Úgy gondolom,vagyunk páran kicsiny,ám szeretett hazánkban, akik régóta vártak egy olyan bejelentésre ami hozzám egy borús november végi délelőttön jutott el, miközben barátnőmék veszprémi lakásában üldögélve, unott pofával töltöttem be egy általam nagyra becsült zenei oldal tartalmát. Valószínűleg nem csak a szemfülesebbek találták ki a címből, hogy a Metallica Budapesti koncertjéről szóló bejelentést olvastam le erről a bizonyos szájtról amelynek böngészése kedvelt passzióim egyike. A korábban említett unott pofa azonnali hatállyal kivirult és egy elégedett, de valószínűleg roppant fülsértő kiáltással adtam a környezetem tudtára, hogy én bizony most nagyon örülök.

Örömöm teljes mértékben érthető volt annak fényében, hogy gyakorlatilag a kilencvenes évek eleje óta, vagyis általános iskolás éveim hajnalától híve vagyok a zenekarnak. Anno még az Enter Sandman volt az első, amit megismertem a Metallicától, egy olyan műsorból, amit a derék (?) Nagy Feró vezetett, Rock Kalapács címmel. Csak érdekességként jegyezném meg, hogy eme remek műsort nagy gyakorisággal nagymamámmal együtt néztem (nem vicc). Lényeg a lényeg,az Enter Sandman nagyban meghatározó volt az akkor még nem létező zenei ízlésem kialakulásában. Mivel korábban még nem volt lehetőségem eljutni a zenekar egy koncertjére sem, amint értesültem Magyarországi látogatásukról rögtön egy régi álmom megvalósulását vizionáltam. A kezdeti örömmámorból lehiggadva telefonálgatásba kezdtem, melynek céljául egy megfelelő, koncertlátogató társaság összeboronálását tűztem ki, mégse kellene egyedül elzarándokolnom erre a nagy eseményre mely otthonomtól majdnem 300 km-re kerül megrendezésre. Szerencsére a későbbi jegyvásárlás gond nélkül lezajlott, így december derekától nem volt más hátra, mint kivárni az akkor még túlságosan is távolinak tűnő május 14-ét.