JOBY GorillaPod Hybrid

Régóta szerettem volna már egy profi flexibilis három lábú fényképezőgép állványt, egy speciális tripodot. Karácsonyra meg is hozta a Jézuska, ezért úgy döntöttem bemutatom nektek miért is tartom annyira jónak.

Ezek az úgynevezett tripodok bármelyik nagyobb műszaki vagy fényképész boltban beszerezhetők, 2 ezer forint körül kaphatók, és - ahogy a nevük is mutatja - három lábú állványok.

Hajlítható vagy éppen fix lábakkal rendelkeznek, de ezek inkább egyszerű kompakt gépekhez valók, olyanoknak, akik csak egy-egy nyaralás alkalmáig fotózgatnak, és időnként szükségük van egy kis állványra.

Az ilyen állványok egy bizonyos terhelés mellett már nem stabilak - egy fotózással kezdő-hobby szinten foglalkozónak is csaknem használhatatlanok.

Hirdetés

Én egy JOBY márkájú GorillaPod névre keresztelt jószágot kaptam, mely sokkal profibb és sokoldalúbb felhasználást tesz lehetővé, mint a fentiek.

A „flexipod” szót eddig szándékosan nem használtam, mert bár lehetne, de nem gyűjtőnév, hanem a Rollei márka termékét jelöli. Az elv ugyanaz, mint a GorillaPodnál, csak éppen másmilyen elemekből épül fel. Hogy melyik a jobb? Gondolom mindkettőnek vannak hívei, viszont az tény, hogy a GorillaPod ára jóval borsosabb!

Nekem a JOBY palettájából a Hybrid változat van, amit kifejezetten micro 4/3-os gépekhez ajánlanak, teherbírása 1 kg. Ez alatt van több állvány is a Joby kínálatában, de a komolyabbak a Hybriddel kezdődnek.

Paletta

Összesen 8 típus közül választhatunk, ebből 2+3 egyszerű Point and Shoot, azaz könnyű kompakt gépekhez ajánlott. A Micro jelölésűek sokkal inkább a kis méretről, semmint a flexibilitásról szólnak. Fontosabbnak érzem a másik három versenyzőt: az Original, a Magnetic és GPod MiniMagnetic-et. Az Originalt nem kell magyarázni, a másik két típus kicsit érdekesebb.

Ezeknek ugyanis a végében mágnesek vannak, így egyszerűen rögzíthetők fém objektumokhoz, például egy vasoszlophoz vagy bármi máshoz is. A Mini ugyanezen elvet követi, csak éppen sokkal kisebb, mert kevesebb elemből áll. 300 gramm az a súly, amit ezek az erős neodymium mágnesek elbírnak.

A következő a sorban a Hybrid, melyről bővebben lesz szó, ezek után pedig a kezdő DSLR és a profi objektívekkel rendelkező DSLR gépekre vannak tervezve. 3 és 5 kg teherbírású változatok az SLR-Zoom, és a legnagyobb tesó az ún. Focus mely egy profi dögöt is képes stabilan tartani. (A fotón jól látható, hogy ilyenkor az alátámasztást nem is a váznál kell megoldani a helyes súlypont miatt.) Ezekhez külön kapható a Ballhead, azaz a gömbcsuklós 360/90°-ban forgatható fej.

JOBY GorillaPod Hybrid

A Hybrid súlya mindössze 191 gramm, legalacsonyabb állásában 10 cm magas, a legmagasabban pedig 26 cm. Anyaga fém, műanyag és gumi. Sőt: edzett acél, japán műanyag és német gumi. :)

Bár kifejezetten a MILC gépekhez ajánlják, ez a megfelelő állvány az UltraZoom Bridge gépekhez és a kamerákhoz is. Az, ami 300 gramm és 1 kg között van, erre az állványra való.

A tartóegységhez három láb csatlakozik, melyek egyenként 9 gömbcsuklós elemből állnak össze. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy minden elem minden irányba forgatható. Az elemek körül gumírozott rész található, ez gondoskodik arról, hogy ne csússzon az állvány, ezzel is javítva a stabilitást.

A tartókonzol is gömbcsuklós kialakítású azaz 360° fokban forgathatjuk körbe és 90° fokban dönthető is. A helyes beállításban egy vízmérték is segítségünkre van.

Nagyon praktikus, hogy a fényképezőhöz csavarozandó talp kicsúsztatható - használat előtt becsavarozzuk a gépbe és utána egy gombnyomással lecsúsztathatjuk az állványról, egy mozdulattal pedig visszapattintható. Ráadásul a gumiréteg, ami a fényképezővel érintkezik, elnyeli a rezgést.

A felhasználásnak csak a fantáziánk szabhat határt, bárhol megkapaszkodik. Elég egy korlát, faág, de stabilan beállíthatjuk egy sziklán is akár teljesen vízszintes állásban - bárhol megtapad. Bármilyen kitekeredett helyzetben helytáll, így extrém állásokból is lőhetünk stabilan, állványról.

Az egyes típusokhoz különféle tartozékokat is vásárolhatunk. Léteznek például olyan talpak, melyekre vakut vagy okostelefont rögzíthetünk.

A használata meglepően egyszerű. Azt gondoltam, többet kell majd bíbelődni a helyes beállítással, de a kis csuklócskák igen könnyen állítgathatók. A szállítása is kényelmes, hiszen nagyon könnyű.

Nem sok alkalmam volt még próbálgatni, de máris akadt olyan szituáció, amit másképpen nem tudtam volna megoldani.

Egy séta alkalmával megláttunk egy nagyon öreg odvas fát. A kérge különleges volt, mert a barázdák legalább 10 cm mélyen helyezkedtek el. Borult volt az ég, esteledett is, kézből biztosan nem tudtam volna éles fotót lőni, viszont a kb. fél méterre lévő 10 cm átmérőjű fatörzs ideális állvánnyá avanzsálódott.

Feltekertem rá a gépet, így probléma nélkül tudtam éles fotót készíteni a fatörzsről.

Úgy gondolom, hogy a Joby állványai nem csupán a kisméretű állványokkal akarnak versenyre kelni. Nincs szükségünk nagy és nehéz állványokra - a környezetünk kihasználásával könnyen áthidalhatjuk a magasságbeli problémákat, sokkal nagyobb mozgástérrel, mint egy stabil vonalas nagy állvány segítségével. A GorillaPod nem csupán egy 26 centis flexibilis tripod, hanem sokoldalú társ, amellyel bármit megoldhatunk.

Az Gorillapodok ára kb. 5-15 ezer forint között mozog, ehhez jönnek még a különféle kiegészítők - ha jönnek. Igaz nem olcsó, viszont számos új perspektívát próbálhatunk ki a segítségével.

Előzmények