Hirdetés

2019. november 23., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

A szovjet és orosz űrhajózás múltja XXIV. rész

A nemzetközi űrállomás megbénult korszaka sok-sok problémával, második felvonás.

[ ÚJ TESZT ]

A harmadik űrturista

A NASA helyzete finoman szólva sem volt egyszerű 2005 végére: az Irán elleni szankciók miatt nem lehetett pénzügyi kapcsolatba kerülnie orosz cégekkel – így nemes egyszerűséggel nem állhatott neki további Szojuz űrhajó utakon ülést vásárolni a Roszkoszmosztól illetve az Enyergija cégtől, akik a Szojuzt építették. A Szojuz TMA-7 volt az utolsó út, amelyet még a szankciók előtti megállapodás szerint rendeztek, és a faramuci politikai játszmák áldozatai voltak, miközben a saját űrrepülőgépük (bár nagyon remélték), de nagyon úgy tűnt, hogy 2006 nyaráig nem lesz újra bevethető. Az első időkben a NASA vezetői némileg ráérősen kezelték a helyzetet, abban bízva, hogy majd az űrrepülőgépek újra bevethetőek lesznek, és akkor „csak” a Szojuz mentőhajóként való alkalmazására kell valami megoldást találniuk. A helyzet irrealitását az adta, hogy közben egyre nyilvánvalóbb volt, hogy ha 2010-ben valóban leállítják az űrrepülőgépeket (amely határidőt ismét a politika, és nem a szakmai érvek határoztak meg), akkor az új Orion űrhajó még a legoptimistább esetben is csak egy-két évvel utána lesz felhasználható a személyzet szállítására. Tehát nincs más lehetőségük az ISS-re amerikai személyzet szállítására, mint a Szojuz, és nem csak rövid távon, de esélyesen hosszabb távon sem.


McArthur és Kaleri, a ISS 12. alapszemélyzete

A Szojuz TMA-7 pedig a 12. alapszemélyzetet vitte fel, William 'Bill' McArthur amerikai űrhajóst, aki a küldetés parancsnoka lesz és Valerij Ivanovics Tokarev orosz űrhajóst. Ők ketten még a 8. (Michael Foale és Alekszander Kaleri), majd később a 10. alapszemélyzet (Szalizsan Saripov és Leroy Chiao) tartalékai voltak, de a „Házmester” alapszemélyzetek viharos háttérhelyzete miatt végül is 2005-ben kaptak lehetőséget az útra. Tokarev relatíve újoncnak számított az aktív űrhajósok között, „csak” 1996-ban végezte el az űrhajós alapkiképzést, de az STS-96 úton a Discovery fedélzetén már meglátogatta a Nemzetközi Űrállomást 1999-ben. McArthur már háromszor járt korábban a világűrben, az STS-74 úton ráadásul a Miren, míg az STS-92 úton az ISS űrállomáson is járt már.


Gregory Olsen 2004-ben, az űrutazásának bejelentésekor

Hirdetés

A harmadik ülésben Gregory Olsen amerikai üzletember foglalt helyet, aki a Space Adventures cégnél foglalta le útját – hasonlóan a két korábbi űrturistához (Denis Tito és Mark Shuttleworth). Alapvetően közel volt az űrkutatáshoz jó ideje: különféle digitális képalkotással kapcsolatos eszközök fejlesztésével és gyártásával foglalkozott, és a NASA számára is szállítottak ilyen eszközöket, ezeknek is köszönhette viszonylag jelentős vagyonát. Még 2003-ban jelentkezett az útra, és eredetileg a Szojuz TMA-5-tel indult volna 2004 októberében, ám az alapkiképzése alatt, még az év júniusában egészségügyi okok miatt repülésre alkalmatlannak minősítették (a híroldalak szerint az akkor 58 éves Olsen a nehézkedési erők elviseléséhez szükséges orvosilag elvárt állapotnak nem felelt meg). 2005 májusában azonban visszavonták a korábbi döntést, hivatalosan amiatt, mert az állapota „orvosolható" volt. Két nappal később már újra Csillagvárosban folytatta tehát kiképzését, Tokarev és Kaleri mellett. Csak érdekességként megemlíthető, hogy a tartalék személyzetben Szergej Kostenko, a Space Adventures moszkvai irodájának vezetője is helyet kapott, aki Olsennel együtt kapott kiképzést, és ha úgy alakult volna, az utolsó pillanatban ő ugorhatott volna be a helyére.


A Szojuz TMA-7 a világűrbe tartva

A TMA-7 október elsején indult el a világűrbe, hogy aztán szokás szerint két nappal később kössön ki a Pirsz modulon, Krikaljovék a már több évtizedes szovjet-orosz hagyomány szerint kenyérrel és sóval fogadták vendégeiket, majd a szokásos biztonsági egyeztetések és vészhelyzeti gyakorlat következett, mielőtt a Zvezda modulban az első közös ebédet megejthették. Olsen ülésbetétjét még ezen a napon áthelyezték a Szojuz TMA-6-ba, hogy bármilyen szükséghelyzetben Krikaljov és Phillips mellett térhessen vissza.


Világosszürkében a 11. alapszemélyzet (Phillips és Krikaljov), jobbra,
sötét kékesszürkében a 12. alapszemélyzet (Kaleri és McArthur), középen hátul pedig Olsen

A két alapszemélyzet innentől pár közös tudományos kísérletet hajtott végre, de az idő nagy része az átadás-átvétel körül zajlott, amelybe bele tartozott a CanadArm2 robotkarral való közös gyakorlás is. Eközben Olsen a saját, előre kidolgozott 8 napos programját hajtotta végre, amelyben volt Föld-megfigyelés, csillagászati-megfigyelés, rádió-kommunikáció iskolásokkal, de még egy reklámfilm forgatása egy japán cég számára, ami Krikaljovval együtt hajtott végre.


Olsen, McArthur és Krikaljov a hivatalos átadási ceremónián készült képen


A kidokkolást végrehajtó Szojuz TMA-6 az űrállomásról fotózva

A végső átadásra október 8-án került sor, majd még egy napos közös munka után, 10-én jött el a búcsú ideje, ami után Krikaljov, Phillips és Olsen beszállt a Szojuz TMA-6-ba, hogy visszainduljanak a Földre. A kidokkolás előtt azonban a belső légkör szivárgását észlelték a Visszatérő Modul és az Orbitális Modul között. A mérnökökkel való egyeztetés után végül Krikaljov kézzel kidokkolt, és visszatérő pályára állította az űrhajót, a fékező manőver után leválasztották a Műszaki- és Orbitális modult, amely után a szivárgás megszűnt.


Krikaljovot viszik kézben a leszállás után

A modul este fogott talajt a kitűzött ponton, 85 kilométerre Arkalik városától északkeletre. A 11. alapszemélyzet összesen 179 napot és 23 percet töltött el a világűrbe – Krikaljov új rekordot állított fel az összesített világűrben eltöltött idő terén, 803 nappal, 9 órával és 39 perccel. A visszatérésnél keltett még némi aggodalmat Philips állapota, aki szédülésre és rossz közérzetre panaszkodott. Ők ketten az ilyenkor szokásos másfél hónapos rehabilitációjukat kezdték meg, míg Olsen egy általános orvosi ellenőrzés után hazatérhetett. Ő egyébként utólag nagyon büszke volt útjára, ám számtalanszor kelt ki az ellen, hogy űrturistának nevezzék, ő helyesebbnek tartja azt a megfogalmazást, hogy saját maga által finanszírozott űrrepülésen vett részt, mondván a „turista” jelző olyannak hangzik, mintha csak kifizetné a csekket, aztán bepattanna az ülésbe, miközben a valóság azért ennél némileg árnyaltabb, hogy finoman fogalmazzunk.


A Több-feladatú Tudományos Modul (a későbbi Nauka),
ami alapjaiban a Zarjával egyezik meg, „csak” más feladatra szerelik fel

Közben az orosz kormány jóváhagyta a Roszkoszmosz következő 10 évre szóló terveit, amelyben szerepet kapott a korábban említett Kliper űrrepülőgép. Ekkor még úgy volt, hogy az ESA-val együtt fejlesztik ki, és hozzá az Angara hordozórakétát, de ugye végül nem lett az előbbiből semmi, az utóbbi pedig külön életre kelt az elkövetkezendő évtizedben. Szerepet kapott benne a Zarja tartalékának szánt FGB modul átalakítása egy Több-feladatú Tudományos Modullá (rövidítéssel: MLM, később pedig Naukának nevezik el), amely kvázi pótolni próbálná a megvalósulás útjára sose lépett orosz tudományos modulokat. A margóra érdemes megjegyezni, hogy a Roszkoszmosz ettől függetlenül folyamatosan további tudományos modulokat vizionál a ISS orosz oldalára. Az MLM indítási időpontja továbbra is a 2004-ben bejelentett 2007-nek van megjelölve, noha egyértelműnek látszik, hogy az kivitelezhetetlen...


Tokarev az orosz víztároló rendszer tartályait tölti fel


Tokarev és McArthur az EMU űrruhák átvizsgálását és próbáját hajtja végig 2005. október 23-án a Quest modulban

Az űrállomáson McArthur és Tokarev a Szojuz TMA-6 távozása után egy hétig lazább napirendet kapott még, hogy legyen idejük belakni az ISS-t, és felvegyék a későbbi feszítettebb napi ritmust, de ezek közé tartozott például a Zarja modul akkumulátor-cseréi is. Az első tudományos kísérleteik közé tartozott az bevitt élelmiszerek és folyadékok pontos rögzítése, valamint vizeletminták folyamatos gyűjtése. Októberben már a novemberre tervezett űrsétáikra kezdtek el felkészülni, 2003 óta ez volt az első alkalom, hogy a Quest modulból indultak a világűrbe az űrhajósok. Október 13-án viszont az Elektron rendszer egyszer csak leállt, a kezdeti aggodalmakat szerencsére sikerült gyorsan elhessegetni, mikor kiderült, hogy a probléma mindössze annyi volt, hogy egy már kiürülőfélben lévő víztartályra volt rákötve, miközben már rég egy teli tartályra kellett volna váltani. Csakhogy a leállás miatt buborékok jelentek meg a rendszerben, amelyek akadályozták a megfelelő működést, így Tokarev október 22-én öt órát volt kénytelen a rendszer karbantartására áldozni, mely után az Elektron működése stabilizálódott. A Progressz M-54 hajtóműveivel közben egy pályaemelő manővert szerettek volna végrehajtani, de az orosz navigációs számítógép elvesztette a telemetriai adatokat, és leállt. A hónap végén sikerült a hiba forrását lokalizálni, és a manővert immár probléma nélkül végrehajtották. Tokarev a hónap végén ünnepelte születésnapját, de közben már az amerikai EMU űrruhák végső előkészítésén és működésén dolgoztak.


Tokarev a Toru szimulátorát használva gyakorolja a Szojuz űrhajó átdokkolásához szükséges manővert október 16-án

November 2-án megünnepelték az ötödik évfordulóját annak, hogy az ISS folyamatosan lakott űrállomás. Az ünneplést némileg beárnyékolta, hogy ennek a felében csak „Házmester” alapszemélyzet tartózkodott rajta, akiknek az elsődleges dolguk a napi karbantartások biztosítása. November 7-én a két űrhajós beöltözött az EMU-kba, és megkezdték a kizsilipelést, ám egy rosszul beállított szelep miatt újra nyomás alá kellett helyezni a külső szekciót, majd visszamenni a belső szekcióba, hogy ott a szelepet megfelelő állásba tekerjék, és újra nekiálljanak a külső nyomáskiegyenlítésnek. A zsilipajtón kilebegve összeszedték a korábban odakészített szerszámokat, hogy egy TV kamerát szereljenek fel az amerikai dokkológallérra. Ezután a rácsszerkezeten elhelyezett tartalék elektronikai dobozt szerelték le, amely a rácsszerkezet forgatásáért felelt volna, de még azelőtt tönkrement, mielőtt használták volna. A dobozt a következő űrrepülőgép-úton visszavitték a Földre, hogy megvizsgálják, miért adta be a kulcsot. Aztán felmásztak a P-6 rácselem „tetejére”, ami az űrállomás legmagasabb pontja, és ennek a tetejére helyezték el még az STS-97 űrhajósai 2000 decemberében a Lebegő Elektromos Töltésmérő Érzékelőt (Floating Potential Probe), amely az űrállomás körül keletkező elektromos töltést vizsgálta, ám az STS-114 úton készült képek alapján szétesett, és nem látta már el tovább feladatát. McArthurék leszerelték a rácselem tetejéről, majd ellökték az űrállomás közeléből, a radar-nyomkövetés alapján nagyjából 100 nappal később el is égett a légkörben. Még egy megszakító-panelt kellett kicserélniük a Mobil Transzport egységen, hogy aztán, 5 óra és 22 perccel az elindulásuk után visszatérhessenek a Quest modulba. Az űrséta teljes sikerrel zárult...


A Zvezda modulban cserél ki egy levegő-keringető ventilátort a 12. alapszemélyzet amerikai űrhajósa

November 18-án a Szojuz TMA-7 űrhajóba szálltak, és átdokkoltak a Pirsz modul végéből a Zarja modul alján található kikötési pontra, hogy a későbbi (ekkor 2005 decemberére tervezett) űrsétánál ne legyen útban az űrhajó. Menet közben a második űrsétát áttolták 2006 elejére, hogy az űrhajósoknak több idejük legyen a Progressz M-54 kipakolására és hulladékkal való megtöltésére. A teherhajó már hónapok óta be volt dokkolva, de még mindig hajtóanyagot és oxigént lehetett vételezni róla, amelyekkel a Zarja és Zvezda tartályait töltötték fel. Tokarev és McArthur közben egy sor levegő-keringtető ventilátort cserélt ki, leginkább azért, mert a régiek már elég zajosak voltak. Az amerikai űrhajós a Destiny modulban található tudományos szekrényeket is kifordította, hogy a hátul elhelyezett szellőzőket kitakarítsa. Noha december 20-án le kellett volna az M-54-et leválasztani, az orosz irányítás úgy döntött, hogy még pár hónapig ezt eltolják, hogy addig is lehessen szemét tárolására használni, illetve a még tartályaiban maradt oxigént teljesen felhasználhassák. December 16-án a Mobil Transzporter két energia- és adatkapcsolatot biztosító kábeléből az egyik elszakadt, hamarosan kiderült, hogy egy biztonsági vágórendszer lépett működésbe akaratlanul, amelynek a dolga pont az adott kábel elvágása volt, ha esetleg a kábel elakad valamiben.


McArthur a Destiny modul egyik tudományos moduljának hátán található rendszerek karbantartását végzi 2005. december 9-én

A Progressz M-55 december 20-án indult el Bajkonurból, csaknem két és fél tonnányi ellátmánnyal, három nappal később pedig ki is kötött a Pirsz modulon. A késői érkezés miatt a fedélzeten megtartott karácsonyt is el kellett halasztaniuk Tokarevéknek, noha lehetőséget kaptak 24-én arra, hogy családjukkal élőben kommunikálhassanak. Az űrhajósok küldetésük félútjánál jártak, és szerencsére komolyabb nehézségek nélkül letudták az eddigieket....


A két űrhajós feszülten figyeli a Szimvol-TSz kijelzőt, ahogy a Progressz M-55 teherűrhajó kikötésre készül


A két vidám űrhajós karácsonyt ünnepli – december 28-án

Az ESA tartogatta az év végére a legfájóbb híreket. Először is jelezték, hogy a 2006-ra tervezett első ATV teherűrhajó-utat eltolják egy egész évvel. Aztán a közös orosz-európai Kliper űrrepülőgép program támogatásának végleges elkaszálását is megerősítették. Végül, hogy azért némileg enyhítsék a fájdalmakat, megrendeltek egy Proton űrrakéta-indítást, mégpedig azért, hogy az ISS-re szánt európai robotkart azzal juttassák fel – eredetileg egy űrrepülőgép-úttal tették volna meg ezt, ám az amerikai űrprogram még mindig csak próbál talpra állni a 2003-as katasztrófából, vegyes eredményekkel. A NASA-nak is volt bejelenteni valója: mivel a Constellation (az új amerikai Holdraszállást célzó) programhoz nem nagyon kaptak plusz pénzt, így kénytelenek voltak onnan elvenni, ahol volt – többek között így ennek esett áldozatul egy sor, eredetileg a Nemzetközi Űrállomáson végrehajtani szándékozott tudományos kísérlet. Itt is voltak viszont Oroszország számára pozitív hírek: az amerikai törvényhozás „feloldozta” a NASA-t az iráni szankciók miatt Oroszországra kiszabott szankciók alól, így lehetőség nyílt arra, hogy az amerikai űrhivatal újra fizessen a Szojuz űrhajó használatáért. Mi több, még arról is sikerült megegyezniük, hogy az Enyergija cég 2009-től megduplázza a Szojuz űrhajók indításának számát, így a jelenlegi maximális 3 fő helyett immár 6 fős alapszemélyzetre nyílik lehetőség.

A jövő, ha tehát nem is minden fronton, de rendeződni látszott az orosz űrprogram terén...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.