedve, használja nyugodtan a gyógyfürdőt kárpótlásként. - mondta az ork udvariasan, illedelmesen elköszönt, és kiment.
Hősünk ránézett az elfre, akinek csillogtak a szemei, s földöntúli boldogság sugárzott az arcáról az előbbi mondatoktól.
- Tényleg meghülyültem, ez a vég... - gondolta, s fogta a fejét.
Sokat nem agyalhatott a problémáin, ugyanis a lány egy szó nélkül otthagyta a hoppon maradt főszereplőt. De kedvenc hősünket nem takonyból gyúrták, így feltépve az ajtót elindult a szőke gyönyörűség után.

Rögtön meg is lepődött, hiszen egy modern, újonnan épített fürdőben találta magát! Most bámult csak igazán! Ahogy elindult, lépten-nyomon fürdőruhás vendégekbe, serényen dolgozó személyzetbe botlott a szép, ízlésesen kialakított folyosókon. Már-már azt hitte, hogy elment nyaralni valahova, s beverte a fejét, de lám, magához tért, és innentől minden normális lesz. Leszámítva a pár karbantartó orkot, a nagyszájú félelf takarítót, és a törölközőkkel tántorgó gnómot. Lányos zavarában elfogadott egy apró üveg parfümöt valami árustól, s kapott egy ingyen törölközőt is, mert ő volt ma a 234. ember, aki átment a gyógyfürdő ajtaján. Természetesen kérdezősködött is közben a lány után, ami szerencséjére sikerrel zárult. Éppen a fűtőház felé tartott egy szűk, koszos folyosón, ám hirtelen megtorpant! A tökeit kedvesen megrúgó elfet kísérte maga előtt pár nagy, munkásruhába öltözött ork. Feltehetően nem fürdeni. Bátor hősünk megpillantott a földön egy vascsövet – azért puszta kézzel nem lehet hölgyeket megmenteni ekkora állatoktól -, s felkapva sietősebbre vette a lépteit, amikor… elsötétedett minden, majd a hátulról kapott ütéstől ismét elterült a földön.

Lassan tért csak magához. Most egy cellában ébredt, nem egy szobában. Micsoda visszalépés! Viszont ismét itt volt a lány vele, s aggódva nézte a fejbecsapott férfit. – Mi ez, hogy kerültünk ide? – kérdezte a még kába hős.
- Hát… mivel segíteni akartál rajtam, elmondom. – felelte az elf. – Az egész úgy kezdődött, hogy sikerült összegyűjtenem a 10 kupont, amivel ingyen fürdést, s egy frissítő masszázst is nyerek arcpakolással. De hiába jöttem el, nem akarták elfogadni! Erre vitatkozni kezdtem a portással, akinél éppen egy pohár bor volt, s leborította a ruhámat a nagy veszekedés közben.
Utána a főnökhöz mentem, aki bocsánatot kért, s kárpótlásul még egy alkalmat felajánlott a fürdőben! Na meg persze egy váltás ruhát, amíg kimossák az enyémet.
- Eddig értem, bár ez a kuponos dolog elég meredek így sajgó fejjel… - mondta erőtlenül a hős – Viszont az nem tiszta, hogy miért vagyunk a börtönben? – kérdezte.
- Bosszút szerettem volna állni a bunkóságukért, így gondoltam a fűtőházban megrongálok pár gépet. Sajnos elkaptak, a többit meg már tapasztaltad.
- Tehát nem volt elég, hogy veszekedtél, kaptál még egy ingyen alkalmat, még rongálni is akartál? – kérdezte elhűlve hősünk. Micsoda egy akaratos nőszemély ez! Kész életveszély!
- Persze! – vágta rá az elf. – Azonban te még nem mondtad el, hogy mit keresel itt. – szólt ismét a lány. Mély levegőt a vett a földön fekvést lassacskán megszokó bátor férfiúnk, s elmesélte a történetét.
- Így már világos minden! – mondta az elf. – Amúgy Ayalia Laer Niaré-nak hívnak, de szólíts nyugodtan Ayának. – mondta kedvesen.
- Szia, Aya! Én meg a hős vagyok. – felelte mosolyogva. – Hős? Csak így? Semmi név? – kérdezte csodálkozó arccal Aya. – Milyen idióta, másodrangú történet ez? – Nem tudom, az írót kérdezd… (Ha nem marad abba a fikázás, bent rohadtok életetek végéig a börtönben! – az író)
Miután csevegtek még, egész szimpatikusnak találták egymást, ám el kellett gondolkodni a kiúton is. Annyira azért nem volt jó itt. Hiába próbálkoztak, a rácsos ajtó zárva volt, s a zárat sem tudták feltörni. A nagy szabaduláskeresés közben megérkezett a börtönőr. – Na szívecskéim, kellemes a hely? – kérdezte idegesítően magas hangon a kis gnóm. – Egész jó, bár pár sör, s egy kis pecsenye nem ártana. – felelte hősünk. – Tényleg! Nem akar kiengedni minket? – kérdezte Aya.
- Nem nagyon. Bár, ha tudtok segíteni, lehet róla szó. Az lenne a probléma, hogy az asszony megkért, vigyek neki egy parfümöt. De nem akármilyet, hanem a legújabb, ’Ork Lábszag Rózsával’ nevűt. Persze sehol sem tudtam venni, az ingyen osztogatott próbacsomagok meg elfogytak. Egy ilyenért kiengedlek titeket. – mondta az idegesítő hangú őr, majd leült egy székre.
- Nálam pont van egy! – kiáltotta boldogan a hős, miután a zsebéből előhalászta a délután kapott, kissé büdös üvegcsét.

Fél órával később már a fürdőház előtti úton sétáltak a közeli falu felé. Aya mosolyogva a fürdős pólóban, kék rövidnadrágban, strandpapucsban. Hősünk egy vascsövet cipelt, ami kissé olajos volt a kezével együtt. Hiába, azok a gépek elég piszkosak tudnak lenni, pláne, ha az ember éppen szétveri őket…
- Szerinted mérgesek lesznek?
- Biztos! Szívesen megnézném az arcukat, amikor meglátják, hogy a drága felszerelésüket mind tönkretettünk…
- Köszönöm, hogy segítettél… - mondta hálásan a lány, majd belekarolt a férfiba.
Az út nyugodtan telt, de hősünket nem hagyta nyugodni az a kérdés, hogy hogyan kerültek ide az ő világából a modern gépek. Végül is nem érdekelte, hiszen ha sikerül jobban összemelegednie Ayával, tőle akár bármi potyoghat az égből. Ráadásul az elf idomait is próbálta kifürkészni a ruháján keresztül, így pláne nem foglalkoztatta a kérdés.

Mielőtt beértek volna a faluba, elfordultak egy másik útra, majd kis gyaloglás után feltűnt előttük egy kis kastély! A bejárat előtt meg szerette volna kérdezni, hogy kié is ez az apró palota, de a gyorsan feltűnő szobalány megakadályozta ebben.
- Örülök, hogy hazaértél, Ayalia Hercegnő! Elkészítettem a vacsorát, s ha kívánod, egy forró fürdővel is tudok szolgálni!- mondta, s meghajolt. Hősünk köpni-nyelni nem tudott! Aya hercegnő? Kastélya van? Akkor mi a túrót keres egy fürdőházban? Mit szórakozik kuponokkal? És honnan vannak a kuponok?
- Köszönöm, azt hiszem a fürdővel kezdeném. – válaszolt a szobalánynak Aya.
- Egy pillanat, és már jöhetsz is. – mondta ismét meghajolva a cseléd, majd elsietett. Takaros kis menyecske ez, nyugtázta magában hősünk. Kellemes alak, szép, vidám barna szemek, hosszú, barna haj… szívesen elfogadnám személyes szobalánynak, s akkor! Akkor…! De most félre kellett tennie a szobalány iránti vágyait, hiszen Aya lenne mégiscsak az igazi.
- Elmegyek fürödni, nemsokára találkozunk. Addig nézz körül a kertben, s ha összefutsz Zalk-al, mond neki, hogy üdvözlöm! – szólt Aya, s már ott sem volt.
Zalk? Ki a fene lehet az? – gondolkozott, miközben sétált a kertben. A kastély mögött talált egy kis füves területet, pár fával, egy asztallal, és egy feltehetően részeg, mosolygós emberrel. Ez aztán a hatalmas, ’gyönyörű’ kert…

- Üdv! Te vagy Zalk? – kérdezte hősünk az idegent.
- Üdv! Én volnék Zalk de Tristain… - mondta, majd próbált felállni kezet fogni, de nem sikerült, s visszaesett a székre.
- Tudod, lovag voltam a királyi seregben, - kezdte, s nem érdekelte, hogy a másik fél akarja e hallani – de ide jutottam. 2 éve kezdődött minden. Őfelsége egy kis hadjáratot szervezett délre, ugyanis pár szörny veszélyeztette a falukat. Mint egy magas rangban lévő, ifjú lovag, azonnal jelentkeztem a küldetésre. Mivel sok tapasztalatom nem volt a harcban, gondoltam majd itt szerzek! Pár hét múlva már ott is voltunk a helyszínen a maximum 150 fős sereggel. Vagy 100? Mindegy. Az első este mindjárt a közelben lévő kocsmában kezdtük a hadjáratot az öregebb lovagokkal, nemesekkel. A katonák később csatlakoztak Sikerült mindenkinek teljesen berúgnia, s itt történt a baj. Ugyanis amíg én kimentem vizelni, rosszul léptem, s legurultam a partoldalon, egyenesen a lószarba! Hogy az milyen büdös volt… Ahogy fetrengtem, kiáltozást hallottam, s amikor fel tudtam emelni a fejem láttam, hogy kigyulladt a kocsma! Többre nem emlékszem, de másnapra az egész részeg századdal végeztek a szörnyek, csak én maradtam életben. Valószínűleg nem mertek megtámadni, olyan büdös voltam, bár belém rúgtak párat azért. Vagy csak megtapostak. Amikor hazaértem, a király azonnal lenyugdíjazott, s megígérte, hogy életem végéig ellát pénzzel, csak nehogy kiderüljön ez a történet, ugyanis rengeteg nemes, meg magas rangú tiszt keveredett bele.
- De végül is ez nem olyan rossz, nem? Ehetsz-ihatsz, szórakozhatsz…
- Ez igaz, igyál te is egy korsó sört velem! – mondta Zalk, s töltött is hősünknek, és az asztalnak, mert fele melléfolyt.
- Ja még valami! Légy szíves a húgomnak, s Ayának ne mond el! A húgom, Ester úgy tudja, hogy én kerültem ki élve a csatából, s majdnem hősként gondol rám. Nem szeretném összetörni a szívét se neki, se Ayának… Nem tudom, hogy neked miért mondtam el, talán azért, mert hullarészeg vagyok.
- Te mekkora egy barom vagy… - mondta félig megrökönyödve a hős.
- Ja, örülök is neki! – röhögött a ’lovag’.
Az délután és az este már nyugodtabban telt, jót ettek-ittak, Aya elmesélte a fürdőben történteket, hősünk is bemutatkozott…