Tavaly szeptemberben döntöttem úgy, hogy márpedig nekem szükségem van egy új bringára, mert a réginek már csak egy féke, és iszonyú állapotú váltója volt. Be is ruháztam egy, az igényeimnek megfelelő montira az ősz folyamán.
Kelly's Quartz '07
Sajnos hamar jött a hideg idő, így csak néhány hétvége telt bakonyi túrázással, vagy éppen erdőn, mezőn, legelőkön való átkeléssel. A tél egyenesen katasztrófa volt, szinte alig ültem új szerzeményemen. Nagyjából ez idő tájt fogalmazódott bennem a gondolat, hogy milyen jó lenne valami nagy túrára elmenni. Ekkor jött a link, mint égből a villámcsapás: Balaton-kör. A kezdeti lelkesedést gyorsan letörte a szeszélyes február-március, így talán 5-6x tudtunk elmenni az öcsémmel esténként bringázni edzés gyanánt. Az egyetlen komolyabb túra 3-4 héttel a kitűzött időpont előtt esett meg, mikor Győrből lekerekeztünk Gicre, majd a 82-esen vissza, ezzel be is állítottuk a legnagyobb megtett út rekordját (/nap), 80km-t. Ezen kívül talán 1-2 említésre (se) méltó kisebb kört mentünk. Sajnos 2-3 hete úgy besűrűsödtek a dolgaim, hogy egyszer sem volt alkalom elmenni gyakorolni, kicsit felkészíteni magunkat a nagy útra. Így indultunk neki ketten az öcsémmel 18-án pénteken estefele autóval (benne 2 bringával) a Siófok felé vezető útnak.
A WV Polo Classic viszonylag könnyen vette az akadályt, és a hátsó üléssor előredöntésével, valamint a bicajok első kerekeinek kivételével lényegesebb nehézség nélkül befértünk, majd nekivágtunk a veszprémi műútnak. Meglepő módon, péntek délutáni csúcshoz képest alig volt forgalom, így pörgősen letudtuk a 120km-t, majd megérkezésünk után egyből regisztráltuk is az előnevezésünket (interneten 1000Ft volt), majd megtörtént a bringaátvizsgálás, és mehettünk isten hírével. Gondoltam magamban, ha már itt a ragyogó alkalom, megmutatom tesómnak, Andrásnak Siófokot. Többiek még úgysem érkeztek meg, így hát elmentünk csavarogni. Furcsa volt végre úgy menni jobbra balra, hogy nem este 11 van, és már alapoztunk, vagy reggel hat, és szétesve jövünk ki a flörtből…;]
Hamarosan a csapat (7-en voltunk, mint a gonoszok) többi tagját is összeszedtük, így mentünk a szállásra, ahol gyors lepakolás után úgy döntöttünk, éhesek vagyunk, így visszamentünk a Víztoronyhoz, hogy betámadjuk a még nyitva levő étterem/pizzázó Roxy-t. Sajnos asztal nem volt, így megejtettük röpke egy óra alatt a tescós bevásárlást másnapra, majd visszamentünk, és beültünk kajálni. Jó hangulatú beszélgetés, finom kaja mellett észre sem vettem, hogy lassan kipukkadok, de azért én csak ettem és ettem, hiszen „holnapra kell az energia”… Megjegyzem, igényes volt az étterem, és ahhoz képest, hogy Siófok belvárosában az éjszaka közepén teleettük magunkat, nem is volt drága (persze viszonyítás kérdése, kb fejenként 1700Ft volt az egytálétel+üdítő, vagy sör). Ekkor jött a felismerés: éjfél van, a szállásra kell érnünk, és még a szendvicseket sem csináltuk meg. 1 2-kor sikerült is ágyba bújni, ami kicsit aggasztott, mivel másnap 6kor startolt a rendezvény… Az alig 4 óra alvás megtette hatását, és mint két centrifugázott rongy ébredtünk.
Gyors reggeli, készülődés, a táska tartalma nagyjából a következő képpen nézett ki: szerszámok, belsők, 2x5 szendvics, 2x3 csoki, 2x2 szőlőcukor, rövidnadrág, mp3 (amihez kb 4 elemet vittem, végül kb 2 órát sem használtam), telefon, pénz, iratok, esőkabát. Az indulási helyszínnek kijelölt parkolóba a Víztorony lábához jó 20 perccel 6 előtt megérkeztünk,és nekifogtunk a jelen levő többi ismerős felkutatásához.
Hosszas várakozás után, 6:20 körül el is indult a mezőny, ~20-as tempóban, komótosan az üres, álmos utcákon keresztül Siófokról Balatonalmádi irányába. 1-2 óra után konstatáltam, hogy ez kicsit más, mint amire számítottam, állandó lassítás, néha megállás, nagyon kell ügyelni, nehogy eltaposs valakit, és főleg nehogy téged tapossanak el, tartani a viszonylag lassú 18 körüli tempót… De hát ez van. Így sem lesz egyszerű végigcsinálni a teljesítménytúrát… A második megállónál bekövetkezett, amit senki se várt: eleredt az eső. Az ingyen pizza és üdítő némileg növeli az ember komfortérzetét, viszont ha nyakig vízben kell tekernie főleg még fél napot, már egy hárem is kevés lenne az életkedve visszaállítására. Szerencsére azonban az időjárás kíméletesebb lett, így bár felfröcsögő vízben/sárban, mégis viszonylag szárazon folytathattuk utunkat. Időközben Teke Laci barátom kapott egy defektet is, szerencsére sikerült hamar orvosolni ezt a kis technikai nehézséget. A következő pihenőnél, Tihany magasságában már hétágra sütött a nap. Nekiálltunk hát kicsit átrendezni a ruházatunk, előkerült a napszemüveg és a hosszú ujjú a hátizsákba vándorolt. Evés ivás után kis plusz energia, a szőlőcukor következett. Sajnos nem voltam elég körültekintő, ezért egész nap görcsök ostromoltak hastájékon, gyanítom az előző esti lakoma, a kevés alvás, egész napos ülőhelyzet és összevissza kajálás-zötyögés következtében. Ezeket a dolgokat mindenképpen átgondolnám hasonló túra előtt… A több, mint 500 ember hosszú, élő kígyóként gomolygott a Balatont körülölelő biciklitúra-útvonalon, melynek nagy része bicikliút, (pár kilométeres szakaszon kell csak a főúton haladni), a fennmaradó rész pedig üdülőnegyedek közötti csendes utakon kacskaringózik.
Szintkülönbség-diagram
Badacsonytomajra érkezve megejtettünk egy újabb megállót, majd Andrással úgy döntöttünk, meglépünk a vánszorgó tömegtől két másik győri sráccal. A „szökést” végrehajtottuk, és immár saját tempónkban folytathattuk utunkat. Két „bűntársunkat” viszonylag hamar elhagytuk, és egy ~50 év körüli férfiakból és nőkből álló országútis társasággal folytattuk maratonunkat(szintén zenészek). A tempó felkúszott 30km/órára, és bár szembeszél volt, élveztük, hogy szabadon mehetünk, nincsenek kötöttségek. Az élen váltottuk egymást majd feltűnt két montis srác, akik elkezdtek eszeveszett tempót diktálni. Nekünk se kellett több, átpártoltunk hozzájuk, és 35-tel száguldottunk az erős menetszélben Badacsony körül. Hamarosan azonban elszakadtunk egymástól, és újra csatlakoztunk a korábbi versenybiciklis társasághoz. A tervezett keszthelyi megállót vért izzadva értük el, minden méter küzdelem volt a menetszélben. Az edzetlenség tonnaként nehezedett rám. Ránk fért már egy pihenő, így egy parti büfénél megálltunk, könnyítettünk magunkon, majd 10 percet pihentünk egy kis szőlőcukrot majszolgatva. Főtt ételt egyikünk sem kívánt, sőt, szendvics helyett is csak egy csokit ettünk… Mivel fogytán voltak innivalókészleteink, be kellett szereznünk egy kis pótlást, így vettem meg életem legdrágább 1,5literes őszilevét 800 Ft-ért… Persze ha deciáron számolt volna a csapos, még jobban a pénztárcámba kellett (vagy nem kellett) volna nyúlnom… De így is iszonyat drága volt. Viszont az idő gyönyörű és meleg, a mi szánk meg majdnem porzott. Induláskor már éreztette magát a megtett 120km, de a lelkesedésünk és tartalékaink még vittek minket előre.
folyt köv...
A túra középső, kb 60kilóméteres szakaszán nagyjából annyi virágport, és egyéb nyalánkságot nyeltem, mint kb életemben eddig összesen. Harapni lehetett a pollent, szabály szerűen nehézkes volt a lélegzés… Folyamatosan úgy éreztem, a különböző növények virágporszemcséi egyesével tömik el a tüdőhólyagocskáimat… Kellemetlen érzés volt, szerencse, hogy nem vagyok allergiás.
Valaki ezzel tekerte végig...
Tóth Norbert képe
A Balaton nyugati részén érte el öcsémet az első holtpont, ami érthető, hiszen már közel 130km-t tettünk meg és 8 órája tapostuk a pedált. A déli oldalon tapasztalt hátszél kellemes meglepetéssel szolgált, ezért ki is használtuk, felpörgettük a tempót újra 35-re, így haladtunk kilométereken át. Lassan, de biztosan kezdtek rámtörni a kialvatlanság, és a nem mindennapi megpróbáltatás okozta kényelmetlenségek. Az ülés kezdte feltörni a nemesebbik felemet, egyre jobban fáradtak a vállaim, a hátam, és a lábaim. Nem baj, még bírom, bírnom kell, mondtam magamban. Már jóval Fonyód előtt elkezdtük számolni a métereket, egyre kevesebbet szóltunk egymáshoz, a negyed óránkénti egyszerű kérdőmondatok, és az azokra adott egyszavas „Aha” vagy „ja” választékos és kifejező válaszok nyilvánvalóvá tették, hogy teljesítőképességünk határán vagyunk. A fonyódi pihenő már inkább a szenvedések elodázásának tűnt, de igyekeztünk szőlőcukorral és ásványvízzel pótolni a rengeteg elhasznált energiát. Nagyon nem esett jól visszaülni a nyeregbe. Az utat folytatni kell! Itt már nincs visszaút… Túlzott optimizmusunk sajnos többször mély letargiába taszított minket az utolsó 40 kilométeren, mert valahogy mindig 5-8km-rel kevesebbnek számoltuk pl: Szántód, Zamárdi, Siófoko távolságát, mint ahogy azok valójában voltak. (Itt tudatosult bennem a lélektani hadviselés jelentőssége…) Nálam itt jött el az a bizonyos mélypont. Leszálltam a drótszamárról, és egyszerűen lefeküdtem a fűbe, táskámat a fejem alá tettem, becsuktam a szemem, így próbáltam összeszedni az utolsó tartalékaimat, kisöpörni az égetni való szénhidrátraktáraimat…
Nagy szenvedéssel visszaültünk, és nekivágtunk az utolsó szakasznak. Időközben pár csepp esőt is kaptunk, és nagyjából egy órára a céltól elértük a „vizes zónát”. Egy hatalmas zuhé alig előttünk érhette a déli part ezen részét, így jócskán kaptunk az aszfaltról felverődő vízből. A derekam percek alatt csontig ázott, ezért a fennmaradó utat így kellett megtenni. Legközelebb inkább felrakok egy műanyag borzadály sárhányót… A végén már semmi nem érdekelt minket, motorikusan tapostuk a pedált, szó nélkül haladtunk, mindegyikünk a saját harcát vívta magával és a külvilággal. Siófok már csak 10… 9…8…7… 2…1km… És igen, megérkeztünk. De hova? :S Ez még csak az üdülőövezet, még hosszú, nagyon-nagyon hosszú perceken keresztül haladtunk, mire elértük a célnak számító Víztornyot a belvárosban. Végre vége. Kész, megcsináltuk, 19:25, és mi letekertünk ~210km egy nap leforgása alatt. A 13 órás tortúrának vége. Boldogságot kéne érezni, még sincs kirobbanó öröm, de valahol mélyen érzek magamban egy pozitív érzést… tudom, hogy majd csak másnap jön elő, mikor sikerül kialudnom magam, felkelek, és úgy tekintek vissza a Balatonkörre, mint egy röpke emlékre… Ezekkel a gondolatokkal a fejemben a szállást vesszük célul, még 2 km tekerés… Sírva nevetünk. Vár a fürdő, a meleg, tiszta ruha. Ennyire rég örültem ilyen egyszerű dolgoknak, még ha a tusolás elején csak hidegvíz jött is a csapból… Házinénivel elrendeztük az anyagiakat, és sietősen Győr fele vettük az irányt. Sötétben vizes úton, hulla fáradtan is sikerült viszonylag tempósan hazaérni. Kész, az utolsó feladat is teljesítve. Elégedetten fekhetek. Még egy gyors telefon a Kedvesnek, csak a legfontosabbak, mert már kóma vagyok, miután letesszük, nem telik el pár másodperc, mély álomba merülök… Még egy mosoly és egy gondolat a nap utolsó momentumaként: megcsináltuk…
Tóth Norbert képe
Ui: Nagyon büszke vagyok a 16 éves öcsémre, szinte egy szó nélkül végigcsinálta a túrát, kihozta magából azt, amit vártam tőle. Örülök, hogy ketten voltunk, és végül jól sikerült a teljesítménytúra.
Ui2: A boly kb 2 órával utánunk ért be a célba. Minden ismerősünk megúszta komolyabb gond nélkül a napot. Külön gratulálok nekik is! Név szerint: Attila, Attila, Attila, Attila, Laci. További 5 haver (Gábor, Szabolcs, Balázs, Hansi, Béla ) indult még rajtuk kívül, közülük 2en sajnos kénytelenek voltak előbb befejezni a túrát technikai okok miatt. Nekik is és minden további résztvevőnek (pl Ssolitude) ez úton szeretném közvetíteni gratulációmat!
Ui3: Aki esetleg jövőre részt venne a megmozduláson, de úgy érzi, kevesebbre van kalibrálva, rövidíthet: Tihanynál át komppal (75 km), Badacsonynál át hajóval (150 km).
Szép volt fiúk!
