Hirdetés

2019. október 21., hétfő

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

A Két Kópé

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Gyerkőcként sokmindenről álmodozik az ember. Rendőr lesz vagy katona, űrhajós, híres rockzenész...

[ ÚJ TESZT ]

Gyerkőcként sokmindenről álmodozik az ember. Rendőr lesz vagy katona, űrhajós, híres rockzenész, meghódítja a világot és a lányok csak az ő kezét akarják majd fogni. Ezeknek nagy része persze nem válik valóra, de ha a kölyök szerencsés, akkor a szülei - társítva a kellemest a hasznossal - amit lehet, megtesznek gyermekük álmaiért. Sőt, néha kitalálják szívük vágyát, még akkor is, ha konkrétan soha nem került szóba.

Hirdetés

Valahogy így üthetett szöget édesapám fejébe, hogy két rosszcsont fia legtöbbször bizony fagylaltra kér egy kis aprót. Ezért nem sokkal családi fészkünk közel hat évnyi építése után, 1987 tavaszán, egy - a maihoz hasonló - napfényes délutánon, szakállát vakargatva azt találta mondani: Anya, építsünk fagyizót! Drága édesanyám a kezdeti sokkos állapotot félig-meddig legyőzve, próbálta elhessegetni orrából a hosszú éveken át eltűrt mész, malter és tégla szagát, hogy aztán végre levegőhöz jutva, hangot adhasson felháborodásának. De túl sokáig tartott a folyamat, apu közben már azt tervezgette, milyen színű legyen a tapéta és egyáltalán mi legyen a hely neve. Közben öcsémmel épp azon törtük a fejünket, hogyan ragasszuk vissza a frissen ültetett cseresznyefa - focizás közben - letört ágát úgy, hogy az ősök ne vegyék észre. Mivel nem jutott eszünkbe semmi jó megoldás, nem maradt más, be kellett vallani a bűntettet. Addigra azonban jóatyánk kiszúrta, hogy valami rosszban sántikálunk, a kert túlsó végéből odakiáltott: Na gyertek csak kópék, hadd halljam, mit csináltatok?!

(IMG:http://viszlat.com/pics/logout/ketkope/kopek.jpg)(/IMG)

Kópék

A bevallásból nem lett semmi, ugyanis a fenti mondat isteni szikraként gyújtott világosságot fejében és még lelkesebben fordult asszonyához: Két Kópé, ez lesz a neve, már látom is magam előtt a cégért! Hiába a 12 évi házasság, anyánk még mindig nem tudta kezelni férje kreativitásának ilyen heves kitöréseit, ezért kegyetlen módon, rövid úton visszarántotta a valóságba: nem kapsz engedélyt amíg be nem lépsz a pártba, azt meg úgysem engedik, túl sok borsot törtél már az orruk alá. Sajnos igaza volt, nem szívlelték akkoriban a keresztényeket, de ezen akadály elhárítása is csupán fél órát vett igénybe: a leánykori neveden kérjük majd az engedélyeket és akkor nem lesz gond! Gondolj bele, lenne munkád és még a srácok közelében is lennél, most, hogy már sulisok mindketten. Kötetlen munkaidőben, ha dolog van, csak megfordítod a táblát. Arany életed lenne! Minden szülőnek nehéz az elszakadás, így ezzel érzékeny pontra tapintott és végre úgy tűnt, beadja a derekát. No meg talán az is segített, hogy fűt-fát megígértünk öcsémmel, nagyon-nagyon jók leszünk, előre megcsináljuk a leckét, segítünk takarítani és mindig levesszük a cipőnket az előszobában.

A terv bevált, az engedélyeket megkaptuk és kitűnő helyet is találtunk, pont a falu közepén. Akkoriban még nem volt jellemző, hogy egyre-másra nyílnak az üzletek, apu pedig szerette borzolni a kedélyeket, izgalomban tartotta az egész falut. Senkinek nem árult el semmit és bár a cégtábla készült el a leghamarabb, nem tette ki egészen a nyitás napjáig. A fagyigépet is sötétben vittük be az üzletbe, mikor már mindenki aludt. Csak anyu morgott egy kicsit, mi meg titkosügynököset játszottunk és megvédtük a tanácselnök kémeitől a terepet. A nyitás napján nagyon gyorsan kellett megcsinálni az utolsó simításokat, nem mentünk iskolába sem, minden kézre szükség volt, hogy a délután kettőre beharangozott megnyitóig mindennel kész legyünk. Felszegeltük a lepellel letakart cégtáblát, kiragasztottuk a csalogató feliratokat az ablakra, majd gyorsan lefedtük őket.

Fél kettő körül egyszercsak elment az áram, anyu ismét sokkos állapotba került, az ÉDÁSZ összes dolgozója erősen csuklott, apu mérgesen vágta be magát a Skodába, öcsi sírt, én meg aggódtam a fagyiért, hogy elolvad. Szerencsére az öreg járgány önindítója igencsak leharcolt állapotban volt, így mire sikerült beindítani, az áram is visszajött. A szülők ennek örömére heves smárolásba kezdtek (fújjjj), öcsi is abbahagyta a sírást, én pedig megnyugodhattam a fagylalt halmazállapotát illetően. Háromnegyed körül elkezdtek gyűlni az emberek, a falu apraja-nagyja várta türelmetlenül a leleplezést, míg végül nagy nehezen eljött a két óra. Drága édesapám ekkor kis beszédbe kezdett, de szerencsére 1-2 perc után belátta, hogy ezt már nem lehet sokáig húzni, mert lázadás lesz. Felém fordult és bólintott, bekapcsoltam a kismagnót, recsegve megszólalt a fazékfedőkkel gyártott házi dobpergés. Még megvárta amíg egy IFA hallótávolságon kívül került és lerántotta a lepleket.

(IMG:http://viszlat.com/pics/logout/ketkope/fagyizo.jpg)(/IMG)

Csudálatos látvány volt, tátva maradt a szánk, én egészen meghatódtam, de aztán kisöcsém megjegyezte, hogy szerinte én vagyok a baloldali kópé, amit muszáj volt megtorolni: nesze egy barack. A tömeg pedig lassan megindult, tekergett a fagyi, kisadag, nagyadag, csoki és vanília. Még szerencse, hogy mi már előtte kaptunk kóstolót, mert esélyünk se volt bejutni az üzletbe, de nem bántuk, büszkén mértük végig a haverokat, akik a mi fagyinkat nyalták.

Teltek-múltak az évek, sok élmény fűződik a fagyizónkhoz, a tombolák és a fagyievő versenyek kitörölhetetlen emlékké váltak. Akár öröm, akár bánat ért minket, mindig biztos pont volt anyu és az üzlet, ahol különféle finomságokkal orvosolta nyűgjeinket. Visszagondolva, nem gazdagodtunk meg belőle, bolthálózatot sem építettünk ki, csupán két kópé álma vált valóra.

Apu, Anyu... köszönjük!

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.