2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

A világgá ment ember

  • (f)
  • (p)
Írta: |

A világgá ment ember Cseng a telefonom, tölteni kéne, félő, hogy beszélgetés közben...

[ ÚJ TESZT ]

A világgá ment ember

Cseng a telefonom, tölteni kéne, félő, hogy beszélgetés közben fog lemerülni.
A Nokia 3310 régi telefon, az akkuja is gyenge, beszélgetés előtt a töltőbe dugom.

-Tessék guga...
-Halló...ki, guga? Én a számítástechnikát keresem...
-Az vagyok, miben segíthetek?
-Az egyik gépünkkel probléma van a panzióban, kitudna jönni megnézni?
-Igen, kb. Egy óra múlva tudok indulni, megfelel?
-Jó lesz, remek, akkor várom.
-Kézcsók, kit keressek?
-Fodornét, a személyzetist.

Egy óra alatt az asztalon lévő gépet nem tudom befejezni, a fontosabb elemeket elvégzem, a többit majd utána.
Tiszta zoknit vettem, nem szeretek idegen helyre szöszös zoknival menni, a cipőt mindig leveszem, hiába mondják, hogy hagyja csak nem kell. Hozzánk sem lehet bejönni cipővel. Egy gyors orrfújás, ne kelljen munka közben szipogni a tokmánnyal. Ellenőrzöm a szerviz táska tartalmát, a csavarhúzó majdnem kimaradt. Sose találom, 10 éve dolgozom vele, szinte már a társam, de mindig elbújik valami szegletbe, most is egy alaplap alatt szundikált.

Jó napot! Fodornét keresem, a személyzetist. Megálltam a recepció előtt félszegen, a hölgy kedves, mosolygós alkat. Azonnal jön, s megnyomott egy gombot.
Bal oldalt egy vastag függöny mögül zajt hallottam, ajtó, a függönyt egy kéz, majd megjelenik a hölgy is.
-Üdvözlöm, Zoltán vagyok, kézfogás.
-Jó napot! Fodorné vagyok, Eszter...jöjjön velem, mutatom.

Térbeli tájékozódásban gyakorlott vagyok. Ha bemegyek egy épületbe, mindig tudom hol a kijárat. Akármerre fordulok lépcsőkön, vagy szobákban, pontosan érzékelem, hogy a bejárati pont merre van, melyik oldalra esik, de most valami nem stimmelt. Határozottan éreztem, hogy nem létező irányba tartunk, erre nem lehet...
Lementünk egy lépcsőn az alsó szintre és egy hosszú folyosó.

-Bocsánat, de ez a folyosó...olyan, mint ha a tó felé menne, a tó alá.
-Így is van, a panzió ezen része nem publikus, csak a személyzet használja, ezért nem tud róla.

Hirtelen furcsa érzésem támadt, nem is tudtam mit kérdezzek vagy mondjak, csöndben haladtam mögötte.
Egy üvegajtóhoz értünk, kitárta. Kis előtér fehér szekrényekkel.
-Levegyem itt a cipőmet vagy...?
-Nem kell...itt egy védőpapucs, húzza a cipőjére. A táskáját hagyja itt egy szekrényben...
-De hát, ebben vannak a szerszámaim...
-Nem lesz rá szüksége, kap bent másikat.

Kiszolgáltatottnak éreztem magam, idegen hely, azt sem tudom melyik irányban vagyok, ha hirtelen wécéznem kell, nem tudok merre indulni. A szerszámaim, az egyetlenviszonyítási pont, most egy szekrényben, pedig a csavarhúzó nyele olyan megnyugtató érzést kelt bennem ha a kezembe fogom, szinte magától felderíti a hibát.
A másik ajtó is üvegből volt, de nagyon vastag, merev, fekete üvegből. Lassan szétnyílt és hideg levegő csapta meg az arcomat.

-Kicsit fázni fog, amíg át nem érünk a gépterembe.

Szótlanul lépdeltem mögötte, súrlódott a puha gumialjzaton a védőpapucs, mint ha műteni indulnék. Valahonnan halka ária szólt, magas női hang. Nem szeretem az operákat, elviselhetetlen ordibálós műfaj, de ez valahogy jóleső érzéssel töltött el, egy halk gitárszóló kísérte és konga...

-Ne higgyen az érzékszerveinek Zoltán! Nem szól semmilyen zene, amit hall, azt belül hallja.
-Ööö hát, honnan tudja mire gondoltam?
-Itt mindenki ugyanarra gondol...

Megint vastag üveg ajtó, áthatolhatatlan, fekete, sima, rideg, a sarkai élesek, nem szeretnék véletlenül nekiesni. Megbotlani és kettéhasítaná a koponyámat, olyan rémisztő éle van.

A zenét továbbra is hallottam, már nem tudtam honnan jön. A levegő melegebb volt, a padló ugyanaz a gumi, ami kemény, mégis puha, sárgás szürke, mint a homok.
Rengeteg gép, rengeteg cső, kábel, gyér világítás, egyenletes ventillátor zaj, rengeteg ventillátor. Atya ég, milyen gépek ezek? Utoljára egy bank szervertermében láttam hasonló méreteket, de ez mindent felülmúlt.

-Ööü bocsánat, maguk mivel foglalkoznak? Minek egy panziónak ennyi és ekkora gép?
-Ha hiszi, ha nem a vendéglátásnak szerves részét képezi, csak még nincs engedélyezve, a bürokrácia malmai lassan őrölnek. Meg őszintén megvallva nem is nagyon tudnak mit kezdeni vele, nincs rá megfelelő szabályozás.
-S hol, mi a probléma? Nem biztos, hogy tudok segíteni, sosem láttam még ilyen gépeket.
-Igazság szerint senki sem tud segíteni, de valakinek muszáj. Aki megalkotta ezt a berendezést, egy héttel ezelőtt meghalt. Itt élt a szomszéd faluban visszavonultan. Minden napját itt töltötte, ebben a teremben és tökéletesítette a találmányát. Féltünk is tőle, hogy nincs neki társa, nincs aki átvegye tőle a munkát. Hajthatatlan volt, nem bízott meg senkiben, s most tessék, itt a baj.
-A kezelő személyzet kevés, mind nő és csak bizonyos feladatokat tudnak ellátni, a gép felépítését nem ismerik, az előforduló hibákat nem tudják megoldani.
-Jöjjön Zoltán, itt egy részegység, ami nem működik, a szolgáltatása leállt.

Fekete doboz, mint ha fémből lenne de a borítása az meghatározhatatlan, mint a bőr, mint ha élne, meleg.

-Igen, jól gondolja, nem csak gép, biometrikus energiával táplálkozik.
Bent, ahol a ...hát nem is tudok mit mondani. Ez nem is számítógép, ide nem én kellek, hanem valami professzor vagy mi. Mi ennek a hibája, hogyan nem működik a mi? Azt se tudom mit keressek. Soha nem láttam még ilyet, nincs alaplap meg processzor, nincs memória. Vagy is biztos van, de melyik mi?
Középen egy sárgás massza, csillog a felszíne és változik az alakja. Körülötte zselégolyók? Cukrász kell ide, röhögtem magamban...

-Tudja Zoltán a gépek érzik, hogy mi jár a fejében, érzik, hogy fél és védekezik. Nem kell félnie, az, hogy nem látott még ilyet nem jelent semmit. A gép saját maga fog segíteni a javításban.
-Elmondom mi ez az egész. Egy biometrikus energián alapuló utazási iroda.
Felvesz egy ruhát, olyasmi, mint a búvároké. Jár hozzá egy sisak, bemegy a biometria terembe, a rendszer nem csak a fizikai adottságait azonosítja, hanem a lelkieket is. Van egy menürendszer, amiből választhat, egyelőre még csak négy féle helyszín adott. Tengerparti szálloda, kastély, koncert stadionban, választható zenekarral és Bánk, maga a falu. Felveszi a sisakot és utazhat, élvezheti az úszást, az ételeket az éttermekben, az italokat, teniszezhet, ejtőernyőzhet, vagy, amit szeretne. Észre sem veszi azt a pici, zavaró különbséget, hogy nem ott van.
A napfény, a hűsítő szél, a hangok, a tapintása a tárgyaknak mind valós érzetet keltenek. Az ízeket is tudjuk szimulálni a sisakon keresztül, egy pótnyelv tapad a nyelvéhez és biometrikus energiával stimulálja az előre legyártott ízeket.

-S mi a hiba, mi történt?

Mindegyik blokk más érzetekért felelős. A testére felvett ruhában sok idegvégződés található, amely a vendég idegpályáihoz kapcsolódik, a talp érzetei valamiért kikapcsoltak. Nem jut át az inger a ruhába, egy gép megállt.

Lehajoltam a berendezéshez és próbáltam valami olyasmit keresni, amit ismerek vagy következtetni tudok rá, hogy mi. Egyedül a ventillátort ismertem fel, az előlapon szenzorok, bőrszenzorok vagy mi? Hol lehet ezt szétszedni vagy diagnosztizálni? Hogy, hol van ez elkezdve?

-Hogy lehet ezt a masinát bekapcsolni?
-Nem lehet, próbáltuk, de nem indul, áram alatt van, de nem reagál.
-Van itt egy szervizes doboz, azokkal, ami kell a gépekhez.

Egy kesztyűt találtam a dobozban csak. Latex vagy mi, az ujjaiból vezetékek csatlakoztak egy öntapadó valamihez, megtaláltam a gép elején, hogy hova kell illeszteni.
Utoljára akkor éreztem magam ilyen szorult helyzetben, mikor bejött a pincénkbe egy rendőr, akinek elromlott 3db számítógépe. Azt hitte számítástechnikai szervizt üzemeltetek és vörösen izzadva a dühtől, kérlelt, hogy azonnal segítsek rajta, a gyerekei tönkretették otthon a gépeket, nem tud dolgozni és nagyon sürgős lenne.
Nem mertem megmondani, hogy soha életemben nem láttam még szétszedett számítógépet, azt sem tudom melyik alkatrésze mi.
Egész éjjel a telefonon lógtam, egy barátomat hívogattam, akinek volt számítógépe. Másnapra sikerült megoldani, persze egyetlen alkatrész sem került vissza az eredeti helyére, de 3db működő gépet adtam át.

Tanácstalan voltam, felhúztam a kesztyűt és a gép elejéhez csatlakoztattam.
A mutató ujjam előtt megjelent valami, egy puha... nem láttam de éreztem, hogy ott van, érdekes érzés volt. Mint, amikor magamban elképzelem, hogy milyen az érintése egy tölcséres fagyinak, a puha tölcsér anyag, a fagyi súlyával és a hőmérséklete a tölcsér falán belül. Nem fogom a fagyit a kezembe, de pontosan érzem, még az illatát is, vanília, aztán citrom és eper. Ha megettem megyek másikért, még egy adagért, egy sosem elég. Málnát is kérek és sztracsatellát meg megint vaníliát és nagy darabokban nyalom le a nyelvemmel, mohón. Nem szeretem elaprózni, megyek a harmadik adagért, Gyulán vagyok a Szikes fagyizójában, nyár, a cseresznyefán verebek rikácsolnak, megy a hűtőgép ventillátora belül és áramlik ki a hűs levegő, gyerekek állnak sorba a pult előtt. A fagylaltos fedél és kanál csörgése, csak kérek még egy három gömböst. A csokit is megkóstolom...

-Hahó, fiatalember!

-Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, Fodorné veregette meg a vállamat.

-Látom nagyon jól elkommunikál a géppel, jó teszt alany válna magából, az érzékei különösen fejlettek, ezt a gép is érzi és akadálymentesen stimulálja az érzékszerveit.

-Én csak elgondolkodtam azon, hogy mit érzek a kesztyűben...

-Képzelje el milyen, ha a ruhát magára ölti. Ha sikerül megtalálnia a hibát, akkor kipróbálhatja.

Leültem egy székre és hagytam, hogy a gép stimulálja az ujjaimat. Belül a sárgás massza megremegett néha, a felszínén csillogó nyálka néha elhomályosodott, a körülötte lévő nemtudom mik és a színük is változott élénkebbre, mint ha lélegezne és egy bizonyos csoportjuk bepirosodott, mint a horzsolás a bőrön.
Olyan, elesek, a térdemet lehorzsolja a salak, egy teniszpályán vagyok, hirtelen odakapok, szorítom, fáj, aztán odasántikálok a nyomós kút alá, folyatom rá a hideg vizet, csíp, hozzá érni sem merek, a véres víz folyik le a bokámig. A cipőt elfelejtettem levenni, már mindegy, hazáig megszárad. A nap vakítóan sütött, eszembe jutott nagyanyám. Mit fog szólni ha meglátja a térdem? Már megint plezúros lettél fiam, az anyád mindenit, hogy nem tudsz magadra vigyázni. Na mutasd csak.
Add csak ide, az ujját megnyálazva dörzsöli a sebet, hjááájj mindig az a baj, mert állandóan szaladgálsz, mikor jön meg már az eszed hee???
Beszórta sebhintőporral és tett rá gézt meg vastag barna sebragasztót.
Na eriggy innen, ne is lássalak!!

...Már értem, akaratom ellenére a gépet meggyógyítottam, a sárgás massza áttetszővé vált és belül halvány fény kezdett dolgozni. A körülötte lévő kisebb alkatrészek is egyenletesen rezegtek, a ventillátor elindult és ...

-Elnézést! Eszter! Azt hiszem valami történt, valamit csináltam csak nem tudom hogy.

-Mondtam magának Zoltán, hogy nem kell félni, a gép segítségére lesz. Csak a megfelelő ember kell hozzá, akinek tudja használni a biometrikus energiáit és tud vele kommunikálni.
-Jöjjön ellenőrízzük le, hogy megfelelően működik e a talp rész.

Egy vastag, fekete búvárruha szerűség és egy sisak volt a terem közepén a földön.
A falak vastag gumiból, bőrből talán? Mindent ugyanaz az anyag borított. Egy félreeső helységben meztelenre vetkőztem és belebújtam a ruhába. Ezernyi pióca tapadt a bőrömre, langyos, iszamós, akár a felmelegített étolaj.
A ruha zippzárja is furcsa volt, a két szél ahogy összehúztam, egymásba nőtt és légmentesen lezárt.
Majdnem azt írtam, hogy hermetikusan, de ezt a szót a feleségem rühelli. Hírekben szokták mondani, hogy a rendőrség a területet hermetikusan lezárta. Ilyenkor megjegyzi gúnyosan, hogy akkor nyilván mindenki megfullad he-he.

A sisakot felvettem és megjelent előttem egy holografikus menü.

ENTER

Űűű ez aztán a gép, milyen szoftver megy ezen, biztos nem Windows pehhheheee, vagytok azzal a Vistával.
Négy felirat volt fából, csak meg kellett érinteni.
Tengerparti hotel, Kastély, Stadion, Bánk.
Alul egy kis, piros felirat villogott neonból: HELP.

Azt érintettem meg elsőnek, jobb tudni, hogy mi a leosztás, mert itt nincs billentyűzet.
Eszter hangja szólalt meg, hogy ha menet közben kérdésem lenne, akkor minden helyszínen találok HELP funkciót, csak elrejtve, hogy ne legyen zavaró. A hotelszobában pl. A tévé mögött van, ha a tengerpartra megy. Személyzettel, vagy személyzet nélkül megy? A kastélyban vannak mesteremberek, szakácsok, inasok.

Azt hiszem egyedül mennék, egyelőre csak körülnéznék.

Megérintettem a tengerpart feliratot. Régen apám ilyen vastag fákból építette a teheneknek a karámot, sokat kellett odahordanom, Ő a lyukakat ásta és vastag ácskapcsokkal fogatta össze.

Fenyőfák alatt álltam, hűs szellő, verőfényes napsütés, egy hatalmas vörös macska szaladt át előttem és eltűnt a bokrok között. Szoknom kellett a fényt és az érzeteket. Éreztem a lábamon is a szelet, a lábamon bőr szandál és alatta homok. Éreztem, ahogy belesüllyedt a talpam a homokba és befolyt a lábujjaim közé. Kiráztam a homokot és kiléptem a fák közül.
Hol lehet a HELP gomb? Ha beszélek nem hallják? Hahó? Néma csend, a tengerpart 100 méterre, a móló mellett vitorlás, szomorúan hat így, hogy nincs itt senki.
A szálloda hátsó bejáratánál voltam, a személyzeti részen, kukák és orrfacsaró illat, a hőségben a hulladék megerjedt, ételmaradékok, üdítős palackok.
Akaratlanul is felnyitottam a kuka fedelét, ilyen vagyok. Nem tudom más mit tenne itt hasonló szituációban vagy hova menne.
Én az utcán is automatikusan odafordulok ha ház elé kirakott lomot látok és a szememmel átvizsgálom. Megfigyeltem már, hogy megyek kerékpáron és elég egy kuka mellett kiborult szatyor, odafordulok, az agyammal lefényképezem.

A kukában spagetti maradékok voltak felül és műanyag flakonok kandikáltak ki belőle. Beléptem a hátsó bejáraton, kopottas falak, lehetett látni, hogy minden nap áruszállításra használják a folyosót. A falon a kocsi magasságában csíkok, az áruhordó kocsi zöld lehet, megfogta a falat ahol hozzáért. Lépcsőforduló, egy fel, egy le az alagsorba.
Felmenjek, már egy lépcsőfokot megtettem, a kezem a korláton, de aztán megáltam, lentről zajt hallottam.
Azt mondták egyedül vagyok.
Fent a szobákban mit csinálhatnék? Kutatni a szekrényekbe a vendégek holmijai közt, tévézni, de azt otthon is lehet. A hűtőből meginni a kis üveges piákat.
Milyen érzés lehet az alkohol stimulálva? Na és a drog? Milyen a szex?
Itt minden valós, bármit megtehetek.
Egy faliszekrényben villanyóra, főkapcsoló és zseblámpa.
Lehúztam a főkapcsolót és felkapcsoltam a zseblámpát. Közben az alagsorból kiabálás hallatszott. Naaaaaaaaaaaaaa, valakiiiiiiiiii. Elment az áram hahóóóóóóóóó.
Lementem a lépcsőn és a sötétben egy konyhát találtam, fehér kötényes asszonyok pucolták a répát, krumplit, főztek, mosogattak.
Maga mit keres itt lent? Ide csak a személyzet jöhet le!
Vajon hallják ha mondok nekik valamit?
Bocsánat... maguk, hogyan kerültek ide? Azt mondták csak egyedül leszek.
Ez az alagsorra nem vonatkozik, minden program alagsorában a kezelőszemélyzet van. A hölgy mögött a falon ott villogott pirosan a HELP.
Megérintettem...Eszter hangját hallottam távolról, mit szeretne?
Hogy jutok innen ki?
Vegye le a sisakot!

A terem másik végében találtam magam, közvetlenül a fal mellett. Eszter bejött a terembe és pajkosan nevetett.
-Na ugye, én megmondtam, hogy jó lesz.
-Egyelőre még kísérleti fázisban vagyunk, amíg tart az engedélyezés, addig ez a szolgáltatása a panziónknak nem nyilvános. Szemben van a Tó Wellness Hotel, valahogy felül szeretnénk kerekedni rajtuk. Felkapott hely, nagyon megy nekik, de ha sikerül vízre bocsátani a mi hajónkat, akkor simán lepipáljuk Őket.

Elfelejtettem szólni, hogy az alagsorba ha lehet ne menjen le, mert mindegyik szoftverben a lányaink teljesítenek szolgálatot az adott helyszínnek megfelelően.
Hja, és ruhából van gyerekméret is, ha gondolja jöjjön vissza a feleségével és a gyerekekkel, menjenek egyet fürdeni a tengerpartra, élvezzék a nyarat, búvárkodjanak, nagyon szép helyszíneket fejlesztettünk ki.
Vagy ha egy lovagkori, fejedelmi vacsorát, ökörsütést szeretnének...hmm?

-Kipróbálhatnám Bánkot? Milyen a falu a szoftveren belül?

-Emberek nincsenek és csak bizonyos épületekbe lehet bemenni, aminek a fejlesztők ismerik a pontos tervrajzát. Emberek sehol, csak a templomban van a lelkész, de vele sem lehet beszélni. Az oltár előtt áll és Bibliát olvas.
Elsétálhat egészen Rétságig, a program ennyit enged. A faluban a kapukon belül nem tud menni, de amúgy pontos másolata a házaknak, a színek az illatok, minden. Csak sétálni lehet egyelőre benne.

Felvettem a sisakot és megint a menürendszer előtt találtam magam. Megérintettem a HELP funkciót és megszólalt Eszter. Igen?
Hol találom az alagsort, azaz hol ne menjek le?

-A Harcsa kocsmához vezető lépcső alatt, ha nem akar a lányokkal találkozni, akkor ott ne menjen le. Máshol meg úgysem tud...

A Bánk táblánál találtam magam, szép idő, napsütés, még az útszéli gaz is ugyanolyan, átsétáltam a hídon, hátranéztem nem jön e autó, de csend volt mindenhol. Elmentem a fából épített rusztikus buszmegálló mellett, foszladozó plakátok. Erről jut eszembe, mióta tervezem, hogy kirakok én is egyet, hogy tudjanak róla a helyiek, itt vagyok helyben, számítástechnikai szerviz.
A nejem már meg is tervezte a plakátot, meg ki is nyomtatott párat, csak mindig elfelejtem kiragasztani. Az iwiw-en bejelöltem minden bánkit, aki regisztrált, ha probléma van megtalálnak onnan. De ha rossz a gépe, akkor az internetre sem tud felmenni he-he...?!? Na igen, erre volna a plakát, de meg is jegyezhetik fejből, Jázmin u. 14.
A tó utcán sétálok tovább, balra a Tengerszem fogadó, micsoda jó kaják vannak. Eddig kétszer voltam a családdal, Jókai bableves hmm. A zsebemre nézve sem sújtó légnyomás. Vendégek jönnek, van hova leszaladni gyorsan, nem tolakodóak, kellemes hely. Velem van a baj, utoljára annyit ettem, hogy alig bírtam felállni, levegőt is nehezen vettem. Na igen, az ágy. Az hiányzik az étteremből. Gyerekek imádták, hogy a patak ott fut az ablak alatt.

Hjéé, itt az óvoda, a kis utca. Csak Benjamin hívja kis utcának. Amúgy nem is utca, csak egy patakmeder kirakva járdalapokkal. Ezt használjuk, ha jövünk le a hegyről, mert közelebb. A házunktól az óvoda kb. 300m.
Automatikusan hazafelé vettem az irányt, bal oldalt egy kutyának kéne lenni, ha viszem a gyereket, mindig odajön vidáman csaholni. Én meg gúnyolódom rajta, hogy jól van cicus, tanulsz dorombolni?

Basszusgitár hangja egy melléképületből. Valaki tanul, lassan, lépkedve, hangról-hangra, de pontosan játszik. Szép hangja van, öblös. Közelebb megyek, mert azt mondták nincs itt senki. A basszusgitár hangja kezd szétesni, az ütemek szétcsúsznak, csak a mély morózus hang. Eöffff, eöffföööö és egy elnyúló, hosszú morgás.
Atyaég, ez nem basszusgitár, ez egy disznó, disznóröfögés az ólban, csak eleinte olyan ritmikusan röfögött, hogy megtévesztett.
A disznó játékosan érdeklődve nézett felém, a füleit hátracsapta, a kunkori farka izgett-mozgott és adta alám a ritmust továbbra is. Eöfff-öfffffffff.

Azt hiszem jobb ha hazamegyek, mára ennyi elég Bánkból :D

Levettem a sisakot.

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.