Hirdetés

If she runs, let her run, run, run...

Elég rég írtam ide, most mégis billentyűzetet ragadtam. Ez lesz első tényleg személyes jellegű bejegyzésem, kezdjünk is neki.

Nos jelenleg itthon ülök 21 évesen, egyedül egy gép előtt. Elég könnyen elképzelhető kép, normál esetben nincs is vele probléma, ugye? Hát jelenleg ezt pont nem érzem, tudnék pár apróságot sorolni, hol is kezdjem...
Mondjuk kezdjük egy másfél héttel ezelőtt. 16. csütörtök reggel, déli pályaudvar, innen indult az idei gólyatábor, jelenleg mint felsőbb éves vettem rajta részt. Eddig hibátlan a gólyatábor jónak ígérkezett az is volt. Az elején csatlakoztam az egyik szimpatikus csapathoz, akikkel végül az egész tábort végigcsináltam. De mégsem volt olyan felhőtlen a GT. Az első este megismerkedtem egy kedves lánnyal. Ezzel nincs is gond, addig amíg úgy döntötök, hogy a GT egyetlen szabályát felrúgjátok ("Ami a GólyaTáborban történik az ott is marad"), alapból ezzel nincs problémám hisz 21 évesen már akár vágyhatom is egy hosszabb kapcsolatra. Persze valami mindig tönkremegy. 3. napon valami nem stimmelt a dologgal, szerettem volna beszélni vele, ekkor kiderült, hogy a problémamegoldó készsége körül-belül nulla. Na, ennek is a vártnál hamarabb lett vége (valahonnan innen jött a bejegyzés címe is). Ezt is túléltük, jött 3 nap Balaton a haverokkal, ekkor nem is foglalkoztam semmivel, csak élveztem az életet. Kedden haza is jöttem, meg kell hagyni hirtelen nehéz volt a "csend" ami körbevett. Nem mondom, hogy depresszív volt (ezt túl sokat használják mindenre...), de magányos voltam és sajnos a lányt se tudtam olyan hamar elfelejteni mint szerettem volna. Régen a magányos napjaimon a gitározás segített keresztül, sajnos ez mostanság nem jön össze.

Ugorjunk egy kicsit, a hétköznapokat hamar túléltem, dolgoztam kimerített hazajöttem aludtam, nem volt sok időm bármivel is foglalkozni. És meg is érkeztünk a mai naphoz. Újra a csend vesz körül, újra a magány. Az utóbbi bő egy hét alatt nagyon elszoktam ettől a helyzettől. Azt hiszem, most már túltettem magam az egész heéten, mindent magam mögött hagytam, csak mivel mindenki nyaral/alapkiképzésen/külföldön van, nincs akivel most ép ezt megbeszélhetném, ezért is próbáltam meg leírni.
Hamarosan itt a hétfő, megint munka, újra eltűnnek ezek a gondolatok, a következő hétvégét meg már remélhetőleg nem egyedül fogom tölteni, hanem baráti körben, persze ha minden jól megy.

Azt hiszem a cikknek nem lett értelme (utólag egy fiatal fiú értelmetlen vergődésének látszik számomra), nem tudtam megfogni az igazi érzéseim, de írtam valamit, nekem most jólesett.
Köszönöm, hogy elolvastad.

Tovább a fórumba.