A hit

A hit

Nagyon fontos alakítója egész életünknek, ami értékes iránytűként mutathat utat a hosszú úton. Ugyanakkor az évek során maga a hitünk, hitbéli meggyőződéseink is sokat formálódhatnak, esetleg teljesen mértékben meg is változhatnak. Az is fontos, hogy van-e saját hitünk és amellett más, számunkra szimpatikus hitvilágok, vagy azok egyes tanításai, és az is fontos, hogy őszintén hiszünk-e abban, amit csinálunk, amit célul tűztünk ki magunk elé, ami értéket képvisel a számunkra. Nem kell vele egyetérteni, de attól még tény a tény, hogy amiben kétség nélkül hiszünk, az valósággá válik. Így teremt az ember. Erre a szintre kell eljutnia személyes fejlődésének során. Ez az eredeti szerepe a Világegyetemben, amit mára már teljesen elfelejtett a rendelkezésére álló csodálatos lehetőségekkel együtt. Teremteni. Sok jót magunk és mások számára.

Ismétlésképpen tegyünk újra különbséget a vallás és a hit fogalmai között. Mint ahogy láttuk már a kárát annak, hogy mások céljait valósítjuk meg, mások álmait álmodjuk, és nem is a saját életünket éljük, hanem egy szerencsétlen kalitkában tekerő mókusét, úgy a hitünk kialakítását se bízzuk másokra, különösen ne egyházakra vagy szektákra. Amit mindenki egyszerűen beláthat, az nem más, minthogy a vallást mások találják ki a számunkra és teszik kötelezővé, a nem olyan régmúlt időkig katonai erővel. Sokunknak az anyatejjel együtt kell a különféle abszolút igazságokat magunkba szívnia. Nekünk, tudatos gondolkodóknak a lényeg az, hogy mindez nem a sajátunk. Legyen hát mindenkinek saját hite? Véleményem szerint igen. Hogyan lehet egyáltalán ilyesmire szert tenni? Sok tanulással, rengeteg különböző tanítás, eszme, életmód és hitvilág megismerésével, tudatos gondolkodással és megtapasztalással. Odafigyeléssel az ősi és természetes rendre. A Világegyetemére. Lelkiismeretünk szavára. Érzékeinkre. Érzelmeinkre. Ösztöneinkre. Álmainkra. A természeti kultúrák éleslátására. És nem utolsó sorban a bölcs tanítókra. Ez utóbbiak közül nekem szerencsém volt baráti kapcsolatot ápolni egy idős baptista lelkésszel és egy katolikus pappal is, akiktől nagyon sokat tanultam. Ez a példa azért fontos, mert azt is látnunk kell ami az érem másik oldalára van írva, azt hogy nem lehetünk személyválogatók valakinek a hite alapján. Attól, hogy az egyházközpontok általában haszonlesők, szem és köpönyegforgatók, képmutatók, elvtelen cinkosai a gonosz hatalmaknak, a hívők soraiban számtalan igaz emberre lelhetünk. Gondolkodókként amúgy sem szabad szemellenzőt viselnünk.

„Sajátos, elkülönült és ősi a magyar lélekfelfogás. A halott lelke a túlvilágon újjászületik s – újra meg újra – visszatér az élők itteni világába. A két világ ugyanazon a létsíkon, egyenrangú viszonyban áll egymással. Az anyagot a lélek ereje mozgatja, és teszi élővé. A lélek és az ember viszonya mellérendelt. Ez a lélekhez kötődő, a házastársakat is jellemző mellérendelő szemlélet nem igényli az alárendelő teremtéslegendát, a teremtmények függőségét. A lélekszimbólumok a magyar felfogásban nem válnak személlyé, és nem kapnak nevet, s nem is ábrázolják őket emberi formában. A magyar népmesékben a jót a jó példák és a jó emberek segítik. A magyar hitvilágban a szépet, a nemeset és a jót hasznosnak is tartották. Tudták, hogy jó vagy rossz sorsuk okos vagy téves döntéseiktől függ. Helyes tetteik hasznos, vagy a helytelenek káros következményei természetszerűen bekövetkeznek, mert a természet örök törvényéből jövő isteni rendelkezések tökéletesek, igazságosak és megmásíthatatlanok. Emez igen ésszerű gondolkodásmód ugyanakkor gazdag és mély szellemiséggel járt együtt.” (Idézet Cser Ferenc - Darai Lajos „Magyar folytonosság a Kárpát-medencében” című tanulmányából.)

Én a magam részéről teljes bizonyossággal hiszek a reinkarnációban és annak lényegében, a hallhatatlan emberi tudat folyamatos tanulásában és erkölcsi fejlődésében. Ilyen módon hiszem, hogy a földi élet célja és értelme a tudás és a szeretet. Hiszem, hogy életkörülményeink, amikbe beleszületünk, életünk meghatározó eseményei nem a véletlen művei, hanem azok előző életeink tanulságaiból következnek meghatározott tanulási és fejlődési céllal. Sorsunk további része rajtunk múlik, de az már itt és most, jelenlegi gondolataink, döntéseink és cselekedeteink alapján.

Hiszek a Világegyetem tökéletes, mindent átfogó és ugyanakkor minden egyes apró részében jelenlévő rendjében, tudatot és anyagot egyaránt magába foglaló megbonthatatlan egységében. Hiszek az Univerzum szerető, támogató és segítő erőiben, magasabb tudati szinten élő lényekben. Ezeket a fénylényeket a halálközeli élmények kutatásaiból már elég pontosan ismerhetjük, vagy ismerhetnénk, ha tanítanák az iskolában. Nem sok közük van a gülü szemű, kávés csészékben száguldozó zöld emberkékhez. Erről bővebben a harmadik fejezetben olvashatunk.

Hiszek abban, hogy nem vagyunk a Világegyetem tökéletes egységének egészétől, ilyen módon a természettől és egymástól sem elválaszthatóak. Hiszem, hogy nem sebezhetünk meg úgy senkit és semmit, és nem árthatunk úgy másoknak, hogy azzal magunk ellen ne vétenénk. Hiszek abban, hogy sorsunkat, személyiségünket és hitünket mi magunk alakítjuk, tudatosan vagy tudatlanul. Hiszem, hogy nincs pokol és nincs örök kárhozat. Ezek csak kitalált megfélemlítő eszközök, hogy vakon és engedelmesen vonuljunk egymás után hosszú tömött sorokban. Ebből fejlődött ki a média és a marketing világa, majd mára az emberi értelem tudományos szintű manipulálása. Teljes mértékben ugyanarra építenek az egyházak, mint a bankárokat szolgáló globális cégóriások és politikusok. Nevezetesen arra, hogy ők programozzák be a tudatunkba, hogy mit gondoljunk és hogy hogyan érezzük magunkat. Meggyőződésem, hogy a pokol legfeljebb itt létezik a Földön. Az a hely az, ahol az aktuális világirányító hatalmasságok akarnak fogva tartani minket, hogy gondolkodás nélkül cselekedjük az ő akaratukat.

Úgy gondolom, hogy azok, akik már sokadszor járnak ezen a planétán, sokkal bölcsebbek frissen érkező vagy csak pár emberöltőnyi kurzuson részt vett társaiknál. Sok ismerősömet látom közösségi oldalakon nyíltan buzdítani a változások szélsőségesen erőszakos kieszközlésére. Nem értek vele egyet. Nyilván több mint visszatetsző a normális ember számára amikor a tizenéves afrikai fiúcska büszkén lengeti a magasba az éppen általa agyonlőtt társának a szívét. Ezek a friss formációk, és azok, akik számára az élet szentségének fogalma nem jelent semmit, valószínűleg csak most kezdik pályafutásukat, esetleg örökre reménytelen esetek maradnak, de lehet, hogy nem is rendelkeznek még emberi tudattal. Úgy gondolom, hogy látogatásaink számossága nincs egyenes arányban személyes fejlődésünk előremenetelével. Nagy mértékben meghatározhatja az élet és egymás tiszteletéhez való viszonyunkat az, hogy milyen kultúrába születünk, milyen családi légkörben nevelkedünk, de mire felnövünk, már nincs lehetőségünk másra kenni a felelősséget. Nekünk kell helyes válaszokat adnunk az élet miértjeire. Ebben a tekintetben a mellérendelő vagy az azzal ellentétes alárendelő szellemiség a meghatározó, amiről az oly sokszor idézett Cser-Darai tanulmányban olvashatunk. Számomra nem kétséges, hogy az Univerzum ősi és természetes rendje mellérendelő. Az alárendelés mai mértéke és elterjedtsége pedig egyenesen betegesen természetellenes.

Általában azt tanácsolom mindenkinek, hogy iktassa ki a gondolkodásából az úgynevezett abszolút igazságokat. Azokat, melyről mások azt állítják, hogy valami csak is úgy lehetséges, ahogy az írva vagy mondva vagyon, és ami attól eltér az hazugság vagy gonosz. Mi, gondolkodó emberek viszont tudunk már annyit az életről, létezésünk okáról és a világegyetemről, hogy nem hiszünk el mindent, amit kész tényekként elénk tárnak. Megvizsgáljuk inkább, hogy az mennyire illeszkedik saját elképzeléseinkhez és hitünkhöz. Tudatosan gondolkodunk, miközben hallgatunk ösztöneinkre és megérzéseinkre is.

Ezer éve, népünk első árulóinak köszönhetően ránk kényszerítettek egy idegen vallást. Ez nekünk olyan istenről tanít, aki embereket különböztet meg származásuk alapján, a legnagyobb lelki nyugalommal ad parancsot népek vagy elsőszülött gyermekek kiirtására. Szigorú törvényeket szab. Legelső rendeletében megtiltja a gondolkodást, a tudás fájáról az alma leszakítását, majd a szófogadatlan vétséget oly mértékben torolja meg, hogy a világ kifordul a tengelyéből a mérhetetlen szenvedéstől. Külsőre nagyjából úgy néz ki, mint a Télapó, de korántsem kis virgácsokat osztogat, ha vétkezünk. Büntetésünk örökké tartó szenvedés egy borzalmasan forró és félelmetes föld alatti börtönben. Ez a vallás a mai napig a félelemkeltés, a jobb sorsa érdemes emberiség megnyomorításának egyik legfontosabb eszköze. Nem tesz mást, mint a saját, pontosabban a kitalálói képére formálja az istent, a mindenséget. Ez arcátlan mértékű pökhendiség, önzés és arrogancia. Ez az igazi istenkáromlás.

Ott van viszont nekünk a fiú, Jézus, akiben elég hinnünk, és akkor minden bűnünk bocsánatot nyer. Ha nem hiszünk benne, akkor marad az első számú szabály, a bűn jutalma a halál, méghozzá a végleges. Hogy is van ez? És miért kellett Jézusnak szenvednie és meghalnia? Erre az úgynevezett isteni szentség a válasz. Ha isten egyszer megmondta, akkor megmondta. Az sosem változhat, hacsak valaki meg nem hal helyettünk a mi bűneinkért. Nos nem kell hát mást tennünk, mint a Megváltó legmélyebb tisztelete mellett kedvünkre ölni, rabolni, lopni, csalni, mások életét megnyomorítani. Ott a bűnbocsánat kimeríthetetlen forrása. Ne felejtsük el, hogy a középkorban a Katolikus Egyház pénzért árult bűnbocsátó cédulákat. Mit is pontosan? Krisztus vérét néhány garasért bűnözőknek vagy tiszta lelkiismeretű de ostoba lelkeknek.

Gondolkodó ember nyilván nem hiszi el a leghatalmasabb szellemi erőről, hogy akaratával egyező lenne az a mérhetetlen kín és borzalom, amit az embereknek és Föld Anyának kellett a történelem során megtapasztalniuk.

A mindenséget átható rendet és harmóniát sok féle képen szokták meghatározni. Van aki Univerzumnak nevezi, mások a tudatalattink legmélyebb és közös részével tartják azonosnak. Nyilván ez mindenkinek a hitétől függő definíció kérdése. Istennek a magam részéről a fentebb olvasottak miatt nem tartom szerencsésnek nevezni. Másrészt oly sok különböző vallás és hitvilág oly sok egymástól alapvető lényegében és természetében eltérő istene létezik, hogy a megnevezés már nem képes hűen visszaadni a feltétel nélküli szeretet fogalmának valódi tartalmát, különösképpen azért nem, mert megszemélyesít valakit, aki abszolút mértékben mások és mindenek felett áll, és már attól is meghalunk, ha megpillantjuk őt. Más szóval emberszabásúvá teszi mindenek lényegét, és ami még rosszabb, minket szolgaként alárendel neki és távol tart tőle. A hitüket komolyan megélő keresztényeknek azt tanácsolnám, hogyha már muszáj emberi jelleget adni neki, akkor szólítsák őt Mennyei Atyámnak, ahogy Jézus is tette, aki legutóbb testvéreivé fogadott mindannyiunkat. Valódi lényegét amúgy is helyénvalóbb egy tökéletes és szerető édesapához hasonlítani.

Még egy örök kérdés. Mi van, ha egy kisbaba meghal, mielőtt gondatlan szülei megkeresztelték volna? Pech. Irány a pokol örökké égő tüze. Ezt értelmes ember el nem hiszi. Tudja róla, hogy mások találták ki számunkra, ugyanúgy mint a jelzálog alapú hiteleket, a reklámokat és a média összes tudatromboló mocskát. Pokol örök tüze. Elég ijesztő. Nem más ez mint félelem, amit az egyház plántált a jámbor szívekbe, hogy birkákként lehessen őket jobbról balra, majd onnan visszafelé terelni, ahogy éppen kedvük szottyant. Jézus ugyanakkor az emberi történelemben a legtisztább példája a mindenki iránt érzett és meg is cselekedett feltétel nélküli szeretetnek. Az idegen vallás istenével alkotott ellentétpárban pedig a szenvedő emberiséget szimbolizálja. Nagyon éles az ellentét. Ne mondjunk ki ennek kapcsán annál többet, minthogy ha választani lehet, akkor inkább Jézus jelenlétét szeretnénk érezni, nem az írástudókét, a papokét, akiket a történelem során két dolog motivált. Hatalom és pénz. Nem ismerős ez valahonnan? Nem csak ismerős, ez egy az egyben ugyanaz mint a világot ma uraló bankárelit két istene.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Kereszténység szent könyvének első nagy része nem is a sajátja. A zsidó nép több szent iratát magába foglaló úgynevezett Tanakh, mely az ő hitükről és történelmükről szól. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Mózes öt könyvét, a Tórát nem is lenne szabad nyomdában sokszorosítani. A katolikus egyházvezető papok a Tanakhoz csatolták hozzá a Jézus életéről szóló, általuk kiválasztott, ógörög nyelvből fordított iratokat. Jézus születése után négyszáz évvel.

Jézus kapcsán legfontosabb a valódi keresztény élet, azaz az ő követése magas mércéjének az átgondolása, ami véleményem szerint gyakorlatilag teljesíthetetlen célkitűzés ember számára. Ő maga sem azt várja el tőlünk, hogy hozzá hasonló tökéletes isteni lények legyünk. Azt mondta nekünk, legyünk olyanok, mint a gyermekek és szeressük egymást. Úgy gondolom, hogy ez a két üzenet az amivel nekünk érdemben foglalkoznunk kell.

Ha hitről beszélünk, nem hanyagolhatjuk el az imádkozás fontosságát. Az ima nagyon komoly erővel bír. Hittel teli pozitív és erőteljes teremtő gondolat, hiszen a saját és mások életének jobbá tételét szolgálja. Még nagyobb ereje van az együtt imádkozásnak, együtt meditálásnak és az együtt gondolkodásnak. A teremtő erő ilyenkor összekapcsolódik és megsokszorozódik.

A fejezet végéhez közeledve elérkeztünk oda, hogy tisztáznunk kell néhány fontos fogalmat, illetve azok használatát. A hasonló témájú és gyakorlatilag végtelen irodalom sokszor különböző értelemben használja a tudat, a lélek, a szellem, az én, a psziché, a tudatalatti fogalmait, más hasonlókkal együtt. Miben különböznek ezek, illetve hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Véleményem szerint csak két dologról van szó összesen. Saját definícióm szerint a tudat egységét az értelem és a lélek kettőse alkotja, nyilvánvalóan egymásnak mellérendelten. A tudatos és az ösztönös rész. Racionalitás és érzelmek. Férfi és nő. Egységben egymás mellett és egymásért.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!