Hirdetés
V. A rózsabokor közelről is szúrós, jobb elkerülni.
Lélegzetünk benn, szemünk pedig felakadt – ez utóbbi könyékbeverés miatt. A hatalmas robajra előbb csend lett a szobában, majd dübörögve elindultak felénk Charliék. Ijedten felugrottunk, majd anélkül, hogy jobban szemügyre vettük volna a földön fekvő testet, berohantunk a folyosó végén lévő szobába.
Alán behajtotta az ajtót, de kilincsre már nem tudta csukni, mert a lépcsőfeljárónál valaki feltépte az ajtót, és kiugrott a folyosóra.
- Biztos, hogy itt volt valaki! – károgta Keselyű rekedt hangon, nevét meghazudtolva.
- Oké, te jobbra mész, Charlie balra, én meg a főbejárathoz. – szervezkedett a harmadik alak, akinek nem ismertük meg a hangját – Ha bármi mozog, lőjetek!
Dobogás hallatszott, és az egyikük – az instrukciók alapján Charlie – vészesen közeledett felénk. Kinéztem az ablakon, jó 4 méterre volt alattunk egy rózsabokor, ami nem igért fájdalommentes földetérést. Alán rámpisszegett, és mutatta, hogy bújjak az egyik szekrény mögé, amíg ő az ajtó takarásába lapult.
Charlie óvatlanul beugrott a szobába, és körbeforgott, kezében egy kis kaliberü flóberttel. Mikor hátát az ajtó felé forditotta, Alán előugrott, és előrántotta az ólmos botot. Charlie hangtalanul rogyott össze, majd behúztuk az egyik szekrény takarásába.
- Tépd ki a kábelt a falból! – suttogtam barátomnak, miközben kitártam az ablakot.
Leengedtük a vezetéket, ami ugyan nem ért a földig, de legalább már nem estünk akkorát, amikor beugrottunk a rózsásba. Sziszegve rohantunk lefele az utcán, mint két kígyó, akiknek valami furcsa genetikai sérülés folytán lábuk is nőtt - majd két sarokkal lejjebb megálltunk pihegni, és szedegettük a tüskéket a bőrünkből.
- Ezek készülnek valamire! – nézett hátra aggódva Alán, szőke sörénye vibrált az utcai lámpa fényében.
- Nemmondod? Honnan jöttél rá te lángész? – élcelődtem, majd bekötöttem a bakancsom fűzőjét, ami úgy látszik beakadhatott az egyik tüskébe. - Valami nőt emlegettek, meg hogy elrabolják.
- Szólunk a többieknek, és szemmel tartjuk ezeket a jómadarakat. – bólogatott Alán.
- És a hulla? – tártam szét a karom aggodalmasan.
- Egyenlőre ne szóljunk a jardnak, várjuk ki a fejleményeket.
- Fejleményekből nekem már egy időre elég. – zsörtölődtem, és a sarki csapszék fele indultam. Hű társam követett.
Az ivóban épp egy meghitt hangulatú pofozkodás fogadott minket, ezt röviddel belépésünk után egy felénk repülö fél biliárdasztal nyomatékositotta bennünk.
- Ez Bivaly lesz! – hajolt el Alán a megviselt játékasztal elől, ami hatalmas robajjal szakitotta ki az ajtót, amit az imént csuktunk be magunk mögött.
- Te, én már nem is vagyok szomjas – húztam el a számat, és a fejemet egy székláb elől.
- Tán félsz? – kiáltott vissza Alán röptében, mert épp utánnaugrott egy tetovált alaknak, aki kishijján hátbavágta egy aluminium tálcával.
Rövid csetepaté után felülkerekedtünk a randalirozó túlerőn, a még mozgásképes sérülteket megrúgdostuk, hogy jobb belátásra térjenek. Ezek aztán csendben elaléltak. Leráncigáltunk egy félszemű alakot a söntésről, és kerestünk két ép korsót. A csapos is előkerült rövidesen, és megköszönte, hogy közbelépésünkkel megóvtuk a maradék berendezést. Bivaly megköszönte a segitséget, és elsietett.
- Mi volt a félreértés oka, Tony? – törölte le a habot Alán.
- Már két hónapja nem fizetek nekik védelmi pénzt. – jegelte jobb arcát a csapos, és utántöltötte Alán korsóját. – Nem hagyom zsarolni magam a rohadékoktól. Már felfogadtam három becsületes, markos legényt, de csak jövőhéttől érnek rá, mert jelenleg bankot rabolnak.
- Tisztes srácok lehetnek – bólogattam – Te Tony, mit tudsz a Billékről? Készülnek valamire.
Tony közelebbhajolt, majd suttogóra vette a hangját.
- Lógnak nekem ezerötszázzal. – majd sejtelmesen ránk kacsintott.
- Nem teljesen erre gondoltam – hajtotta fel a maradék sört Alán – Milyen balhé van készülőben?
- Eeerről semmit nem tudok – pillantott körbe reszketve a csapos – de itt voltak délelőtt, és hallottam, hogy holnap az alsó dokknál jönnek össze. Most szabadult a Félkarú, vele kapcsolatban beszéltek valamit.
Félkarú Fedor rettegett pofa volt a környéken. Birkózó volt sokáig, mindenféle cirkuszban és utcai forgatagban ezzel kereste kenyerét, nem volt ellenfele. Kihívóit sorra megnyomoritotta, a szerencsések kéz és bordatöréssel megúszták, a pechesek azóta is tolószékben ülnek. Nemrég azonban egy vonatrablás kapcsán némi nézeteltérés kerekedett Fedor és társai között, minek következtében ledobták a vonatról. Előtte még kiosztott néhány pofont közöttük, igy ketten bezúzott fejjel estek a kazánnak, egy harmadik szerencsés flótás pedig azóta enyhén tikkel, jobbszemével sűrűn kacsint, fejét rángatja, és cukorkát árul a főtéren a szökőkút mellett. Végül azonban legyűrték, kilökték a száguldó vonatból, de kabátja beakadt egy kiálló vasba, ez visszarántotta. Fedor a vonat alá esett, és ezt jobb karja bánta. Szerencséjére a jard már úton volt, igy gyorsan ellátták, azóta börtönben ült.
- Köszi Tony, két sörünk volt – dobta a pénzt a pultra Alán, de a csapos visszatolta elénk.
- Vendégeim voltatok fiúk. És bocs a felfordulásért!
Éjfél után értünk a keritéshez, majd besétáltunk a főkapun.
- Állj, kik vagytok? – kiáltott ránk egy reszketeg hang fentről, isteni magaslatokból.
- Hófehérke, meg a hét törpéből egy! – kiáltott vissza Alán, és épp, hogy elrántotta bokáját a rúgásom elől – A többi még a bányában maradt, tudod.
- Azonositód? Rangod? Századod? – rimánkodott felülről a hang.
- Meg a holnapi mozijegyem nemkéne? Hüje, pihenj, aludj tovább! – vezényelte barátom, és már be is értünk a kaszárnya takarásába.
Másnap a kapus jelentésében két ismeretlen és azonosithatatlan, amúgy felettébb közönséges és trágár alak szerepelt, akik távozni ugyen nem távoztak, de éjfél körül visszaértek, majd nyom nélkül eltüntek a kaszárnyaépületek között.
- Ébresztő anyámasszony katonái, miez a lustálkodás? – rikkantotta el magát Alán belépve a szobába, mire a többiek riadtan ugrottak ki az ágyból, vigyázzba vágva magukat. A félálomban tántorgó alakok lassan, de egyre dühösebben érzékelték, hogy közröhej tárgyává váltak, de mi a friss éjszakai levegőtől erős fölényben voltunk.
Mikor elcsendesedett a csetepaté, és már csak Tünye kereste a bádogbögréjét az ágy alatt, körbeültük a kis komódot a terem közepén. Alán cigit sodort, és komótosan rágyújtott. Ez nála azon ritka esetek egyike volt, mikor erősen törte valamin a fejét.
- Fontos dolgot szimatoltunk ki, hegyezzétek a fületeket bogárkáim! – nagyot pöffentett, és egy széles mozdulattal átadta a szót nekem.
- Billék készülnek valamire. – bólogattam – Ott jártunk náluk a kikötőnél, és kihallgattunk egy fél beszélgetést. El akarnak rabolni valakit, és alighanem egy embert már el is tettek láb alól.
- Ezt honnan tudjátok? – hüledezett Bob.
- Onnan, hogy a mi lábunk alatt kötött ki – amúgy átesés ügyileg.
- Ezért buktunk előbb fel, aztán le – tóditotta Alán két füstkarika között.
- Találtatok egy hullát?? – markolta meg a pálinkás üveget Szőke Srác.
- Nagyon úgy tünik. És ha nem lépünk közbe, még több is lehet. – biztositottam – Holnap a déli dokkhoz megyünk, ott fognak találkozni Félkarúval.
- Megvan!!! – kiáltott Tünye.
- Mi van meg? – kaptuk oda a fejünket mind.
- A bögrém, hüjék.
- Majd mindjárt jól a fejedbe húzom, azt nem veszted el többet – biztositotta Alán hevesen.
- Mostmár ne kezdjetek civakodni, holnapra kell a kimenő. – csititottam őket, és felállitottam Tünye ágyát, ami valahogy elborult, rá Tünyére.
Rövid mocorgás után elcsendesedtünk, mindenki a holnapi napot tervezgette. Volt egy olyan sejtésem, hogy valami hatalmas disznóság van készülőben.
Nem is tévedtem nagyot.
