Saigon (Ho Chi Minh City)
Vonatfülke
Maga a vonat nagyon kellemes meglepetés volt, légkondicionált, tágas és kényelmes. Noha a képeken úgy tűnhet, mintha az 50-es évek MÁV szolgáltatásait vennék igénybe, ez nem igy történt. Kissé ugyan hideg volt. Út alatt sikerült olvasni, pihenni, nézelődni.
Hirdetés
Saigonhoz közeledve felcsendült a vonat valahol eldugott hangfalából egy borzasztó hangminőségű nóta, amiből Ho Chi Minh nevét tudtunk kivenni. Ho Chi Minh kommunista államférfi volt, aki Vietnam történelmében játszott nagy szerepet, és hivatalosan Saigon az ő nevét viseli a háború óta.
Az ilyenek mindig visszahúznak, hiába felejti el az ember néha, hogy itt bizony kommunizmus van.
Leszállva a vonatról megcsapott a pára, a meleg és a bűz. Sima metropolis Délkelet-Ázsiában. Kifele ehhez hozzáadódott a sok ember, a sok robogó és a szűk utcák.
Akad robogó
Ám Saigon egy másik szint. Idáig azt hittük, hogy Hanoiban volt sok robogó. Hát Hanoi kispályás. Az egyik körforgalomban gyakorlatilag nem tudtunk átmenni. Ugye, amikor lelépünk az úttestre, a zebrán, akkor nem egyértelmű, hogy át akarunk kelni. Természetesen senki nem lassít, nem áll meg. Egy-egy ilyen átkelés komolyan leszívja az ember koncentrációs képességeit a meleggel megfűszerezve.
Káosz szavak nélkül
Szemben velünk fényképezkedtek, úgy tűnik, másoknak sem ez a kép ugrik be rögtön a közlekedés szóról. Mire elértünk a szállásig, nem is fizikailag fáradtunk el, hanem szellemileg. A hogyan éljünk Saigonban könyv első fejezete azt hiszem, egyértelmű: ne gyalogolj.
Bui Vien utca, a hátitáskás negyed közepe
Szállásunk a hátitáskás negyedben volt. Kulcsot nem kaptunk a többágyas szobához, se a szekrényekhez lakatot. De legalább olcsó volt. Márknak kellett kimenni a szemben levő sufniboltba saját pénzén lakatért.
Highlands Coffee, olyan mint a Costa, csak jobb
Csak egy teljes napunk volt, úgyhogy látványosságokat nem tudtunk megnézni. De így is át tudtuk érezni a stílust. Saigon nagyon zsúfolt, nagyon nyüzsgő, koszos, büdös, párás meleg. Lehet, máskor tudnám tolerálni, de ez akkor nem ment.
Bejártuk a belvárost. Láttunk felhőkarcolókat, rengeteg plázát, keresztény templomot, parkokat. Teljesen élhető volt. Sajnos itt történt az is, ami miatt talán rossz szájízzel emlékszem vissza Saigonra.
Notre-Dame katedrális
A part mellett sétáltunk, hidat keresve a túloldalra, hisz onnan milyen szép lehet a rálátás a felhőkarcolókra. A folyó mellett (az inkább egy rohadt széles csatorna) megállított minket 4 fiatal, mondván, megtisztítják a cipőinket. Megköszöntük illedelmesen, hogy nem szükséges, és már sétáltunk el, amikor azért nekikezdtek. Jól van, legalább tiszta lesz. Nekem még meg is ragasztották. Közben kérdezősködtek, honnan jöttünk, szokásos diskurzus. Addig kellemes is volt, ameddig Márkkal nem közölték, hogy a tisztítás 450000 dong (16 font), nekem a tisztítás és ragasztás 950 000 dong (31-32 font) lesz.
Villanyvezetékek
A cipőmet 12 fontért vettem, tehát 3 újat tudok venni itt Angliában. Adtunk összesen 100k-t, ami szerintünk egy ilyen szolgáltatásért megfelelő. Ha itt lezárul a dolog, még azt mondom, hogy OK, de még követtek bennünket és hőbörögtek.
Még szerencse, hogy nem este járkáltunk erre.
A belváros felhőkarcolói
Persze mi is hibásak vagyunk, először nem kell az ilyet elfogadni, de ami a legnagyobb gond, hogy le kell fixálni az árat előre. Kész. Akármilyen lehúzásra lát az ember veszélyt, megtörténhet, Saigon pedig főleg kitett ilyen szempontból. Nem baj, jó lecke későbbre.
Pizza Company
Este kipróbáltuk a thai székhelyű pizza franchise étkét, a Pizza Company-ben. Jól esett egy kis nyugati táplálék, annak ellenére, hogy néha egy-egy burgert megettünk vagy betértünk egy KFC-be, azért egy pizza már nagyon hiányzott.
Másnap reggel irány a reptér, ahol megittuk utolsó vietnami kávénkat.
Amerikai háborús múzeum, vagy inkább propaganda múzeum
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
