Bevezetésképpen

Réges-régen, amikor az első Siemens telefonjaimat gyűrtem, még senki nem gondolt volna arra, hogy lesznek olyan világmárkák, akiknek már nem lesz érdeke elnyűhetetlen, minden funkciójában tökéletes kütyüket gyártani.

Akkor volt a kínai gagyi, és a márkás telefon. Mostanra egyre nehezebb a sok reklám, és divatcikk között olyan telefonokat találni, amik tényleg fogják a kertben a ház Wi-Fi-jét, vagy a garázs mélyén is hajlandóak rácsatlakozni a mobilhálózatra, és ezen túl sincs valami tűrhető, de mégis zavaró hibája. Persze 150.000 fölött már a nap is selymesebben melegít, jó pénzért ott vannak a Steve Jobs örökségek, és más csúcskategóriás klubtagok.

Na de megéri ez egy mindennapos használatú 8 collos zsebgépnél is? A baráti köröm hiperszuper iPadjei egyre növekvő számba szereznek be egy vékony, de annál látványosabb töréscsíkot a képernyőjükre. Ezen felbuzdulva gondoltam volna, hogy inkább veszek sűrűbben újat, ugyanannyi pénzért. Ami márkátlan cuccot láttam, inkább csak kisgyerekeknek jók, a játékot talán még viszik, de a Wi-Fi szóra bírásához már nem árt néhány nyugtató tabletta magunkhoz vétele. Majd jön az „ennyi pénzért frizbinek is megérte” megnyugvás.