A dohányzásról
A dohányzásról minden normális ember tudja, hogy mennyire egészségtelen és rossz szokás, hiszen azon kívül, hogy hosszú távon tüdőrákot okozhat, büdös, drága és sokak szerint gusztustalan dolog. Magyarországon egy friss felmérés szerint mégis az emberek 36 százaléka dohányzik — köztük én is. Ezzel az aránnyal egyébként messze vezetők vagyunk a régiónkban, bár erre kétségtelenül kevésbé lehetünk büszkék, mint más dolgainkra — Lengyelországban a lakosság 32, Csehországban 29, Szlovákiában pedig 24 százaléka dohányzik
Jómagam nem tartozom és soha nem is tartoztam a láncdohányosok közül, egyetemista éveim elején kezdtem el dohányozni, mindig is inkább voltam "koca-", sem mint "rendes" dohányos. Hónapokkal ezelőtt el is döntöttem, hogy a dohányzást az addiginál is minimálisabb mértékre redukálom, amiben az előző bekezdésben felsoroltak indokok mindegyike szerepet játszott, tulajdonképpen nehéz is lenne megmondani, hogy melyik volt a legsúlyosabb közülük. A nem dohányosok számára hihetetlen és érthetetlen, de utálom a dohányfüst szagát, lakásban soha nem szívtam a cigarettát, ruháimat pedig nem győztem eleget mosni — az persze csak hab a tortán, hogy az a pár doboz cigaretta is jó pár ezresembe került minden hónapban. Bár mint minden dohányos, én is függőnek mondhatom magam — egy pohár sörrel a kezemben, kellemes társaságban szeretek cigizni — nem gondolkodtam semmilyen leszokást segítő mankóban, végső soron minden az ember fejében dől el. Ennek ellenére már hónapok óta szemeztem az egyre több helyen megjelenő elektromos cigarettákkal, inkább kíváncsiságból, sem mint a leszokásban való segítségkapás reményében.
Tegnap pont a Mobilaréna egyik partnerénél, az XXL GSM-nél jártam egy tesztkészülék miatt, mikor megláttam, hogy a mobiltelefonokkal, azok tartozékaival és számítástechnikai eszközök forgalmazásával foglalkozó bolthálózat Teréz körúti üzletében kapható elektromos cigaretta. Nem kellett sok, kértem hát egyet magamnak, mert bár szükségét nem éreztem, félig leszokott dohányosként is érdekelt, hogy mit nyújthat egy efféle eszköz.
E-Cigaratta? Hogyan működik?
Miután kicsit utánaolvastam a dolognak a neten, rájöttem, hogy elektromos cigarettából annyi van, mint égen a csillag, különféle márkák különféle kinézetű eszközei és több patron közül is válogathatunk. A nálam járt cigaretta ára alapján alsókategóriás terméknek tűnik, hazai forgalmazója a NeoDigi Kft. Pontos működési elve ismeretlen, így csak azokra a leírásokra tudok támaszkodni, melyek más márkák felépítését mutatják be — gyanítom egyébként, hogy az összes ugyanarra az elvre épül.
Az cucc egy valódi cigis dobozzal megegyező méretű dobozban érkezett, mely egyben a cigi töltőjeként is szolgál, az akkumulátort ugyanis tölteni kell. Ha jobban szemügyre vesszük, láthatjuk, hogy ez nem egy rendes cigi, legárulkodóbb az alsó részben üldögélő kitolható töltőcsatlakozó és a töltés állapotát jelző led az előlap jobb alsó sarkában. Ha felnyitjuk a dobozt, megtaláljuk magát a cigarettát és a hozzá tartozó patronokat — maga a cigi ugyanis három részből áll, az akkumulátorból, a porlasztóból és a patronból. Az egész cucc összeszerelve körülbelül 15-25 grammot nyom, a súlypontja a végénél van, tehát kicsit más érzés szívni, mint egy rendes cigarettát, de erről kicsit később. Az e-cigiket elvileg korszerű mikroelektronika vezérli, az akkumulátor általában lítium-polimer alapú, pár száz mAh kapacitású, a kapszula pedig vizet és propilén glikolt, egyes esetekben pedig nikotint és dohányaroma illatanyagot tartalmaz. Ha az ember beleszív a cigibe, a készülék porlasztás/párologtatás útján 50-60 Celsius fokra melegített, füstöt imitáló párát fejleszt, amely teljesen ártalmatlan és néhány másodperc elteltével szétoszlik a levegőben, semmi szaga nincs, viszont a leszokni kívánó dohányosok tényleg szívhatnak valamit. Az e-cigi tehát ebben több, mint mondjuk egy leszokást segítő tapasz vagy rágógumi: nem csak a "szükséges" nikotint juttatja el az ember szervezetébe, hanem imitálja azt a jól berögzött mozdulatsort, amit egy aktív dohányos naponta legalább százszor megcsinál. Leszámítva a cigi meggyújtását, a hamuzást és a cigi elnyomását.
A cigarettákhoz többféle patront lehet vásárolni, az én cigimhez kapott nem tartalmaz nikotint, vannak azonban gyenge, közepes és erős is, ízesítésekből pedig a Marlboro-imitációtól kezdve a vaníliáson át a mentolosig egész sok fajta. A laikusok most valószínűleg elgondolkodtak: ha nikotin van benne, akkor miben különbözik a normális cigitől? Először is tisztázzuk, hogy mi az a nikotin.
A nikotin bizonyos növényekben, elsősorban a dohánynövényben megtalálható alkaloida, amely kisebb mennyiségben a paradicsomban, a krumpliban, a padlizsánban és a zöldpaprikában is kimutatható. A nikotin kis mennyiségekben történő bevitele esetén — legyen az akár cigarettából, szivarból vagy e-cigarettából történő bevitelről — hozzájárul az agyműködés stimulálásához, ellazult, nyugodt és éber állapotot idéz elő. A nikotin hatása néhány perctől több órán át tarthat. Egyedülálló formában a nikotin rákkeltő hatását a Nemzetközi Rákkutató Intézet nem vizsgálta, de a napjainkban rendelkezésre álló szakirodalom egy része azt mutatja, hogy egyedülálló formában a nikotin nem járul hozzá a rák kialakulásához az egészséges szövetekben, továbbá nincsenek mutagén tulajdonságai.
Az elektromis cigaretták patronjában tehát folyékony nikotint találunk, melyet a cigi középső egységében lévő miniatűr porlasztó pumpa egy porlasztó cellába nyom. Az itt lévő alacsony sűrűségű nikotint 0,5 µm-1,5 µm közötti ködszerű cseppekké mikroporlasztja egy magas frekvenciás, ultrahangos vibrációs mezőben. Ezután a "füstköd" cseppecskéket szétszórja a belélegzéskor keletkező légáramlat, végezetül pára keletkezik, mely a cigaretta füstjét utánozza. Mielőtt mikroporlasztja a folyadékot, az e-cigi felmelegíti azt, hogy csökkentse annak felületi feszültségét oly mértékig, hogy azt a legkönnyebb legyen porlasztani. Így működik.
Hogyan vélekedik a dologról a kormány?
A Világgazdaság Online cikke szerint sem a kormány, sem a dohánygyárak nem támogatják az elektromos cigaretta elterjedését — utóbbin mondjuk nincs okunk csodálkozni. Idézném a cikket:
A kínai termék tömeges elterjedése komoly veszteséget jelentene a dohánygyáraknak, amelyek maguk is jelentős összegeket fektettek az egészségesebb cigaretta kifejlesztésébe. A British American Tobacco Svédországban forgalmazza a snus nevű speciális dohány őrleményt, amely a szájnyálkahártyán keresztül szívódik fel. A Philip Morris heat bar nevű szerkezete pedig nyílt láng nélkül hevíti a dohányt, így az kevesebb káros anyagot termel. Azonban mindkét cég terméke tartalmaz dohánylevelet, emiatt pedig hátrányba kerülnek az e-cigarettával szemben, amely tiszta nikotinnal működik.
"Húsz-harminc éve érvényben lévő dohányzásellenes érvrendszert zúzott szét az e-cigaretta" – véli a Fideszes Koszorús László, aki szerint a termék használatával többé nem érvelhetnek azzal, hogy a dohányzó ember zavarja a közösség többi tagját, hiszen az e-cigaretta nem termel kellemetlen füstöt. A képviselő szerint fontos leszögezni, hogy nem egészséges termékről van szó, hiszen az e-cigaretta nikotint tartalmaz. A tömeges átszokás az Államkincstárat is érzékenyen érintené, a dohánytermékek jövedékiadó–bevétele ugyanis 2007-ben 253 milliárd forintot tett ki. Igaz, hogy emellett az állam évente körülbelül 300 milliárd forintot költ a dohányzással összefüggő betegségek gyógyítására.
Folyik a vita arról is, gyógyászati szempontból milyen megítélés alá esnek a dohányt nem tartalmazó nikotinos termékek. Falus Ferenc országos tisztifőorvos leszögezte: ha rajta múlik, soha nem lesz legális a nikotin kapszula, aki szerint függőséget fenntartó eszköz terjed a piacon. Koszorús László fél éve az e-cigarettára vonatkozó szabályok felülvizsgálatáért harcol. Véleménye szerint három megoldás képzelhető el. Ha a termék nikotinfüggőséget okoz, akkor nem lehet 18 éven aluliaknak eladni. Ha dohányzásról leszoktató eszköznek minősül, akkor a forgalmazást a gyógyszertárakon keresztül kell megoldani, ha pedig cigaretta helyettesítő termék, akkor jövedékiadó-kötelesnek kell lennie.
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet véleménye szerint a tiszta nikotint a szervezetben juttató eszköz gyógyszer, ennek megfelelően forgalmazását engedélyezési eljáráshoz kell kötni, amely során ellenőrzik, hogy az alkalmazás során milyen hatások adódnak.
Hozzátenném, hogy a cikkben az emberek csak és kizárólag a nikotintartalmú e-cigarettáról beszélnek, a nikotinmentes kapszulával az egész termék megítélése más lehet.
Milyen érzés? Jó ez nekem?
Mivel sosem voltam igazán aktív dohányos, valószínűleg nem én vagyok a legjobb alanya arra, hogy megmondjam, milyen is az e-cigi használata. Nálam ugye csak a nikotinmentes patronnal szerelt változat jár, a dobozban ugyanis csak olyan patronok vannak, szám szerint hét darab. Egy patron elvileg típustól függően 200-400 "slukkra", ami 15-40 szál cigarettának felel meg, az egész attól függ, hogy milyenek a szokásaink. A cigi ára egyébként ezzel a hét patronnal bruttó 9.000 forint, melyhez patronokat tízes kiszerelésben vásárolhatunk, egy ilyen ára 2.000 forint. Ha átlagos értékekkel számolunk, akkor azt mondhatjuk, hogy a rendes ciginél jóval olcsóbb az e-cigi, 2.000 forintért 20 doboznak megfelelő mennyiségű patront kapunk — azzal mondjuk számolni kell, hogy a melegedés miatt a 3.000 forintos melegítő részt néha cserélnünk kell, plusz pár hónap alatt valószínűleg az akkumulátor is elhasználódik.
Hogy milyen érzés szívni az e-cigerattát? Alapvetően jó, a végén lévő piros led megtévesztően hasonlít az "igazi" égésre, a cuccot nem kell be és kikapcsolnunk, ha beleszívunk, működik. Nekem a gyújtás folyamata hiányzik, ezért részben kárpótol az a pepecselés, ami a cigi összeszerelésével jár, a dobozba ugyanis csak két részben fér be, tehát minden elővételkor össze kell csavarnunk, az körülbelül öt-tíz másodpercet vesz igénybe a dobozból kivétellel együtt. Hamuzni ugye nem kell, az is furcsa, hogy a cigi sosem fogy el. Ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű füst (azaz gőz) kerüljön a tüdőnkbe, hosszúakat kell szívnunk, kicsi slukkokkal nem sokra megyünk. Ha úgy öt-hat másodpercnél tovább szívjuk a cuccot, az veszélyesen meleg kezd lenni, ezzel nem érdemes játszani. A gőznek semmi szaga nincs, kifújás után azonnal eloszlik a levegőben, kétségtelenül ez az egyik legjobb a dologban. Ami viszont nem jó, az az íze, ugyanis a nálam járt nikotinmentes patronok ízesítettek voltak, ráadásul édeskések. Engem arra emlékeztetett, minta kávé ízesítő cukorpótló bogyót szopogatnék, bár az érzés annyira nem intenzív. Az elején a patronnak van egy kis műanyag íze is, egy idő után ez elmúlik. Lényeg, hogy a füst édeskés, az ízesítőanyag érzésem szerint véletlenszerű mennyiségben jut a szánkba, volt, hogy hosszú percekig éreztem az ízt a cigizés után is, az ujjamnak pedig még órákig édeskés illata volt.
Vélemény
Hogy mi a véleményem az e-cigarettáról? Alapvetően egy jól kitalált, okos dolog, nagyon örülök, hogy kaphatók ilyen termékek. A legjobb dolog velük kapcsolatban az, hogy nem büdösek, elvileg akárhol lehet őket használni, bár nem hívtam ki magam ellen a sorsot, mások nyugalma érdekében nem próbáltam ki nemdohányzó helyiségekben. A rendes ciginél olcsóbbak, ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy az itthon kapható termékek kivétel nélkül le lettek tesztelve a hatóságok által, így — bár egy cigiző embertől ilyet kicsit furcsa lehet hallani — azért kicsit féltem, hogy mégis mit szívok le a tüdőmbe, lesz-e tőle bajom.
Azt viszont megkockáztatom, hogy az e-cigaretta jóval kevésbé ártalmas, mint "rendes" társa, azt viszont túlzásnak tartom, hogy a dobozra azt írják, hogy ez egyenesen egészséges. Azoknak nagyon jó lehet, akik valamiért nem dohányozhatnak, de igénylik az érzést, de hogy ettől önmagában valaki le tudna szokni, azt kétlem. A folyamat elvileg úgy néz ki, hogy pár hétig a normális ciginknek megfelelő erősségű kapszulát szívjuk, majd lépkedünk lefelé, egészen a nikotinmentesig, pár hét után pedig annak a használatát is abbahagyjuk. Mint minden dohányzásról leszoktató cucc, ez is csak egy mankó, ha valaki le akar szokni, de szüksége van valamire, akár ez is jó lehet neki, de mint azt már mondtam: végső soron minden a fejben dől el.
Bocha
Az elektromos cigarettát az XXL GSM-től kaptuk. A termék megvásárolható a cég Teréz körút 18. szám alatt lévő üzletében (kizárólag nikotinmentes kapszulával), valamint a hazai forgalmazó NeoDiginél. Ha nikotinos kapszula használatát tervezi, mindenképp érdeklődjön kezelőorvosánál annak várható mellékhatásairól! Ne feledje továbbá: a dohányzás súlyosan károsítja Ön és környezete egészségét!