
A játék készítője az ismert SCS Software aki szakítva az előző részekben bemutatott Amerikai gépcsodákkal, most Európába kalauzol el minket.
Az első benyomások
Mikor belépünk a játékba egy korrekt menü vár minket középen egy, a játékban választható nyerges vontatóval.

Új játékot indítva ki kell választani egy országot és egy vontatót, amivel kezdeni fogunk. Én Franciaországot jelöltem meg elsőként, ilyenkor Párizsba fog "letenni".

A nagybetűs élet
Miután megismerkedtünk a kamionunk irányításával egy könnyű tutorial segítségével, akár bele is csaphatunk a lecsóba! Elsőre fel fog tűnni, hogy bizony nem az igazi márkák és cégek lesznek a játékba de ez legyen a legkevesebb baj. Várostól függően különböző vállalatoknál kezdhetjük meg pályafutásunkat. Az adott cégeknél meg van adva, például: hova lehet vinni és mi az, amit szállítani fogunk. Rakományok különböző szintekbe vannak besorolva, minél nagyobb egy áru szintje, annál veszélyesebb, de többet is adnak érte. Ezekhez külön jogosítványt kell szerezni, ami annyiból áll, hogy megvesszük. Ez persze nem olcsó, 40ezer euró körül mozognak, ezért amíg össze nem szedjük ezt a pénzt addig maradunk szépen az almánál és a joghurtnál. Természetesen nem ez a fő célunk. Van egy ranglista, aminek szépen lassan tetejére kell jutnunk, hogy végül mi lehessünk a kamionozás mesterei.
Megemlíteném még a nagyszerű irányítást is: Aki fél egy ilyen nagy szörnyeteg irányításától megnyugtatom, nem lesz nehezebb mint egy autó vezetése, talán a városokban való furikázásnál kell ügyelni a szűk kanyarokra. Amire inkább figyelni kell az a szabályok betartása, ilyen például a piros lámpák, sebesség határok, és lehetőleg ne ütközzünk, ugyanis ilyenkor nem egy a régebbi kamionos játékoknál megszokott(és nem fair) rendőrautós, kamionos üldözés lesz, hanem amikor a célállomásnál lerakjuk a rakományt egyszerűen levonja a fizetésből. Mivel ez egy szimulátor, ezért el lehet felejteni a végtelen üzemanyagot.. bizony, bizony kell tankolni is vagy ha sérül a járgányunk a legközelebbi városba ki tudjuk javítani elég komoly összegért (itt lehet egy kicsit túrbózni a járgányunkat: komolyabb fékek, nagyobb üzemanyagtartály stb.). A forgalomról is egy kicsit. Ez számomra egy negatívum a játékban. Sokszor csinálnak olyat, hogy gondolnak egyet és megállnak előttünk miközben mi 130km/h-val, akarom mondani 90 km/h-val repesztünk mögötte, és bumm így lett a... baleset, aminek természetesen mi fizetjük meg az árát. Talán későbbi javításban orvosolják az MI-t.