Hirdetés

Sonata Arctica - Pariah's Child

Itt az új Sonata Arctica album, kicsit más, kicsit régi, kicsit új, van benne midnen de kezdjük az elején.

Nem követtem az album elkészülését, nem olvastam az interjúkat a tagokkal, az első kacspolatom a lemezzel "The Wolves Die Young" című szám, illetve annak videóklipje. Elsőre hallgatva nem tudtam hova tenni, nagyon nem. Azután többször meghallgattam, szép lassan megszoktam majd jött a "Cloud Factory" stílusában ugyanaz, de kicsit mintha külön életet élne az ének és a zene többi része, ráadásul Tony Kakko dalszövegei se hozták szerintem az elvárható szintet tud ennél jobbat is.

Végül csak megjelent az album, végighallgattam egyszer. Egyáltalán nem tudtam vele megbarátkozni, utánanéztem mit is akartak, itt megtaláltam olyan nyilatkozatokat, mint hogy a terv az Ecliptica stílusához visszakanyarodás meg, hogy ennek kellett volna kijönni az Unia előtt, legalábbis stílusa miatt. Az ilyen és ehhez hasonló kijelntéseket nem nagoyn értettem, gondoltam biztos átsiklottam valami felett, meghallgattam újra a művet, majd megismételtem még párszor, mostanra már elég sokszor, ahhoz, hogy kialakuljon valamiféle véleményem róla.

4. Fülhallgatós találkozó

Időpont: 2014.04.05 (Szombat), 13:00
Helyszín: Repülő Puli Kávézó (2 percre a Blahától)

Fülhallgatók: Vsonic VSD1, Meelectronic fülhallgatók, Soundmagic E10M, Maxell Metallics, Sony Ericsson MH1, HiSound Wooduo 2, Fischer DBA-02 MKII, GR07 MKII, BW R1, Shure se215, Vsonic Vc02, Klipsch S4A, Soundmagic e30

DAPok: IPod Classic, AK100, Sansa Clip zip, HDP- R1

Résztvevők: Narakh, Contaxg, szentkuti11, MPeter87, Zoli133, vodkaboy22, Kopa, RetepnyaraB, AGE-T, sanyi32, kemcso

Ha te is jönnél, itt jelezheted.

Bármi kérdésed van a találkozó topikjában felteheted.

Zenei helyzetjelentés, nagyon röviden

Egyik kedves fórumtárs a mai napon kommentálta az első blog bejegyzésemet, amiről eszembe jutott mivel is akartam foglalkozni amikor ezt útnak indítottam: zenével.

Persze semmi nagyra nem kell gondolni csak saját (élmény)beszámolók lettek volna az éppen hallgatott albumokról zenékről. Illetve azóta rengeteg utat bejárva, akár az éppen zenehallgatáshoz használatos eszközeimről, történetükről, ilyesmi.

Rengeteg téma maradt ki, Flower Kings, Transatlantic, Neal Morse, Tarja csak ,hogy az elsőnek eszembe jutókat említsem és ezen előadók felfedezése, megismerése, egy hatalmas, élvezetes, zenei utazás, amit utólag most sajnálok, hogy nem "dokumentáltam" valamilyen formában. Emelett meg ott van egy hatalmas felfedezés a fejhallgatók, DAC-ok, erősítők világában is, rengeteg élménnyel. Épp azon töröm a fejem, hogy egy pár rövidke bejegyzésben összefoglalom az utóbbi 1-2 évemet zenei szempontból, de még nem tudom milyen formában tegyem ezt meg.

Fülhallgatós találkozó, Második felvonás, Szept. 22.

Időpont: 2013.09.22 (Vasárnap), 12:00
Helyszín: Repülő Puli Kávézó (2 percre a Blahától)

Fülhallgatók: Shure Se215, Soundmagic E30, Brainwavz B2 , Xears XR120Pro(?), Sennheiser IE80, Vsonic GR02, Brainwavz M5, JBL J01, Westone 4R, Sennheiser HD25 1 II, Sennheiser Amperior, Sennheiser HD555, Tehcnics RP DH1200, Shure Se425, Se535, Se315

Fejhallgatók: Shure SRH-440, Superlux HD662, Beyerdinamic DT831, Creative Aurvana Live!,

DAPok: Sandisk Sansa Clip zip, Sony NWZ E436F, Sansa Fuze, Sony NWZ-F805, FiiO X3, Sansa Clip+, A&K 120

Résztvevők: raven12, matyi012345, filózoli, ggeleven, Speedfire, bucsher, AGE-T, Ati1979, fi:zi'k, Zoli133

Ha te is jönnél, itt jelezheted.

FÜLhallgatós találkozó

Időpont: 2013.08.24 (Szombat) 15:00
Helyszín: Repülő Puli Kávézó (2 percre a Blahától)

Források: Sony NWZ-F805, Sansisk sansa clip+/zip, Fuze, Astell & Kern AK120, Meizu M6, Fiio E17, FiiO E07K

Fül/Fejhallgatók: Shure Se215, Beyer T70p, Vsonic gr06, Vsonic GR02, Brainwavz M5, Sennheiser IE8, Shure srh440, Sennheiser HD 520 II, Westone 4R, Brainwavz R1, Fischer Audio DBA-02 MKII, Ortofon EQ5, Brainwavz B2,

+1 laptop

Résztvevők: Ati1979, sheratan, ggeleven, gelbelex, MPeter87, AGE-T, krx21, Falconer, Land, Bodor, Zoli133

Könnyebb elérhetőség okán, tel. számom adatlapon megtalálható.

Shure fejhallgató párnák bemutatója

Bevezető

Kezdjük az elején, valahol november táján megelégelve az akkori fülhallgatóm állandó garanciális problémáit, pár nap utánaolvasás után egy Shure SE215 boldog tulajdonosa lettem. Nem telt bele sok idő, megszerettem a hangját és egyre jobban zavart, hogy az otthoni fejhallgatóm és hangszóróm messze le van maradva hangban a fülhallgatómhoz képest.


Az SRH-440, itt éppen a 940-es párnáival.

Nem sokáig maradhatott ez az állapot, ismét egy gyors fórum átolvasás után tulajdonomnak mondhattam bemutatónk főszereplőjét, egy Shure SRH-440-est. Vakon, előzetes próba nélkül vettem, de szerencsére és főként a fórumlakóknak hála, sikerült jól döntenem.

Miután beszereztem egy Fiio E17-et és elégedett voltam az otthoni rendszer hangjával, jöhetett a következő megoldandó feladat. A fejhallgató szépen szól ugyan, de nem is olyan hosszú távon, nagyjából fél óra után, kényelmetlenül nyomta a fejtetőm, illetve a fülem.

Xperia mini pro - Az első évem androiddal

Huhh, ez a bejegyzés április óta porosodik kiadatlanul, a régi verziójában már értelmét is vesztette, teát át is írom.

Legyen a téma kicsit, mondjuk az androd, de kezdjük az elején a telefonnál.

A telefon a címben is említett Xperia Mini Pro. Tavaly márciusában kaptam kézhez az első példányomat, rögtön meg is szerettem. A qwerty billentyűzettel hihetetlenül kényelmes írni, még a 3"-os kijelző mellett is. A qualcomm második generációs snapdragonja átlagos felhasználás mellett teljesen hibátlanul teljesít, a mai vasakhoz képest elavult lehet, de egy jól optimalizált rendszerrel nagyon kellemes élmény.

Hamar el is érkeztünk az android egyik alapvető hibájához: optimalizál[t|atlan]ság. Még a 4.1 Jelly Bean is vígan elvan a mini pro-n az 512MB rammal és az 1Ghz-es 1 magossal. Az igazi hiba szerintem nem is a rendszerben keresendő, hanem a natív alkalmazások hiányában. Az androidon ott a lehetőség natív alkalmazást írni, mégis a legtöbb marketen található alkalmazás Java alapokon nyugszik, ami tapasztalatom szerint eléggé vissza tudja fogni a programot.

Pár apróság

Jelenleg van pár befejezetlen írásom, de sose jut semmire elég idő, erre itt ez a bejegyzés. Valahol meg kell osztanom, hát miért ne itt? :)

Neal Morse - "?"

Hihetetlen hogy Neal Morse munkásságát csak most kell megismernem, komolyan zseniális amit művel, hallgassátok meg az albumot és megértitek miért gondolom ezt. (Persze nem árt ha jobb a minőség mint YT-on)

Figyelem az album progresszív rock. Nekem párszor meg kellett hallgatnom mire bevettem, mert van pár elsőre öncélúnak tűnő része, viszont ezután az örök kedvenc Dream Theater nem kevésbé tűnik progresszívnek. :)

If she runs, let her run, run, run...

Elég rég írtam ide, most mégis billentyűzetet ragadtam. Ez lesz első tényleg személyes jellegű bejegyzésem, kezdjünk is neki.

Nos jelenleg itthon ülök 21 évesen, egyedül egy gép előtt. Elég könnyen elképzelhető kép, normál esetben nincs is vele probléma, ugye? Hát jelenleg ezt pont nem érzem, tudnék pár apróságot sorolni, hol is kezdjem...
Mondjuk kezdjük egy másfél héttel ezelőtt. 16. csütörtök reggel, déli pályaudvar, innen indult az idei gólyatábor, jelenleg mint felsőbb éves vettem rajta részt. Eddig hibátlan a gólyatábor jónak ígérkezett az is volt. Az elején csatlakoztam az egyik szimpatikus csapathoz, akikkel végül az egész tábort végigcsináltam. De mégsem volt olyan felhőtlen a GT. Az első este megismerkedtem egy kedves lánnyal. Ezzel nincs is gond, addig amíg úgy döntötök, hogy a GT egyetlen szabályát felrúgjátok ("Ami a GólyaTáborban történik az ott is marad"), alapból ezzel nincs problémám hisz 21 évesen már akár vágyhatom is egy hosszabb kapcsolatra. Persze valami mindig tönkremegy. 3. napon valami nem stimmelt a dologgal, szerettem volna beszélni vele, ekkor kiderült, hogy a problémamegoldó készsége körül-belül nulla. Na, ennek is a vártnál hamarabb lett vége (valahonnan innen jött a bejegyzés címe is). Ezt is túléltük, jött 3 nap Balaton a haverokkal, ekkor nem is foglalkoztam semmivel, csak élveztem az életet. Kedden haza is jöttem, meg kell hagyni hirtelen nehéz volt a "csend" ami körbevett. Nem mondom, hogy depresszív volt (ezt túl sokat használják mindenre...), de magányos voltam és sajnos a lányt se tudtam olyan hamar elfelejteni mint szerettem volna. Régen a magányos napjaimon a gitározás segített keresztül, sajnos ez mostanság nem jön össze.

Hűtés update

Nem voltam elégedetlen sosem a gépem hűtésével, két ventilátor volt benne, teljesen elégnek bizonyult. A Genesis a processzort nem engedte 60 fok fölé, de a Genesis ventilátorok nélkül olyan mint egy félkarú óriás. Ez utóbbit sikerült orvosolnom, egy Noiseblocker M12-P és egy Thermalright TY-140 segítségével. A felrakásnál egy apróságba ütköztem, hogy a Genesis felfogató kampói beleérnek a Noiseblocker lapátjaiba. A problémát a ventillátor keretre ragasztott pár csík szigetelőszalaggal oldottam meg, azok távol tartják a lapátoktól a rögzítést.
A proceszor hőmérésklete kb. 10 fokot esett a ventilátorok beszerelésének követekeztében.


A ventilátorok beszerelés előtt...

....és beszerelés után.