Szegasztok, Elektor kalandorok!
Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akit gyerekkorában rabul ejtett a Super Mario Bros játék. Mindig szerettem volna játszani Tibi bácsi címben említett játékában, de valahogy sosem került rá sor. (Azok kedvéért, akik nem ismerik, vagy nem emlékeznek rá: ez egy betelefonálós játék volt, a TV képerrnyőjén futott a Mario játék, és a telefon gombjaival lehetett irányítani. Csak az első pályát kellett végigvinni, akkor már nyertél.)
Felháborító módon saját Nintendom sem volt. Anyukám nem engedte, mert azt mondta, ha lenne, mindig azzal játszanék. Nem tévedett nagyot A barátnőmnek volt gépe, nála játszottam sokat, de érthető módon ő már kicsit unta, és sokszor nem is mertem neki előhozakodni vele, miért is jöttem
Macerás is volt összedugni a tévével, és sokszor "hangyállot" a kép, akármit is csináltunk. De ez nem rontott az örömömön.
Talán arra is emlékeztek, hogy a búcsúkban, piacokon lehetett venni játékkazettákat hozzá. Nem tudom, kinek mennyire váltak be ezek, de az biztos, hogy amiket mi vettünk, azoknak a fele nem működött, ami meg mégis, azokon rettenetes, játszhatatlan játékok voltak megtalálhatóak.
Ami miatt ez a bejegyzés született, az az, hogy találtam egy oldalt, ahol az akkori népszerű Nintendos játékokkal lehet játszani, ráadásul letöltés nélkül, szóval azonnal. A Super Mario - Rejtély című írás topikjában már linkeltem az oldal címét, de így, egy külön írásban megemlítve -azt gondolom- nagyobb az esély rá, hogy többen felfedezzék.
Női telefonok az én szememmel
Előrebocsátom, hogy nem olyan jellegű írást olvashattok az alábbiakban, mint amit anno Manómancs billentyűzetéből . Ő inkább összehasonlított megadott típusokat, míg én felsorolom az igényeimet, mintegy tippet adva a gyártóknak, ha esetleg erre tévednének. Ja, és persze ha érdekelné őket, hogy valójában mit is vár el egy lány egy lánytelefontól.
Itt gyorsan megjegyezném, hogy 21 éves vagyok, nem rendelkezem Hello Kittys perverzióval, nyitott vagyok a technikai újdonságokra, de azért nem szeretem a hi-tech kütyüket.
Tehát, az egész úgy kezdődött, hogy elkezdtem írni egy hozzászólást Bocha Nokia 7310- Supernova tesztjéhez. Közben rájöttem, hogy amit írok, az nem is kapcsolódik az adott típushoz, sokkal inkább általánosságban vonatkozott ezekre a nőinek szánt vackokra. Így aztán nem is küldtem el, hanem gondoltam egyet, hogy most akkor én ezt az egészet egy írásba szerkesztem.
Mesék
Voda Buborék című írása adta az ötletet, hogy figyelmetekbe ajánljam az alábbi linket:
[link]
Pihentagyú mesék arra az esetre, ha unatkoznátok, vagy amúgy is fáradt elméteket szeretnétek tovább zsibbasztani
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
2
Hirdetés




- Nagyon bízik az Instinct MI450-ben az AMD alelnöke
- Windows 11
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- Vezetékes FEJhallgatók
- Borderlands 4
- Gurulunk, WAZE?!
- Az Intel mindent feltesz az Intel 14A node-ra
- sziku69: Szólánc.
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- További aktív témák...