Először is, ez az első címlapos írásom. Lehet hogy nem olyan csodálatosan érdekes/átgondolt/pontos/közérdekű de szerintem kikerülhet a címplapra.
Egyetem. Azt is mondhatnánk, ez az egész még nagyon távoli, tudniillik még csak tizedikes vagyok egy pro szegedi gimnáziumban, azaz még körülbelül két év választ el a végleges döntéstől. Ebben a két évben ugyan még sok minden megtörténhet, akár holnap elcsaphat egy villamos, vagy most ahogy ezeket a sorokat írom, a fejemre eshet egy zongora, de mivel én nem feltétlenül az “élj a mának, holnap meg halj éhen” elvnek élek, szerintem itt az ideje gondolkodni rajta. Hú de karót nyelten fogalmazok.
Hirdetés
És itt most most nem arra gondolok, hogy milyen szakra menjek, milyen pályát válasszak, és a többi. A fókuszban most egy másik fontos tényező áll.
Mégpedig az hogy hol.
Két választásom van, itthon maradni vagy elmenni. Pro es kontra akad bőven mindkettőhöz.
Az egyik út az, hogy elmegyek. Nem tudom még, hogy hova, a lényeg, hogy egy másik városba. Rosszabb esetben kollégiumba kerülök, jobb esetben társas albérletbe. Mindegy, ami számomra fontos, függetlenebb leszek. Távolabb leszek a szüleimtől. Nem menekülni akarok előlük, de nagyon nehéz esetek. Nem akarok most előhozakodni egy rakat családi esettel, a lényeg, hogy nem a legjobb velük élni. Hülyének nézés, csicskáztatás ("Há' milyen informatikus vagy már te hogy nem jöttél egyből elküldeni ezt a hülye levelet?"), folyamatos otthoni feszültség, ez bújik meg a felszín alatt. Ez persze nem jó kombó a napi 11-12 óra tanulás mellé. Persze ez nem jelenti azt, hogy az egész kapcsolatunkat csak ez jellemzi, de ez most nem erről szól.
Tehát igazából miattuk mennék el. Ne arra gondoljatok, amit egy tizenhat évestől sokan várnának, vagyis hogy ide-oda nem engednek el, nem adnak elég pénzt (sőt, mondhatni én is dolgozok a tanulás mellett), aki megérti ebből mire gondolok, az megérti, aki nem az meg nem. Egyszerűen nem akarok testvérem sorsara jutni, aki nálunk lakott huszonkét évesen, és minden este fél tízkor már a “Kicsi fiam mennyél szépen csicsikálni” fölszólítással az emeletre küldték (olykor a barátnőjével együtt). Ennek a helyzetnek az abszurditását elég nehezen dolgoztuk föl. Azt se tudtuk sírjunk-e vagy nevessünk.
Tehát ezek lennének a legfőbb érvek egy másik város mellett. Cserébe itt kell hagynom Szegedet, és a szegedi egyetemet, amihez sok szállal kötődök, itt végzett a testvérem, ennél dolgozik anyám, es ennek a gimnáziumába járok. Ja és valószínűleg sok barátom is itt fog maradni.
Ha viszont én is itt maradok, Szegeden nyílván nem fogok más helyre költözni, milyen már ugye pár kilométerrel arrébb menni, csak azért, hogy ne legyél otthon. Akkor itt kell maradnom ennek minden következményével. Semmi magánélet, semmi önállóság, semmi. Viszont nem kell itt hagynom Szegedet.
Hát ennyi. Gondolom, ez a kérdés több embert is foglalkoztat. Kommentlejetek, írjatok véleményt, személyes tapasztalatot, hogy Ti mit csinálnátok, vagy amit akartok!
ipavlidu!
