Szombaton reggel fejeztem be az 1984 olvasását. Mint ma kiderült, épp jókor pótoltam már a műveltségemen tátongó lyukak egyikét.
Egy kis déjà vu érzésem volt, amikor a főhős Winston Smith a Goldstein-könyvet olvassa (3. fejelzet: A HÁBORÚ: BÉKE). Ugyebár Óceániának (de persze a másik két birodalomnak is) az az érdeke, hogy örökké háborúzzon valahol, mert ez felemészti a termelési felesleget és igazolja, miért kell elnyomni/megfigyelni/terrorizálni/butítani a népesség nagy részét.
Azonnal eszembe jutott, melyik az az ország, amely az ötvenes évek óta folyton háborúzik valahol: az egészen kicsi csetepatéktól kezdve komoly, véres, sok évig tartó háborúkba keveredik, de persze sosem saját területén. És ez a nemes hagyomány ma is folytatódik, akár több helyszínen is.
Érdekes Orwell látomása az erdő fáiban lévő mikrofonokról és a minden párttag lakásában lévő ''teleképről'', ami amellett, hogy a propagandát nyomja állandóan, még látja és hallja is a júzert...
Ma reggel is ''kedvenc'' távközlési szolgáltatóm SMS-ben küldi a szokásos híreket. Ma olyat kaptam, hogy kénytelen vagyok betű szerint idekopizni: ''Bárkit engedély nélkül lehallgathatnak az USA-ban a terrorizmus elleni harcra hivatkozva, miután a képviselőház megszavazta ezt a törvényt.''

Nesze neked 1984.