Bevezető, vásárlás
UPD.#1: Kicsit hosszabb használat után frissítettem a cikket az odavágó helyeken!
Első cikkemről lévén szó, magam is kérném a szokásosat: legyetek elnézőek velem szemben, de értem és bírom a kritikát, mivel nem vagyok "hozzáértő" (audiofil); amiről jelzést kapok, azt igyekszem majd javítani.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a Nagy FEJhallgatós topikból, elsőrangú közösség, azóta is rendszeresen visszajárok, noha nem mindig tudom követni a társalgás fonalát...;)
Akit untat a történet, nyugodtan lapozza át, semmi érdemlegesről nem marad le, ámbár nekem így kerek az egész!:)
A történet
Két évvel ezelőtt, amikor is kivégeztem második mezei MP3 lejátszómat is (Phillips GoGear csoda), úgy döntöttem, hogy valami tartósabb kell. Nem vagyok nagy Alma-rajongó, de szememet valamiért mégis az Apple felé vetettem, és így lettem boldog tulajdonosa egy 5. generációs, fekete iPod nano 8 GB-nak. Ami viszont még fontosabb, hogy nem hanyagoltam el a tartozékokat sem (a kommersz Apple fülesről akkor is megvolt a véleményem, ez azóta sem változott), így hosszabb-rövidebb utánajárás után mellékerült egy AKG K321 is. Akkoriban remek hangzásúnak tartottam, a snassz, kínai vackok után hihetetlen pozitív minőségi változást jelentett, de azt hiszem, mára kinőttem, elkezdtek zavarni olyan dolgok, amik eddig előnynek tűntek, vagy észre sem vettem:
- magas hangok - SOK van belőlük,
- közép, ebből meg kevés, néhol a mély és a magas egyszerűen megölik az éneket,
- mély - ebből meg több van, mint középből, de kevesebb, mint szeretném,
- izoláció - nem rossz, de azért van hova fejlődni, főleg ha diákként hetente átlag 200 percet BKV-zik az ember (és akkor szó sem volt partiról, vagy egyéb programról),
- néha a basszusban szenved hiányt, időnként pedig az énekhangot nem hallani,
- összességében a hangzása kiegyensúlyozatlan, főleg halk hangerőn (ahogy általában hallgatom, gondolva a hallásom épségére).
A vásárlás
Az utódra 30.000 jó magyar valutát szántam, a fejhallgatós topikban nekem is azonnal a Shure SRH440-et ajánlották; 23.000 forintos árával nem tűnt rossznak, sőt kifejezetten tetszett. (fi:zi'k kollégánál akartam volna meghallgatni, de egy sajnálatos baleset miatt ez meghiúsult.)
Valaki azonban beszúrta még az ATH-M50-et, amely bár bőven kívül volt a kereten (legolcsóbban is kicsivel 40.000 Ft fölött mérték/mérik), szintén elnyerte tetszésemet. Végül az utolsó lökést a brit eBay-en talált 1 fontos kezdőárral (igaz használtan) induló darab adta meg, elindítottam a gépezetet. (ti. értesítettem Londonban lakó ismerősömet, hogy próbálja megnyerni a licitet.) Ez olyan jól sikerült, hogy 66 fontért elvitte, végül pénzküldéssel együtt 30100 forintom bánta a történetet. Ezután 3 hét feszült várakozás következett, hogy hazaérjen az áhított csomag.
A fejhallgató
Előtte volt némi para, hogy nehogy hamisítványt kapjak, de ezt a félelmemet letudtam azzal, hogy úgysem tudok vele már mit kezdeni, illetve mégiscsak "Top-Rated Seller" volt az illető. Eddigi tapasztalataim szerint eredeti, legalábbis a hamisítványoknál oly sokszor felrótt összeszerelési minőségre nem lehet panasz, a hangzásról sajnos nem tudok nyilatkozni, ami bizonyos, hogy jobb, mint a K321.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!