A Holografikus Univerzum
A Holografikus Univerzum
Egyáltalán mi az a hologram? Nem az igazolványunkon lévő ezüstszínű kis négyzet lapocska, hanem lézer segítségével készített háromdimenziós fénykép. Az adott tárgyat, mondjuk egy almát, lézersugárral világítanak meg. A sugár fényét egy tükörrel megosztják. Az egyik nyaláb egy adathordozó lemezre vagy filmre vetül, míg a másik először a tárgyra és csak azután a lemezre. Az adathordozón egy úgynevezett interferencia mintázat jön létre. Ez a minta leginkább arra a fodrozódásra hasonlít, amit egy sima víztükörre, egymás közelébe ejtett két vagy három kavics okoz. Ezt szabad szemmel is láthatjuk a lemezen. Ugyanakkor, ha azt lézerfénnyel világítjuk meg, az eredeti tárgy háromdimenziós képét kapjuk meg tetszőleges helyre kivetítve. Ezt a képet akár körbe is járhatjuk. Az eljárást Gábor Dénes dolgozta ki 1947-ben.
Van a hologramnak egy nagyon különleges tulajdonsága is. Arról van szó, hogy ha az adattároló lemezt vagy filmet, amin szabad szemmel csak az interferencia mintázatot látjuk, kedvünk szerint vághatjuk össze apró darabokra. Ezek közül az apró darabok közül ha bármelyiket külön megvilágítjuk a lézerrel, akkor is az eredeti kép egészét kapjuk kivetítve, példánk szerint a teljes almáét. Tehát minden egyes kis rész magában hordozza a teljes egészre vonatkozó összes információt. Az interferencia mintázatot felfoghatjuk így a valóság egyik szintjének, míg a kivetített teljes képet egy másiknak.
Michael Talbot 1992-es azonos című könyve (A Holografikus Univerzum), mely az EzVanKiadó gondozásában jelent meg magyarul, kerek egészbe foglalja az addig rendelkezésre álló fontosabb ismereteket, melyek az emberi gondolkodás, a tudatosság és a tudományok terén szükségesek az elkerülhetetlen változásokhoz. Arról az egyre szélesebb körben terjedő elméletről olvashatunk, mely szerint a valóság mélyebb szintjén a teljes Világegyetem egy egységes egészet alkot, melyben minden mindenhez közvetlenül kapcsolódik, ugyanakkor annak összes részlete magában hordozza a teljes mindenség egészét. Hagy utaljak itt vissza a mellérendelés csodálatos szellemiségére. Ez sem más, hiszen nincs alá vagy fölérendelés, sem pedig érték szerinti sorrend az egész és a rész között. A részek teljesítik ki az egészet tökéletes egységgé, miközben annak minden egyes részletében megtalálható maga a teljes egész. A részek melyek közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz, mi vagyunk. Az emberek, az élőlények, a teremtett tárgyak, Föld Anya, a Naprendszer, a Tejút és a többi galaxis, az egész Univerzum. És ezek közül mind rendelkezik önálló tudatossággal. A legkevesebbel mi, nyugati rabszolgák.
A valóságról alkotott jelenlegi képünk sem feltétlenül hibás. Egyszerűen csak ezen a szintjén ennyit vagyunk képesek belőle értelmezni, vagy más megfogalmazás szerint a földi utazásunk során kialakult közös élményeink és tapasztalataink ezt a valóságot teremtik meg magunk köré élettérnek.
A könyvben először arról olvashatunk, hogy egy Pribram nevű agykutató és egy Bohm nevű kvantumfizikus egymástól függetlenül, sok évtizedes kutató munka és kísérletezés után arra a következtetésre jut, hogy a számtalan felmerülő kérdésükre a holografikus univerzum elmélete tud csak kielégítő választ adni. A két kutató munkásságának bemutatása után számos hihetetlennek tűnő tudományos kísérletről, csodálatos gyógyulásról, halál közeli élményről, ma még paranormálisnak vagy okkultnak nevezett eseményről olvashatunk a szerző lebilincselő és közérthető stílusában, minden esetben konkrétan megjelölve a hiteles forrásokat.
Lazításképpen a fizika és filozófia óra közötti szünetben, végezzünk el egy egyszerű feladatot a könyvből: írjuk le a levegőbe keresztnevünket a bal könyökünkkel. Nem túl nehéz feladat, bár valószínűleg sosem próbáltuk még. Az agy működéséről kialakult hagyományos tudásunk szerint ez nem lehetséges, mivel a testrészek mozgatásáért felelős terület csak többször megismételt tanulási kísérlet után képes ezt elsajátítani, miután a megfelelő idegi kapcsolódásokat létrehozta az idegsejtek között. Mégis sikerül mindenkinek. A hiba nem a mi készülékünkben van.
Folytatva a tudományos elmélkedést, azt a kérdést most sem tudjuk megkerülni, hogy miért nem tanítottak nekünk soha ilyen dolgokat. Miért nem tettek fel olyan kérdéseket, hogy mi magunk mit gondolunk a körülöttünk lévő világról, a valóságról vagy a csillagok tengeréről? Kötelező volt választanunk az örök kárhozattal fenyegetőző Télapó és a között, hogy nem vagyunk mások, mint szénatomok struktúrákba rendeződései, partra mászott ebihalak, esetleg faágakkal ügyesen hadonászó majmok. És ez így megy már a „fejlett” világban egy-két ezer éve. Nem szabad ugyanakkor magunkat hibáztatni. Az isteneknek kikiáltott uralkodók és a hatalmat valójában gyakorló papok, majd később bankárok érdekeinek pontosan az felel meg, hogy nekünk már fel se tűnjön, hogy ellopták a tudatunkat. Teljesen természetes számunkra, hogy beleszületünk egy beteg világba, ahol a saját akarat illúziójával választhatunk Télapó és a majmok bolygója közül. Semmi sem képes kimozdítani minket abból a meggyőződésünkből, hogy a valóság az, amit érzékszerveink közvetítenek az agyunkba. Amit látunk és hallunk. Ami azon kívül esik, az csak feltételezés vagy hazugság. Nem csoda, ha úgy érezzük, hogy legmélyebb álmunkból egy vödör hideg vízzel ébresztenek fel minket, amikor a valóság lehetséges több szintjéről beszélnek nekünk, és esetleg megkérdezik a véleményünket.
Mit szólna az olvasó, ha valaki azt mondaná, hogy nem is a szemünkkel látunk és nem az agyunkkal gondolkozunk? Pedig ez sem elképzelhetetlen. Sőt. Annyit már most is tudunk, hogy a képek amiket látunk, agyunk leghátsó részében keletkeznek, attól függetlenül, hogy éppen nézünk-e, vagy csukott szemmel elképzelünk valamit. Azt is tudjuk, hogy hullám tengerek közepében élünk. Korábban olvashattuk, hogy agyunk másodpercenként négyszáz milliárd egységnyi külvilágból beérkező információt dolgoz fel, miközben ebből csupán két ezret használ fel az általunk érzékelt valóság megjelenítéséhez. Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy az agyunk nem más, mint az érzékelés, és az így kapott információk feldolgozásának és lereagálásának szerve? Egy elképesztő kapacitással és hatékonysággal működő Fourier transzformátor. Mi a manó már megint? Fourier egy francia matematikus volt, aki olyan műveletet dolgozott ki, mely segítségével hullám függvényeket lehet átalakítani hagyományos alakzatokat mintázó függvényekké. Ezt nevezzük Fourier transzformációnak. Hasonló eredményre jut Michael Talbot könyvének egyik főszereplője is, Karl Pribram, aki kutatásai során azt igazolta, hogy az emlékezet nem az agyban található, legalábbis annak nem egy konkrétan meghatározható helyén, ahogy ő nevezi, nem a „nagymama sejtben”. Bizony ezt sem tanítják nekünk.
Nem csak a holografikus modellt nem tanítják, ami a fentiekre kézenfekvő magyarázattal tud szolgálni. Számos más elmélet is arra a következtetésre jutott, hogy a Világegyetem egyetlen nagy egész. Némelyek szerint minden egyes döntésünkkel egy újabb univerzumot hozunk létre, amik ilyen módon végtelen számban elágaznak, és mindezt egy hatalmas multiverzum foglalja magába. A valóság korlátozott érzékelésével olyan elméletek is egyetértenek, melyek párhuzamosan létező világokban vagy a háromnál jóval több számú dimenzióban hisznek, például huszonhatban vagy tizenegyben. Nekünk szerencsére nem kell a húr-elméletek különböző fajtái és dimenzió számai közül választanunk, esetleg egy teljesen új verzióval előállnunk. Elég belátnunk annyit, hogy a valóság sokkal több annál, mint amit érzékszerveink a szándékosan lebutított tudatunk szűrőin keresztül megismerni engednek.
Ami még ennél is fontosabb, el kell hinnünk, hogy mi magunk sokkal többek vagyunk sárból gyurmázott kis figuráknál vagy okos telefonon játszadozó szőrtelenített gorilláknál. Legyünk hát nyitottak. Szemléljünk mindent okosan gondolkodó emberek módjára. Ennyi bőven elég. Nem kell a világ nagy kérdéseit eldöntenünk. Tisztítsuk meg fegyházban sínylődő, használaton kívül rozsdásodó tudatunkat a sok mocsoktól. Kezdjünk mindent újra tiszta lappal. Legyünk fogékonyak és nyitottak, mint a gyermekek, hiszen számunkra is minden újat jelent majd, ha sikerül börtönünkből kiszabadulnunk. Azok a dolgok is, amik már ezer éve vagy még régebben mind magától értetődőek és természetesek voltak a számunkra. Nézzünk most két további olyan kutatási területet, ami létezésünk értelmének irányában kutakodik.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
