Hirdetés

Vissza a gyökerekhez

Új év, új telefon, mondhatnám, ha évente váltanék telefont, de messze nem így van! Mindenesetre megújult a flotta, így kötelező megemlékeznem róla itt is, hogy megtartsam a hagyományaimat.
Ezúttal a Google Pixel harmadik generációs telefonja került be a hálómba egy Google Pixel 3a személyében. Valaki szólhatna már a telefonfejlesztőknek, hogy a prémium telefonokat ne építsék ennél nagyobbra, mert nem ping-pongozni akarok vele, hanem használni naponta, zsebben tartva. Előre is köszönöm!

A fórumtársak segítettek belőni a dolgokat. Használatra fel!

Előzmények:
2018 május 30. - Moto X⁴
2014 november 18. - Oneplus One
2013 január 11. - Nexus 4
2012 február 10. - Motorola Atrix
2011 január 14. - Motorola Defy
2010 július 20. - T-Mobile Pulse

Hello Moto - harmadik felvonás

Most már bátran kijelenthetem, hogy új telefonjaim érkezéséről írásban először a Logout-on adok hírt, most sincs ez másként. Ezúttal visszatértem a Motorola vonalra, ami időközben megjárt már több tulajdonost is, most épp a Lenovo birtokolja a márkanevet, és egyelőre nem valami fényesen próbálja virágoztatni. Ez nem vette el a kedvem, mert a Moto X⁴ szemet gyönyörködtető és vállalhatóan kicsi méretű. Így rá esett a választás.

Mára túl vagyok 4 rendszer frissítésen, és valamennyire be is laktam a telefont, most már nincs más hátra, mint használni.

Előzmények:
2014 november 18. - Oneplus One
2013 január 11. - Nexus 4
2012 február 10. - Motorola Atrix
2011 január 14. - Motorola Defy
2010 július 20. - T-Mobile Pulse

Az erő legyen velünk 2016-ban is!

Ezzel a filmmel kívánunk boldog új évet mindenkinek, aki szereti az ilyesmit!

Limanova 1914 - animációs film

Lassan három éve vagyok tagja egy kis animációs csapatnak, ahová térképészként kerültem be, mivel a csapat célja a történelmi animációk készítése. Nagyon messziről indultunk, először a Rome Total War játékhoz készítettem saját passzióból térképeket, és most jutottunk el egy valódi, 3D jeleneteket is tartalmazó filmhez, ami már régi álmom volt.

Induláskor a Mohácsi csatának akartuk elkészíteni egy könnyen érthető, rövid animációját, hadtörténészek kérésére. Aztán jöttek az újabbnál újabb ötletek.

Az elején a figurális 3D leginkább kimerült abban, hogy - leginkább saját szórakozásunkra - készítettünk mindenféle fegyveres katona modelljét, és mutogattuk mindenkinek, hogy milyen jó dolgokat lehetne csinálni, ha valaki szeretné.

ADB beállítása Linuxon

Elég régóta szenvedek már azzal a problémával, hogy hiába követtem az android fejlesztőinek útmutatását, az ADB jogosultságok beállítására, a fastboot továbbra is csak root felhasználóval akart működni. Most végre rászántam az időmet, és találtam egy leírást, amit követve végre sikerült jól beállítanom mindent!

Íme az útmutató:
Hozzd létre ezt a fájlt /tmp/android.rules , aminek ez legyen a tartalma

SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="0bb4", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="0e79", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="0502", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="0b05", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="413c", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="0489", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="091e", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="18d1", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="0bb4", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="12d1", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="24e3", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="2116", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="0482", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="17ef", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="1004", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="22b8", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="0409", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="2080", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="0955", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="2257", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="10a9", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="1d4d", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="0471", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="04da", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="05c6", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="1f53", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="04e8", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="04dd", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="0fce", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="0930", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="19d2", MODE="0666"
SUBSYSTEM=="usb", ATTRS{idVendor}=="05c6", MODE="0666"

ColorOS lecserélése CyanogenModra

Talán a csodás albumból kiderült, hogy a ColorOS nem igazán európai fogyasztásra való, még akkor sem, ha lehetne angolul használni. Egyrészt a Google Play hiánya ami fájó.
Másrészt azért rengeteg lefordítatlan kínai szöveg maradt benne így is.
Harmadrészt, inkább az amerikaiak kémkedjenek utánam, mint a kínaiak. :D

Szóval ilyen előzmények után álltam neki a CyanogenMod (továbbiakban CM)) telepítésének, és mivel elsőre én is hibára futottam, gondoltam összeszedem a hibátlan átállás lépéseit. (Linuxot használok, így ahhoz készül a leírás, de apró különbség van csak más operációsrendszereken is)

Hozzávalók:

Android Developer Tools
Gyári CM11S romok:
XNPH33R 16GB: cm-11.0-XNPH33R-bacon-signed-fastboot_16GB.zip
XNPH33R 64GB: cm-11.0-XNPH33R-bacon-signed-fastboot_64GB.zip

Van egy plusszom

Nem töröm meg a hagyományt, hogy a beszerzett telefonjaimról megemlékezzek a blogomban. Már jó régen írtam ide, ennek az az egyszerű oka volt, hogy annyira elégedett voltam az előző telefonommal, hogy nem volt ingerenciám lecserélni.
De most elkapott engem is a 4G érzés, és muszáj volt körülnéznem egy olyan telefon után, ami nem korlátozza a mobilhálózati szabadságomat. Választásom az Oneplus üdvöskéjére esett, íme az új szerzeményem:

Még több fotó:
kicsomagolás
Color OS

Google Nexus 4 - Információk

A Nexus 4 a Google 2012 novemberében kiadott fejlesztői telefonja. A fórumban lehetőleg kerüljük az iPhone-Android háborút, mert senki sem kíváncsi rá, valamint mindenféle Flame és Off témát, amennyire csak lehetséges.

Főbb jellemzők:
- Méretek: 133,9 x 68,7 x 9,1 milliméter
- Tömeg: 139 g
- SIM-foglalat: microSIM 2.0
- Kijelző: 4.7 inch, 768 x 1280 pixel (True HD IPS), 16 millió szín, Gorilla Glass 2
- Processzor: 1,5 GHz-es, négymagos Krait (ARMv7)
- GPU: Adreno 320
- Belső memória: 8 GB/16GB háttértár, 2 GB RAM
- Memóriakártya: nincs
- Hálózat 2G: GSM 850 / 900 / 1800 / 1900
- Hálózat 3G: HSDPA 850 / 900 / 1900 / 2100
- UMTS / DC-HSDPA / HSDPA / HSUPA: van / 42 Mbps / 21 Mbps / 5,76 Mbps
- Bluetooth: v4.0 A2DP
- WLAN: 802.11a/b/g/n, DLNA, WiFi hotspot
- USB: microUSB v2.0, OTG és SlimPort támogatással
- NFC támogatás, Android Beam
- GPS: A-GPS, S-GPS, GLONASS
- Kamera (elsődleges): 8 MP, autofókusz, LED
- Kamera (másodlagos): VGA 1.3 MP
- Videó: 1080p@30fps
- Fülhallgató kimenet: 3.5 mm jack
- Akkumulátor: Li-Ion 2100 mAh
- Operációs rendszer: Android OS, v4.2.1, Jelly Bean

LG Nexus 4 - Hardware részletezés

Model Number: LG-E960
Kódnév: Mako
FCC-ID: ZNFE960
Méretek: 133.9 x 68.7 x 9.1 mm
Súly: 139 g
Borítás: Corning Gorilla Glass 2 eleje & hátulja, műanyag keret
Portok: 3.5mm headphone jack (tetején), microUSB (alján), microSIM tray (oldalt)
Mikrofon: Dual Mics for Noise Cancellation
SAR (US Rating): 0.55 W/kg (head) / 1.27 W/kg (body)
Figyelmeztető LED: RGB LED (képernyő alján)
Szenzorok: Accelerometer, gyroscope, proximity, compass, barometer
Kapcsolódási szabványok: DLNA, Mircast, NFC, SlimPort

Chipset - Snapdragon S4 Pro APQ8064

CPU - Quad core "Krait v2"
Manufacturer: Qualcomm
Clock Speed: 1.5GHz
Lithography: 28nm
Cache: L0: 4KB+4KB, L1: 16KB+16KB, L2: 2 MB
Instruction Set: ARMv7
Pipeline Depth: 11-Stage
Dhrystone: 3.3 DMIPS/MHz
Memory: Dual-channel 533 MHz (8.5 GB/sec)

Áradjon a Qi!

A címmel ellentétben nem tajcsi, vagy kungfu témáról szól ez a bejegyzés, hanem a nemrégiben beszerzett Google Nexus 4 telefon vezeték nélküli töltéséről, töltőiről, amelyek a Qi (ejtsd csí) szabványú töltőket képesek használni.

Ha érdekel, hogy mi is ez pontosan, vagy mit is kell venni, ha ilyet szeretnél, akkor itt írtam róla kicsit többet: [link]

,,,                 
(o-o)               
-----------------------------------ooO-(_)-Ooo-------