Hirdetés

2019. november 23., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

A szovjet és orosz űrhajózás múltja XXIV. rész

A nemzetközi űrállomás megbénult korszaka sok-sok problémával, második felvonás.

[ ÚJ TESZT ]

A MAKSZ mini-űrrepülőgép terv

Igazából ez egy vargabetű, mivel időrendben inkább az 1990-es évekhez illene, de ott jól megfeledkeztem róla, így most igyekszem ezt bepótolni.


A 49-es űrrepülőgép vázlata, a mögötte lévő gyorsítórakétával és az An-124-es indítógéppel együtt

A VKK űrrepülőgép-program (a köznyelvben ugye Buránként híresült el) már az első útja előtt sok problémával szembesült, annak köszönhetően, hogy a hatalmas Enyergija hordozórakétához kötötték. A Molnyija-tervező iroda még az 1970-es évek végén, 49-es jelöléssel illetett, az ekkor még csak tervezőasztalon létező hatalmas Antonov An-124-es tehergépből átalakított hordozó-repülőgép hátáról induló koncepciót dolgozott ki. Az An-124-es hátán lévő kis méretű űrrepülőgép két fokozatú (az első kerozin, a második folyékony hidrogén üzemanyagú) gyorsítórakétával négy tonna terhet tudott volna alacsony Föld körüli pályára állítani. Csakhogy a terv elemzésekor rájöttek, hogy az első fokozat leválásakor akár lakott területekre is eshet, ezért áttervezték egy fokozatúra, amelynél a gyorsítórakéta mindenképpen az óceánban végezte volna – ez lett a „Bizan”.


A „Bizan” egy lépcsővel tovább lépett, az űrrepülőgép a gyorsítórakéta hátára került át

Hirdetés

Ennél a hordozórakéta orráról a hátára költözött az űrrepülőgép, de a többi téren a koncepció maradt az eredeti elgondolásnál. A rendszer legnagyobb előnye a rugalmassága – akárhonnan indulhatott, ahol volt elég hosszú kifutópálya a hatalmas tehergép felszállásához, mivel pedig az űrrepülőgép maga újrafelhasználható, csak a gyorsítórakétát dobják el minden indításkor, így jóval olcsóbb lehet, mint a hatalmas VKK. Csakhogy a VKK-ra a szovjet űrprogramot akkoriban irányító Galentyin Gluskónak azért volt első sorban szüksége, hogy a hatalmas Enyergija hordozórakéta megépülhessen, amit később egy új Hold-programnál fel lehetne használni. A „Bizan” program tehát nem kapott támogatást, és lassacskán feledésbe is merült...


Rajz arról, hogy a MAKSz-OSz a Mir űrállomás kiszolgálásához hogyan lehetne felhasználni

...de csak 1988-ig, amikor főnixmadárként újra feltámadva hozakodott elő vele a Molnyija iroda. A VKK űrrepülőgép-program a minden ízében recsegő-ropogó Szovjetunió számára hatalmas költségeket jelentett, így egy olcsóbb alternatíva jól jöhet a koros Szojuz kiváltására. A nagyjából „Többfeladatú Lég-Űr Rendszer” orosz rövidítése alapján MAKSz-ként elnevezett új változat a korábbi elgondolást egy sor modernebb elemet vetett be a siker érdekében. Az An-124-es helyett a VKK űrrepülőgép-programhoz épített még nagyobb, hat hajtóműves An-225-ös hátáról indulna az űrrepülőgép, amely ráadásul az amerikai űrrepülőgép módjára magával vitte a rakétahajtóműveket, és egy csepp formájú hajtóanyag-tartály tetején ült. A működési elv is csak részleteiben változott: az An-225-ös által a magasba vitt (hajtóanyagtartállyal együtt 275 tonnás) űrrepülőgép leválva begyújtja a hajtóműveit, majd pályára álláskor ledobja a kiürült hajtóanyag-tartályt, hogy aztán a feladatát végrehajtva visszatérjen a légkörbe és leszálljon. Az űrrepülőgép két űrhajóst és az oroszok által általánosan használt 51°-os pályára 4,6 tonnát vihetett fel, ha egyenlítőről indulva 90°-os pályára használnák, akkor pedig 7 tonnát. A rendszer legnagyobb előnye, hogy mindössze a tartályt dobják el, immár a rakétahajtóművek is visszatérnek és újra felhasználhatóak, vagyis relatíve alacsony lehet egy-egy út ára.


Az RD-701 hajtómű

Ha már rakéta-hajtómű: egy igen érdekes három-hajtóanyagú RD-701 hajtóművet képzeltek el a programhoz, amely oxidálószernek folyékony oxigént használ, induláskor ezt pedig folyékony hidrogén és kerozin elegyével együtt égetik el, majd ahogy nagyobb magasságba ér, fokozatosan csak folyékony hidrogén és oxigén üzemmódra térne át.


Az eredeti MAKSz-változatok, az MAKSz-OSz kis méretű űrrepülógép, a MAKSz-T teherszállító változat,
illetve az egy komplett járműnek megálmodott MAKSz-M

A fent említett változat MAKSz-OSz (Orbitális Jármű) néven volt ismert, és két másik változatot is gyorsan felvázoltak mellé: a MAKSz-T egy teherszállító változat volt, amely a műholdakat vagy akár űrállomás-modulokat is vihetne fel, maximális teherbírása 18 tonna, viszont nem tér vissza semmi. A MAKSz-OSz és MAKSz-T azonban egyfajta lépcsőfok lenne csak a későbbi „teljes értékű” MAKSz-M változathoz, amely egy nagyobb méretű űrrepülőgép-változatot takar, ami mindent magával visz és hoz – tehát nem dob el semmit, a hajtóanyag-tartály a géptörzsben lenne elhelyezve. A két első lépcsőfok a technológia tesztelésére és korai alkalmazására, tapasztalatszerzésre volt hivatott, hogy aztán majd az M változat kiteljesedhessen. Mellesleg egy hatalmas kéttörzsű hordozógépről is szövögettek terveket, amely már 450 tonnás űrrepülőgépet indíthatna.


A Boeing - Pratt&Whitney féle ALSV koncepció, érdemes megfigyelni az indítás előtti gyorsításra szánt,
SSME rakétahajtóművet a Boeing 747-es gép farkába építve...


A Rockwell-féle ALSV, a MAKSz-OSz-szel való bármiféle hasonlóság csakis véletlen lehet...

A margóra érdemes egy kis oldalvágásként odafirkantani, hogy a MAKSz feltűnően hasonlít bizonyos amerikai tervekre, amik zavarba ejtően egyidejűen merültek fel. Még az 1970-es évek végén egy Lem Cornier nevű mérnök vetett papírra egy elképzelést arról, hogy egy Boeing 747-es hátáról induló kis méretű újrafelhasználható űrrepülőgéppel olcsón lehetne kisebb terhet vagy akár 8 utast a világűrbe juttatni. A tervekre senki nem harapott rá elsőre, majd egyszer csak az Amerikai Légierő csapott le rá, ám nem Cornier kis cégét bízta meg a tervek véglegesítésével, hanem a Boeing és a Part & Whitney illetve a Rockwell cégeket. Az Air Launched Sortie Vehicle (Légi Indítású Bevetési Jármű), vagyis ALSV közül a Rockwell-féle kifejezetten úgy néz ki, mint a MAKSz-OSz...


Brit-szovjet közös álom: szélcsatorna teszt arról, hogy a nyolc hajtóműves An-325 hátáról
leválik a HOTOL 2

De vissza a szovjet-orosz vonalra. A Molnyija fő problémája az volt, hogy 1988-ban hiába mutatták be a terveket, ekkor a Zarja elnevezésű újrafelhasználható Szojuz-utód űrhajó volt az Enyergija cég, és vele együtt a szovjet űrprogramra még mindig nagy hatással lévő Glusko vesszőparipája, így konkurenciával kellett szembenézni. Noha bizonyos szintű támogatást sikerült kiharcolni, valójában semmire se volt pénz, így a Molnyijának körbe kellett néznie a piacon, hogy hátha valaki befektetne a tervükbe. A Szovjetunió széthullása bizonyos szempontból kapóra is jött: lehetőség nyílt az európai és orosz (illetve ukrán) cégek közötti együttműködésre. A brit BAe cég még az 1980-as években a HOTOL űrrepülőgép-programon dolgozott, de a brit kormány végül elkaszálta a támogatást, így 1989-ben egy kisebb méretű változatot vetett a papírra, amely a nem sokkal korábban a nagyközönségnek is bemutatott An-225 hátáról indulhatna, sőt, még egy dedikált, immár 8 hajtóműves An-325 hordozógép is felmerült az Antonovval való együttműködéssel. A Molnyija iroda 1991-92-ben elkezdett puhatolózni a brit űrügynökségnél, majd az ESA-nál, hogy a MAKSz-OSz programot nem lenne-e kedvük finanszírozni, akár tesztplatformként, akár kifejezetten közös európai űrhajó-programként.


A MAKSz-D tesztjármű vázlata

Meglepő módon az ESA vezetésén belül többen is vevők voltak az ötletre, felmerült, hogy a sok problémával küzdő (és hatalmas költségtúllépések után még mindig sehol sem tartó) Hermes kisűrrepülőgép-program alternatívája legyen esetleg, így a brit BAe, az időközben ukránná lett Antonov, valamint az orosz Molnyija tervező iroda a CAGI-val (Központi Áramlástudományi Intézet) együtt a RADEM program keretében nekiállt a MAKSz-D (D, mint Demonstrátor) tesztjárművel lobbizni. A MAKSz-D egy induláskor 56 tonnás kis méretű űrrepülőgép, amely az An-225 hátáról indulva 80-90 km magasba juthat, és a hangsebesség 14-15-szörösét érheti el. A jármű szolgálhat hővédő pajzsok, irányító rendszerek, nagy sebességű torló-sugárhajtóművek (ScramJet) tesztelésére, de kibővítve akár 2 tonnányi terhet alacsony Föld körüli pályára is állíthat. Noha némi érdeklődés mutatkozott iránta, 1993 és 1994-ben is pénz nélkül maradt a program, így végül ezen alkalmazásáról lemondtak.


Idáig jutott: a MAKSz-OSz életnagyságú makettje még a szovjet időkből, itt még három hajtóművel...

Az 1990-es évek második felében, majd még a 2000-es években is időről-időre a Molnyija iroda újra elkezdte reklámozni a MAKSz programot, ám hiába, nem sikerült komoly befektetőket találniuk, és minduntalan kiderült, hogy az amúgy ígéretes elképzelés (legalábbis ebben a formában) nem fog megvalósulni...

Folytatása következik...

Főbb források:
Astronautix.com
Russianspaceweb.com
SpaceFacts.de
b14643.de
History.Nasa.Gov

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.