Gyorskeresés
Olvasói reakciók
Blog
[ ÚJ BEJEGYZÉS ] [ ÚJ CIKK ]
-
Ketchup olasz módra
Házilag elkészítve alacsony cukortartalommal.
Hozzávalók.8 paradicsom (nagyjából negyedkiló vagy egy kicsit több)
8 szárított füge
1/2 teáskanál currypor
1 evőkanál citromlé
1 teáskanál zöldségleves por (Inkább kihagynám illetve van helyette fagyasztott fűszernövény keverék)
1 evőkanál szójaszósz
5 gramm gyömbér (friss)
1/2 teáskanál kurkuma (sok lesz az, elég a fele is.)
Ízlés szerint bors, Cayenbors, szegfűbors, szerecsendióElkészítés:
A paradicsomok félbevágása után, a el kell választani a keményebb és magos részektől.
A paradicsom húsát kevés vízzel erős fokozaton addig kell főzni, amíg a kockák elkezdenek szétesni. Utána alacsony fokozaton hagyni kell tovább főni.
A paradicsom maradékát a feldarabolt fügét és minden mást, egy másik edényben 10 percen keresztül kell erős fokozaton kell főzni. Utána mixerrel pépesíteni, majd egy szitán átpasszírozni. A maradék mehet a kukába. Ezek után a két lábas tartalmát össze kell önteni és egy órán keresztül lassú tűzön főzni. Ha megvan, még egyszer összemixelni Ekkor lehet még a fűszerezést javítani. Ha kész, üvegbe öntve és lezárva hagyni kell kihűlni. Hűtőszekrényben nagyjából egy hétig tartható el a saját ketchup.Hieronymus 5 éve 4
-
Pénteki ajánlat
A Világ egyik legjelentősebb online áruházában találtam rá a mai nap legnagyobb árkedvezményére. Egészen pontosan 86%, ami 171,20 euró. A bolondnak is megéri vagy csak annak.
Hieronymus 5 éve 2
-
Szorozzunk japán módszerrel
Minden kivel előfordulhat, hogy lemerül a telefon, számológép és gyorsan össze kellene szorozni két nagyobb számot. A japán módszer ismerete megmentheti a helyzetet. Sőt némi gyakorlás után akár fejben is lehet használni az eljárást, papír sem kell hozzá.
Hieronymus 5 éve 18
Hieronymus top 10 blogbejegyzése
Percről percre
-
Már elérhető a Valorant konzolos nyílt bétája mindenkinek
A crossplay rendszernek hála a PlayStation és Xbox tulajok játszhatnak egymással.
-
Befutott a World of Goo 2 legújabb előzetese
Némi halasztás után jövő hónapban megkapjuk végre a folytatást.
-
Mortal Kombat 1 - Szeptemberben jön a Khaos Regins
Új sztori szál, karakterek és visszatér az animality is hosszú évek után.
-
42,5"-os Eizo FlexScan monitor
A 108 cm-es képátlóval érkező modellt elsősorban irányítóközpontokba, vezérlő- és kereskedőtermekbe szánják.
-
Olcsósított, PCIe 5.0-s TG SSD
A kétféle tárhelymérettel választható újdonság a januárban debütált GE PRO olcsósított változatának tekinthető.
-
NVIDIA-adó vs Amazon chip
Gyorsabban és olcsóbban fejlesztene AI-chipet az Amazon, hogy megkerülje az úgynevezett NVIDIA-adót.
-
Fortnite, iOS, újra
Miközben az iOS-re visszatér az EU-ban a Fortnite, a Samsung alkalmazásboltját elhagyja.
-
Facebook, deepfake AI-pornó
A Meta felügyelőtanácsa közölte, hogy a cég szabályzata nem kellően tiszta a valódi embereket ábrázoló, AI-generálta szexuális tartalmak kapcsán, ezeket pedig meg kell állítani.
-
SearchGPT vs Google
Célzott támadás a Google ellen az OpenAI újdonsága, a SearchGPT, amivel a keresőpiacon hódítanának.
-
CMF Phone 1 teszt
Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
-
Concord béta teszt!
A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
-
Bitcoinért Ferrari
Az USA után már az EU-ban is lehet kriptopénzért Ferrarit vásárolni.