Kacifántosan indult a szezon első meccse. Megvettem a két jegyet, de akivel mentem volna, lemondta a meccs előtt 2 órával, szóval keresnem kellett valakit. Felcsörgettem 5 havert, ráírtam mindenkire MSN-en, de nem jött senki, így hát felcsörgettem fatert (aki egyébként világ életében lila volt), hogy jó lenne, ha eljönne hétre a Szentélybe…Kis győzködés után belement.
Odafelé a ma szerzett KRESZ-ismeretek ismétlése közben aludtam egy jót a metrón, majd elhangzott a varázsszó: „A következő megálló: Népliget”. Az aluljáróba lépve már hallottam is a „HAJRÁ FRADI!” és a hasonló örömködéseket. Mindenki a szezonnyitóra készült. Teltházat akartunk, de végül csak 7000 ember jött össze talán a hétfői időpont miatt, talán más okból.
Ilyenkor az Üllői út és a Könyves Kálmán körút sarka egy hömpölygő zöld-fehér tenger. Sokan állnak sorba a jegyért, valaki az ismerőseit keresi, de jó páran „hangolnak” szotyival és sörrel. Háromnegyed hét tájékán a legtöbben már a stadionban ültünk, néhányan az új, a beléptetőkapuknál kapott Fradi pólóban (nekem nem jutott azok a szemetek miatt, akik többet vittek…). Mindenki feszült, tippelget, az új igazolásokról beszél. Néhányan ott voltunk a Fradi történelmének első nb2-es meccsén is, akkor igazi teltház volt, 18000 ember. Most jóval kevesebb. És ez már nem az a csapat. A tavalyi év katasztrófája után kezd veszni a hit. Megjegyzem, megértem a csalódottakat.
Tököli KSK. Nem hangzik veszélyes csapatnak. Mégis mindenki a fejét fogta, amikor a 20. perc tájékán egyenlítettek egy jogos tiziből. „Megint kezdődik”-gondolták sokan, köztük én is. Fater már mosolygott, örömmel konstatálta, hogy ha már a foci szintje a béka segge alatt van, legalább a zöldek is szívnak. Persze megszólalni nem mert, körülöttünk több ezren énekelték az Újpest tartalmú, nem éppen dicsérő dalokat. De hát ez is hozzá tartozik.
A szünet előtt sikerült begyötörni még egyet. Jobb lett a hangulat, de még mindig nem működött jól a gépezet. Aztán a 2. félidőben történt valami. A kitartó publikum, a hangulat, és nem utolsó sorban az az apró, két csillagos, kerek jelkép a játékosok szíve fölött egymást erősítve működésbe lépett. Ezt mi csak úgy hívjuk: Fradi.
6-2 lett a vége. Az utolsó öt percben a lelátók a „Játszik a Fradi” skandálásától volt hangosak. Meg kell mondjam, ezt még sohasem hallottam, de fenomenális volt. A csapatom hengerel a pályán, szépen játszik, gyönyörködtet. És itt nem az a lényeg, hogy „színes” vagy „fehér” játszik a pályán, hanem hogy a mi szívünk zöld-fehér! Szép volt fiúk, igen, tényleg szép…
Hazafelé még benne lettem volna egy kis „szervusztok” kiáltozásra a metróban, de fater hazavitt kocsival. Ő volt kettős rangadókon a Népstadionban, átélte a bajnoki cím megszerzését az Újpesttel, de láttam rajta, újra átérzett valamicskét a régi emlékekből. A színvonal sohasem lesz ugyanaz, de ez Rólunk szól, a szurkolókról.
Sokak szerint minden másodosztályú meccset így kellene abszolválni. Talán igen, talán nem, de én csak a Sheffield szlogenét hangoztatnám: ComeBack! Gyere te is a stadionba, hogy együtt jussunk fel!
Link a meccsről:
http://www.nemzetisport.hu/cikk.php?cikk=194015
Abonyi Attila
