Hűvös kora tavaszi délután volt. Az ég már nem a tél szürke színén mutatkozott inkább már a tavasz közeledtét ábrázolta a kék színével. Néha egy-egy felhő előúszott, egyébként üres volt az ég. Kezdett már sötétedni. Ilyenkor indul el a tömeg hazafelé és változik közlekedési dugóvá a város. Az autók egyre gyakrabban suhantak el az úton, mintha a végtelenből jönnének és a végtelenbe tartanának. A tömegközlekedés is aktív volt, rendszeresen jártak. Az egyes villamos megállójában emberek gyülekeztek. Fehér füstszerű leheletükből kiindulva farkasordító hideg lehetett. Mindenki kabátban járt és így próbált védekezni a tél ellen. Emberek rendszertelenül mentek el és jöttek újak a megállóba. Mindenki ment valahova egyhangúan, monotonon. Mindennap ugyanígy és ugyanitt. Egy igazi szürkeség, teljes passzivitás. A környék is szürkeségbe vonult, ahogy elkezdett lemenni a nap. Az ég besötétedett és egy-két vöröslő felhő úszott csak az égen. Ez a csodálatos látvány a rendőrség üvegpalotáján visszatükröződött, így csodálatos látványt biztosított a peronon tartózkodóknak. Ekkor egy villamos érkezett meg a megállóba. Egy kis, de annál inkább lökdösődő tömeg szállt le róla. Amint mind leszálltak a várakozók felpattantak és elillant a szerelvény. A lökdösődő tömegből senkinek nem tűnt fel a csodálatos látvány, kivéve egy embernek. Egy ifjú fiú nézett csak fel és állt meg az ámulattól. Csak bámulta és bámulta a vöröslő nap fényét, a sötét eget a felhőkkel amint visszatükröződik. Nem is tudott megmoccanni. Sose gondoltam volna, hogy a rendőrséget fogom ilyen gyönyörűnek látni – gondolta. S ebben a pillanatban a tömegből egy nagydarab, siető ember lökte fel. A fiú előre esett. Pár pillanaton belül felállt vérző orral és odébb ment. Mégse sose vérzett ezelőtt neki, ezért meg is ijedt. Talált magánál zsebkendőt és orrához nyomta. Várt, hogy elálljon. A várakozás közben elgondolkozott… senkinek nem tűnt fel, hogy ő elesett. Senki nem segítette fel, senki sem aggódott miatta. Úgy mentek el mellette mintha nem is látták volna. Cserbenhagyta mindenki. Az orrvérzés elállt és egy kukába dobta a vérvörös zsebkendőt. Elindult a lépcső felé és majd még egyszer megnézte az üvegpalotát és elindult az aluljáróba.

folytatás: http://logout.hu/iras/az_uvegpalota_2_resz.html