Hirdetés

2021. január 20., szerda

Gyorskeresés

MST: Daisy Chain Displayporttal

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Az MST segítségével egy kábellel lehet két monitort működtetni osztott képernyőként.

[ ÚJ TESZT ]

Sziasztok!

A történet ott kezdődött, hogy felújítottuk a nappalit és elfelejtettem egy csövet fektetni az aljzatba, hogy a két hosszanti falat összekössem. Viszont az elrendezést már akkor elterveztük, így kizárt volt a bútorok elmozgatása. Méret volt minden, sajnos egy 5x4-es nappaliba nem olyan könnyű berendezkedni, ha még Hi-Fi-je is van az embernek.

Szóval abból kellett kiindulni, hogy egyik 5 méteres fal közepén a TV és Hi-Fi. Emiatt a PC-t is oda terveztem, ami amolyan mindenes, de alap PC, filmet arról nézünk, a zene miatt pedig szóba sem jöhetett 10 méteres USB kábel a DAC-hoz (5 méterben lenne maximalizálva). Illetve erről a PC-ről tanulok most ebben a helyzetben.

Hirdetés

Na igen, tanulás, azt nem lehetett félretenni, azt muszáj megoldani, ekkor került be a szoba másik, szemben lévő 5 méteres falára a sarokba egy íróasztal. Így, szegőhosszban mérve ez 7 méter plusz a "felállások" és közte van még egy erkélyajtó is. Az első gondolat szerencsére megfogant még február végén, vettem egy DELL U2414H monitort, mert éppen olyat kaptam, jó áron volt és jókat olvastam róla. Azt is olvastam, hogy ezzel akár egy DP1.2 kimenetről is lehet két monitort működtetni (legfeljebb 2560x1600 vagy négy monitort legfeljebb 1920x1080), na eddig jutottam kb.

Majd beütött a krach, koronavírus, online oktatás annak minden előnyével és hátrányával. Gondoltam, hála égnek, van egy monitorom, ezt a félévet lenyomtam egy laptoppal, így volt másfél kijelzőm. A nyáron viszont készültem mert sejtettem, hogy a helyzet marad, frissítettem a PC konfigot, kapott egy Athlon 3000G-t, USB 3-as előlapot az Antec ISK110, 8GB RAM, BT füles stb.
Befűztem egy HDMI kábelt a parkettaszegőbe (levágtam a dugót róla, aztán forrasztható HDMI dugót tettem rá a helyén), de mikor észbe kaptam (most szeptemberben a sulikezdéskor) rájöttem, hogy ezzel bizony nem fog működni a daisy chain.

Vettem 10m Displayport 1.2 kábelt (logilink CV0077), mert ez a feltétele az MST-nek (multi stream transport).
Itt látható, hogy melyik szabvány mire képes:

Lehet kapni 24 és 28AWG erekkel DP1.2 kábeleket, a vastagabbra voksoltam, volt szívás a befűzéssel.

Kábel és szegő:

Ebbe nem fért volna be még egy kábel, mert benne húztam el a TV-hez a koaxiális kábelt is. Esélytelen volt három kábel... Ekkor már a szegők is lekerültek ezen a szakaszon a falról, mert nem lehet normális minőségű Displayport-apa csatlakozót venni, ami forrasztható. Igazából, rossz minőségűt se nagyon találtam. Így a forrasztást elengedtem, pedig a HDMI-hez használt 19 ér épp jó lett volna a DP-hez (a 20. eret (DP_PWR) nem kötik be általában, ha mégis akkor előfordulhat, hogy tönkrevágja a video-megjelenítő hardvert). Az erek árnyékolása hasonló, a csavarásra nem találtam infót. Az biztos, hogy kisebb átviteli sávszélességgel bír maga a HDMI, de hogy maga a kábel mit tudna, az nem derült ki. Egy próbát megért volna, mert a HDMI 10 métert is 8 ezerért vettem, most a DP 10 métert 11 ezerért, szóval lett volna okom kipróbálni.

Befűztem.

Nem is értem miért nem próbáltam ki befűzés előtt, mindenesetre 4-5 óra masszív szenvedés után a DP kábel vége a helyén volt és csatlakoztattam. Jött a pofon: nem működik DP1.2-ként. Ugye az U2414H menüben ki lehet választan, hogy DP1.1 vagy 1.2 legyen a kommunikáció. Sajnos nem volt kép 1.2-re állítva.

Na, gondoltam, nagyon kéne az a két monitor de majd szenvedek és megoldom így a tanulást.
Azért a kis ördög nem hagyott nyugodni, ha már ennyit szívtam vele.
Kiderült, hogy egy DP repeater-re lesz szükségem, túl sok a 10 méter kábel, gyenge jel érkezik a monitorhoz. Sajnos a hosszról sem találtam konkrétumokat még az elején, mindössze annyit, hogy ez és ez a szabvány eddig és eddig a hosszig biztosan működik, utána nincs garancia. Nos, a repeaterek 18 ezernél kezdődtek, ez újfent szíven ütött és még másik monitor sem volt.

Egy-két hét szünet után ismét elővettem a témát és addig keresgéltem, még a Club3D jelerősítőjét fel nem fedeztem: [link]
10 ezer... elfogadtam a sorsom, három nap alatt meg is érkezett. Szüksége van még egy tápforrásra, ez USB-ről megoldható. Elé egy 1,5 méteres DP1.2 kábelt utána pedig a 10 méteres DP1.2 kábelt kötöttem.

Jött az öröm, működik a monitor DP1.2-ként.
Le is csaptam gyorsan egy másik U2414H monitorra, összekötöttem (a két monitort egy újabb DP1.2 kábellel) és szuperül működik a daisy chain vagy ahogy DELL nevezi: MST.

Az AMD szoftverközpontban kellett még állítani, ugyanis használom az IGP HDMI kimenetét is a TV-hez. Esetemben a beállítás: az a Dell, ami kapja a 1 méter DP kábelen a jelet az egyes monitor, ennek a képe van tükrözve a TV-re. A TV-t viszont az AMD szoftverben előnyben részesített monitornak kell beállítani, így nem áll le a videó lejátszás, ha kikapcsolom film lejátszás közben a két monitort, hogy a TV-n folytassuk. A másik Dellre pedig kiterjesztett asztal beállítást használok. Számomra így optimális a beállítás.
A képminőség szuper, 60Hz-en FHD felbontással működik a két monitor.

Arra gondoltam megosztom ezt a történetet veletek, hogy aki hasonló megoldásokban töri a fejét, tudjon előre kalkulálni. Engem az bosszantott a legjobban, hogy nehezen volt előre tervezhető a kivitelezés mind anyagilag, mind szerelésileg. De ezek alapján már talán könnyebb hasonló feladatnak fogni.
Apró megjegyzés, hogy a club3D repeatert nem sok bolt forgalmazza sajnos, pedig korrekt kis cuccnak nézem és árban majdnem fele a piacon megtalálható többi megoldáshoz képest.

További infó még: némely noname vagy csak kevésbé márkás kábeleken nem tüntetik fel, hogy melyik DP verziónak felel meg. Esetenként el lehet dönteni a csomagoláson feltüntetett felbontás alapján is, de inkább maradnék a drágább kábeleknél, pl. Delock, Hama, Logilink (talán Vcom). Lanberg kábellel úgy jártam, hogy nem nyomta le a burkolatból kialakított mechanika az egyik rögzítőtüskét. Oltári szenvedés, mire kiműtöttem és a csatlakozó is szét lett marcangolva.

MOD.: közben ki kell egészítsem a cikket némi plusz háttérinfóval. Úgy 3-4 hét masszív használat után egyszer csak elment a kép és többé nem tért vissza, esetleg csak ilyen 640x480-as felbontásban.
Sok vacila után arra jutottam, talán a kábelhiba a legesélyesebb, a parkettaszegőbe húzáskor megsérülhetett... Rendeltem egy új kábelt, de már áttértem a delock-ra. Kiderült ennek a kábele jobb minőségű, hajlékonyabb és vékonyabb, nekem ideálisabb volt ide a sok kanyarba. Cserekor kapásból működött jelerősítő nélkül is, az állam leesett. Másnap reggelig. Megint elment a kép. Erősítőt betéve minden helyre állt. Egy pár napig. Aztán jött az a kín, hogy a kép elkezdett villogni, mintha ki-be dugdosnám a csatlakozót. Hosszas-hosszas-hosszas olvasgatás után külföldi és itthoni fórumokon, kiderült, hogy sajnos az U2414H monitornak van egy ilyen rejtett betegsége, DP porton keresztül nehezen tud stabil kapcsolatot létesíteni és a gyártó csak úgy seprerte le magáról ezt a problémát. Mint fentebb is olvasható, egy elég nehezen megfogható dologról van szó, inkább ezt a konfigurációt ezzel a monitorral és az U2417H-val sem ajánlom senkinek (attól független, hogy a mai napig működik nálam úgy, hogy időnként a monitor menüjében a DP1.2 opciót ki-be kell kapcsolnom).

Előzmények

  • Milyen monitort?

    Milyen monitort válasszunk és mire figyeljünk, ha vásárlásra adjuk a fejünket?

Hirdetés

Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.