Ez az orrvérzés nem is egy szörnyű dolog. Ahogy a meleg vér csurog kifelé ilyen hidegben, olyan mintha valami simogatná az orrom, vagy inkább csiklandozná. A melegsége is csak cirógatja. Szerintem csodálatos. – gondolkozott lefele menet a lépcsőn. Amint leért körülnézett és látta a járókelőket. Mind siettek valahova. A kis bódék is bezárnak épp, ők is sietnek, mintha vonzaná őket valami. Mindig ugyanakkor, mindig ugyanúgy, unalmasan. - vélekedett. Minden nap csak a szürkeség, csak azt látom. Reggel mikor jövök még igazán sötét van. Mire hazaérek, szintén besötétedik. Az iskolában csak stresszelnek minket, bezárnak oda, mint egy börtönbe, mintha kötelező lenne. Aztán elvárják a tanulást is. Ha nem készülök, bezzeg nem fogadják el, hogy bejáró vagyok. Legyenek ők az én helyzetemben! – ekkor megállt a hármas metró megállójában és lehajtotta fejét, amit fényes sötét haja koronázott. Szeme végtelen s ártatlan barnaságot mutatott. Az egész személyről már kívülről látszott, hogy van benne valami különös. A korához képest nem az a vidámfajta, inkább az álmodozó és gondolkodó, amolyan filozofikus. Csak ott állt és nézte, ahogyan a sín túloldalán egy kisebb csapat egy kívülálló embert zaklat. Minek teszik ezt?! Semmi okuk nincs rá! Ha szórakozni akarnak, inkább lőjék be magukat, vagy mit tudom én, de ne másokat tegyenek tönkre! – gondolta, de nem mert rájuk szólni, végül őt kezdik el zaklatni és nem tudja magát megvédeni. Csak állt ott és figyelte a külvilágot és mint mindig, gondolkozott. Itt vagyok már megint és még mindig, de miért? Minek teszem én ezt magammal? Kinek jó ez? Nekem ugyan biztos nem… Inkább állnék ott fent és nézném tovább a csodálatos látványt, de anyu is csak veszekedne, ha későn megyek haza. Bár nem mintha őket egyáltalán érdekelném. Hazamegyek, és csak köszönnek, nekik is csak egy teher vagyok, etetnek és fizetik a dolgaim. Minek szült meg akkor? Értelmetlen az egész. Minden az! Csak itt járkálnak az emberek tudatlanul és teszik azt amire azt hiszik szükségük van, de inkább csak valami beléjük ültette. Már azt se tudják mi jó nekik, csak egy egyetemes, kitalált jónak cselekszenek… De mi is az a jó?! Ez mindenkinek más és tág fogalom, mégis általánosan használjuk! Valaki kitalált egy jelentést neki és azóta csak úgy használjuk, az eredeti fogalmat el is vesztette, mint még sok minden. Nem is magunknak élünk vagy egymásnak! Azoknak, akik ott ülnek felettünk, és csak röhögnek rajtunk! Mi befolyásolhatóak vagyunk, ők mondják, mit csináljuk és nekünk ez fel, sem tűnik! Hát milyen élet ez?! Rabszolgák vagyunk! – ekkor már könnybe lábadt a szeme, elborzongott ezen a borzalmas, irányított életen. Többé már nem is látta az értelmét. Zokogni kezdett. Ebben a pillanatban a metró fénye fellelhető volt az alagútból. Beérkezett a megállóban és hatalmasat fékezett. Pánik tört ki, mindenki sikongatott. Valaki beesett a sínekhez…