A rejtelmek Birodalma
A rejtelmek Birodalma
Annak reményében, hogy az olvasók egy része belefog egy végtelenül izgalmas és nem is annyira virtuális utazásba, egy olyan szellemvasúton, ahol a sötétből az egyik oldalon az emberiséget a kezdetektől foglalkoztató megválaszolatlan kérdések bukkannak elő, míg a másikon az iskolában tanultaknak homlokegyenest ellentmondó tudományos tények, kísérletekkel bizonyított lélegzetelállító felfedezések ejtenek ámulatba, és ez a két oldal körülöttünk egy idő után összeér, vagy sokkal inkább egymásba fonódik, én arra bíztatok mindenkit, hogy kövessen ebbe a csodaországba.
Saját magam a kvantum fizikának köszönhetően kezdtem el vastag rabláncaimat elfűrészelni. Minden fellelhető és számomra még érthető anyagot megkerestem és elolvastam. A lélegzetem is elállt, kezdve az alapító atyák első felfedezéseitől, egészen addig az ámulatig, hogy néhány magyar honfitársunk elméletben már most messze túllép a legújabb felfedezéseken is. Jó példa erre a Nagy Gergely által jegyzett „Kvantum-radar”. Ez a neten könnyen megtalálható tanulmány körül-belül a feléig mindenki számára érthető és garantáltan izgalmas olvasmány. A második rész inkább már haladóknak szól. Ha valaki szeretne egy rövid ízelítőt kapni a varázslatokból, vagy csak egy kicsit oldottabban barátkozni a híres ismeretlennel, az gépelje be a Youtube keresőjébe a „Dr. Quantum két réses kísérletét”. Az öt perces magyar feliratos rajzfilmen látható kísérletet 1961-ben végezték el először sikeresen.
Próbáljuk meg konkrétabban meghatározni, hogy miről is van szó amikor kvantum fizikáról beszélünk. Ahány definíciót találunk, annyi különböző értelmezést láthatunk. Sok esetben egymástól eltérőt, vagy szárazan semmitmondót, leggyakrabban pedig csak a beavatott tudósok által érthetőt. Megpróbálom körbeírni. Maga a kvantum szó latinul mennyiséget jelent. A fizikában általában azt a lehető legkisebb adagot értik rajta, ami hozzáadható egy mennyiséghez. A foton például a legkisebb egység, amivel egy adott mennyiségű energia növelhető. Ez így azonban nem sokat jelent számunkra, legalábbis ebben a könyvben nem. Nézzük a dolgokat egy kicsit más szemmel, mint ahogy azt mindig is tennünk kell, ha tudatos gondolkodásról beszélünk.
A kvantumfizika egy tudományos, pontosabban tudatos válaszkeresési mód arra a kérdésre, hogy mi a valóság és annak megismerhetőségének lehetőségei. Ez a tudományág akkor született, amikor a fizikusok kénytelenek voltak belátni, hogy az általunk addig ismert világ kőbevésett szabályai, abszolút igazságai az elemi részecskék szintjén nemes egyszerűséggel nem igazak, és olyan kérdéseket vetnek fel, amik miatt kénytelenek vagyunk gyakorlatilag mindent újraértelmezni, még pedig a kályhától indulva. Nem csak a Newton féle fizika ingott meg alapjaiban, de más tudományágakban sem lehetett már abszolutista kijelentéseket tenni. Nem volt többé elfogadható, hogy Darwin kizárja a tudatosságot az emberi fejlődés folyamatából, vagy hogy Freud a humánum csodáját a női mellek után való elemi vágyódás szintjére degradálja.
A tudósoknak már a XIX. század végén sikerült az atomoknál is kisebb részecskék világába behatolniuk és ott az elektronokkal találkozniuk. Az elektronok adják az atomok kémiai tulajdonságait, ugyanakkor sajátjaik vizsgálata enyhén szólva is megdöbbentő eredményekhez vezetett. Ne menjünk mélyebbre a kutatóközpontok előszobájánál. Elég ha annyit tudunk, hogy az elemi részecskék világának szereplőit nem lehet kedvünk szerint kényszeríteni viselkedésükben. Például egy elektron hol jelen van, hol nincs. Elvileg bárhol lehet. Akár egyszerre mindenhol, vagy két különböző helyen ugyanabban az időpontban. Van, hogy egyszerű üveggolyó módjára viselkedik, van úgy hogy hullámként, mint a tó sima víztükrére ejtett kavics által keltett fodrozódás. A foton ikerpárok lehetnek egymástól akár fényévnyi távolságra is, akkor is azonnal követik a másik viselkedését. Az azonnal pontosan azt jelenti, hogy egy időben. Ez annyit tesz, hogy van jóval gyorsabb sebesség is annál, mint amit eddig abszolútnak hittünk. Ennek kapcsán érdemes elolvasni az interneten a szintén Nagy Gergely tollából származó „A fénynél is gyorsabban” című izgalmas cikket.
Az is elképzelhető, hogy a valóság egy mélyebb szintjén, vagy más elméletek szerint magasabb dimenziókban, valójában az elemi részecske párok egyek. Nem csoda, hogy ezek az apró jószágok gyökerestől forgatták fel a teljes tudományos világot.
Sokszor hallhatjuk a kvantumfizika meghatározása kapcsán azt is, hogy az a lehetőségek fizikája. Ugyanakkor ez önmagában nem sokat mond számunkra. A téma tudósai általában a lehetőségek számának végtelenségét értik alatta, konkrét eseteket leíró törvények és szabályok helyett. Ha kiegészítjük mindezt annyival, hogy a kvantumfizika a szabadság nagyszerű eszköze, még pedig annak a szabadságénak, ami az általunk már jól ismert káosszal és annak számtalan halálosan beteg függőségével áll szemben, akkor közelebb kerülünk az értelméhez.
A nyugati tudós társadalom nagy népe tengernyi energiát fektetett abba, hogy egy nagy összefüggő rendszert alkosson belőle, az úgy nevezett Standard Modellt. Ez ugyanakkor minél tovább tökéletesítik és csiszolgatják, annál inkább sántikál és valószínűleg borulni is fog a közeli jövőben, a többi megkérdőjelezhetetlen tanítás után a tévedések süllyesztőjébe. Távol álljon tőlem, hogy lángelmék vitáját próbáljam eldönteni, ugyanakkor hozzám az a megfogalmazás áll legközelebb, miszerint
„Nem felfedezzük a szubatomi részecskéket, hanem valójában megteremtjük azokat, létrehozva ilyen módon az egész Univerzumot. Ugyanakkor a szubatomi részecskék teremtenek meg minket.” (Angolról fordított idézet Michael Talbot „The Holographic Universe” című könyvéből)
Ez már bizony mély víz, jó nagy csobbanásokkal a nagy gondolkodók akvaparkjában. Mi maradjunk meg az ámulatba esés szintjén. Ugyanakkor ha az ehhez hasonló számtalan csodát az ismeretterjesztés szándékával magyarázzák el nekünk, akkor megértjük. Azt viszont nem fogjuk megérteni soha, hogy miért nem tanították ezt nekünk az iskolában. Szerintem szándékosan rejtették el előlünk a tudás karnyújtásnyira lévő fáját, nehogy ehessünk az almájából. Üzenjük innen tudós barátainknak, hogy ne erőlködjenek egy „standard modell” létrehozásán, ami az egészet csak távolabb sodorja annak valódi lényegétől, megpróbálva belekényszeríteni egy átfogó és jól definiálható materialista rendszerbe, ha úgy tetszik egy újabb abszolút igazságba.
Ennek kapcsán is megmutatta magát az Univerzum humorérzéke. 2012 július negyedikén jelentették be a büszke tudósok, hogy sikerült végre egy autópálya-körgyűrű nagyságú kutatóközpontban az úgynevezett „isteni részecskét” mesterséges körülmények között létrehozni. Ezt úgy hívják, hogy a Higgs féle bozon. Jelentősége a Standard Modellben olyan nagy, hogy anélkül az fabatkát sem ér. Nagyon egyszerűen arról van szó, hogy az úgynevezett Higgs mechanizmus során nyer tömeget gyakorlatilag minden, ami a Világegyetemben anyagból van. Enélkül az elemi részecskék csak fel-alá száguldoznának fénysebességgel, és nem tudtak volna égitestek kialakulni. Pusztán csak két dolog nem stimmel az „isteni részecskével” kapcsolatban. Itt van mindjárt a neve. Eredetileg egy Lederman nevű Nobel díjas fizikus 1993-as könyvének a címében szerepel, de ott még „istenverte részecskeként”, mivel nem találta senki ezt a nélkülözhetetlen Pán Péterét az apró alkotórészek világának. A könyv kiadója változtatta meg az elnevezést, a nagyobb példányszám eladásának, tehát a nagyobb profitnak a reményében. Már megint Dagobert bácsi. Neki viszont a kvantumfizika fityiszt mutat. A második gondjuk a lángelméknek a megtért tékozló ifjúval kapcsolatban az, hogy eddig semmit sem tudtak vele kezdeni. Nem tudták tulajdonságait tanulmányozni és személyazonosságát igazolni. Valójában termettek valamit a tudatukkal, amit nagyon akartak, de nem gondolták tovább. Tanuljanak inkább magyar kollégáiktól, akiknek nincs ugyan lehetőségük ezer milliárdnyi aranyért országokon átívelő, metropolisz nagyságú kutatóközpontokat építeni, ugyanakkor messze előttük járnak gondolkodásban.
De miért van szükségünk egyáltalán ebben a könyvben kvantum fizikáról olvasni? A válasz egyszerű. Ez a bizonyíték. Bizonyíték arra, hogy a valóságnak nem csak egy általunk ismert szintje, vagy más szavakkal, megjelenési formája van. Bizonyíték arra, hogy semmit sem lehet egy mesterségesen megalkotott abszolút igazság palackjába bezárni, mivel az nemes egyszerűséggel nem létezik, és már felvetése is ellentétes a Világegyetem természetes rendjével.
Perdöntő bizonyíték továbbá az emberi lét és a filozófia legalapvetőbb kérdésére. A lét határozza-e meg a tudatot, vagy a tudat határozza meg a létet? Materializmus kontra idealizmus. Beleszülettünk egy anyagi világba, ahol évmilliók alatt vízben lebegő egysejtűekből fejlődtünk ki, majd legutóbb lemásztunk a fáról és okostelefonokat ragadtunk a kezünkbe, vagy az emberi tudat formálta mindig is az anyagi világot? A kérdés eldőlt. A szó szoros értelmében. Ugyanis nincs értelme. A valóságnak több szintje van. Kettő már tudományos bizonyítást nyert számtalan kísérlet során. Valószínűleg léteznek további szintek is. A legmélyebb szintje a valóságnak pedig nem más, mint hogy mi mindannyian egyek vagyunk, miközben mi vagyunk minden. Ez természetesen még bizonyításra vár, ugyanakkor világszerte egyre többen vallják ezt saját meggyőződésükként az ebből eredő értékrenddel együtt.
Azt bárki könnyen beláthatja, hogy mindannyian közvetlen hatással vagyunk a valóságra, annak alakítására, és ez alól emberfia nem tudja kivonni magát. Ebből egy egyszerű logikai lépéssel következik az, hogy mi emberek hozzuk létre közösen a valóságot. A gondolkodó ember szerepe pedig az, hogy azt jobbá és szebbé tegye. Az, hogy teremtsen. Az emberek egyelőre nem is tudják magukról, hogy milyen csodálatos lények. Azért nem, mert mások ezt nem engedik meg nekik.
„Az alárendelő szemléleti mód hibás kérdésfeltevéssel állandóan gerjeszti a vitát abban a kérdéskörben, hogy az általa a kétféle személeti módhoz kötött tudatelvűség és anyagelvűség közül melyik volt előbb, melyik elv az elsődleges eredendő és melyik a másodlagos származék, melyik elv létezik öröktől fogva és melyik teremtett, melyik elv az értékesebb. A mellérendelő szemléletmód szerint nem kell eldönteni e hibás kérdéskört, fel sem kell tenni e kérdéseket, mert a két elv és jelenség a valóság két oldalaként fogható fel, amely egymástól elválaszthatatlanul összetartozik, összekapcsolódik: kettő egy. Ahogy a kvantummechanika már régen kimutatta ezt, amennyiben felfedezte, hogy az anyag hullámtermészete és részecske mivolta – mintegy a tudat elv és az anyag elv – elválaszthatatlanul összetartozó. A kettő egyazonos valóság két oldala, a kettő egy, együtt adják a teljességet, az egységet.” (Idézet Cser Ferenc - Darai Lajos „Magyar folytonosság a Kárpát-medencében” című tanulmányából.)
Az többször idézett szerző-párostól sűrűn hallható és engem személy szerint mélyen lenyűgöző mellérendelő szellemiségre - ami nem egy tudományág része, még csak nem is filozófia, hanem egy csodálatos gondolkodásmód - az úgynevezett retro-kauzalitás elmélete közvetlen módon szolgáltat bizonyítékot. Ez azt jelenti, hogy az általánosan elfogadott ok-okozati szeléletmód még a jelenlegi három dimenziós valóságunkban sem igaz abszolút mértékben. Ezt ma már senki sem vitatja, mivel a Princeton Egyetem kvantumfizikai kutató intézetében kísérlettel bizonyították. A fentebb említett „A fénynél is gyorsabban” című Nagy Gergely írásban érthető magyarázatot talalhatunk minderre.
Saját véleményem szerint a kvantumfizika önálló tudatossággal rendelkező egyéniség, méghozzá a létező legmagasabb szintű tudatosság birtokosa, remek humorérzékkel. Még tovább menve azt mondom, hogy a kvantumfizika a Mindenség apja, az Univerzum pedig az anyja.
Ami viszont nem csak egy hóbortos elméből kipattant allegória, hanem tény, az az, hogy a kvantumfizika elmosta a határokat a hagyományos értelemben vett fizika és a filozófia között. Fura egy páros, de fantasztikus gyerekeik születtek. Lehet, hogy ez elsőre egy kicsit furcsán hangzik, valahogy úgy, mintha gyermekeink egy tantárgy keretében tanulnák a biológiát és az irodalmat, együtt tanulmányozva a sündisznók szaporodását a József Attila verseiben feszülő ellentétpárokkal. Még érdekesebb az a kettős, amit Carl Gustav Jung pszichiáter géniusz és Wolfgang Pauli Nobel díjas kvantumfizikus alkotott Jung szinkronicitás elméletének kidolgozása során, mikor a két tudós aktív és hosszas levelezést folytatott egymással. Eredetileg Jung az általa alapított analitikus pszichológia segítségével gyógyította Pauli idegösszeomlását, akit rendkívüli mértékben érdekelt a pszichiátria tudományának Jung általi teljesen új alapokra való helyezése. Később Pauli kritikus észrevételei segítették Jung elméleteit letisztult formában véglegesíteni, különös tekintettel a szinkronicitásra.
Tegyük fel újra a kérdést. Miért kell nekünk kvantum fizikáról olvasni ebben a könyvben? Egyrészt nagyon jól példázza, hogy milyen mértékben és milyen hosszú ideje titkolják el előlünk a tudást. Másrészt olyan erődítménye ez a tudatos gondolkodásnak, ahonnan semmilyen erőszakkal nem tudnak visszatoloncolni minket a kóma centerek hét milliárd ágyas kórházába. Bizonyítéka annak is, hogy elérkezett az idő. Váltani kell. A bank és kizsákmányolás alapú társadalmi rendszerekről a tudás alapúra. Nyilván komoly az ellenállás, és pontosan a huszonnegyedik óra utolsó percében járunk, mielőtt az emberiség elpusztítja saját magát, vagy világháborúban vagy tovább engedve a világot irányító elitnek, hogy kedvükre tegyenek velünk bármit.
Én ugyanakkor hiszek abban, hogy az Univerzum ha máskor nem, hát az utolsó pillanatban közbe fog avatkozni. A tudomány úgy nagyjából ötven éve kínálja a lehetőségét annak, hogy a világ gyökerestül megváltozhasson. Ami visszatartja a változást, az maga az emberiség. Az emberiség nagy része, aki kómában alszik és egy maroknyi másik része, mely azt művel vele, amit csak akar. Van ugyanakkor egy másik maroknyi rész is. Azok akik már ébredeznek. Nekik, nekünk kell a többieket is felráznunk az agyhalál állapotából. Most.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
