Hirdetés

Hearthstone Legendary kártyák osztályozása

Bevezető

Az alábbi írásban a Standarben használható Legendary kártyák osztályozását olvashatjátok erősségük, használhatóságuk és népszerűségük alapján.

Utolsó frissítés: 2017.09.26.

Fontos kiemelnem, hogy craftolni mindig decket érdemes, tehát ha 3 legend hiányzik a kívánt deckből, akkor nem érdemes nekifogni 1600 dusttal lecraftolni a legjobb hiányzót, mert mire meglesz a többire a dust, addigra eltűnhet a deck, és akkor csak kidobtad a dustot az ablakon.
Érdemes figyelembe venni, hogy minden év első kiegészítőjével kiveszik a Standarból a két évvel korábban megjelent lapokat, legközelebb 2018 tavaszán ki fog esni WotOG, OniK és MSoG, így ezekből akkor craftolj csak, ha nem gond, hogy már csak pár hónapig tudod őket itt használni.
Azt is érdemes észben tartani, hogy olyan kiegből amiből még nyitsz pakkokat, abból nem éri meg betörni semmit, mert nagyobb eséllyel nyitsz olyan legendet így, ami nincs meg.
Classic kártyát nem igazán éri meg törni már a fentiek miatt sem, de további érv mellette, hogy ezek a lapok sosem fognak kirotálni (max Hall Of Fame-be kerülni, de akkor dust jár majd értük).

Heroes of the Storm: Népszerű talentbuildek

Előszó

Az alábbi írás kettős célt szolgál, egyrészt szeretne segítséget nyújtani abban, hogy egy még nem ismert hős esetén milyen talenteket érdemes választani, másrészt hogy bemutassa, hogy milyen alternatív választási lehetőségek vannak az egyes népszerűbb buildek esetén. Mivel jelenleg 38 hős van, így az írás a buildek, néhány szavas leírások és az alternatívák felsorolásán túl a részletekbe menő kérdésekkel nem foglalkozik, arra ott van a Hozzászólások szekció vagy a játék topicja.

Az utolsó frissítés: 2015.09.11. RÉGÓTA NINCS UPDATE-ELVE, A LEGTÖBB HŐSNÉL MÁR NEM AKTUÁLIS!

Buildek

Abathur
Illidan's best teammate
Thx @CarajoEsp

Heroes of the Storm: Illidan talent build guide

A bejegyzés nem frissül, itt vannak a friss buildek!

Illidan

Illidan az új metában elég népszerű hőssé vált, így 4.000 goldos árával mindenképp a jobb ár / érték arányú hősök közé tartozik. Az alábbi guide a legnépszerűbb buildet mutatja be vele kapcsolatban, de természetesen léteznek más életképes buildek is.
Illidanról nem árt tudni, hogy nagyon könnyen ölhető főleg a játék kezdeti szakaszában, igazán a late game team fightjaiban hatékony legalább 1, de inkább 2 supporttal a csapatban, így solo queue-ra nem feltétlenül alkalmas.

Level 1: Bár Illidan auto attack hős nem árt néhány dmg talentet beáldozni a túlélése érdekében, hiszen a halott hős 0 dps-t tol. Így bár a Seasoned Marksman és a Battered Assault szép dmg buffot jelent, mégis a Shadow Shield az ajánlott választás innen.

Heroes of the Storm: Stiches talent build guide

A bejegyzés nem frissül, itt vannak a friss buildek!

Stiches tank

Stiches dps

Stiches hibrid

Stiches a top 1 tank jelenleg a játékban, ennek több oka is van. Egyrészt ott a Hook / Gorge, melyekkel könnyedén megölhet a teamünk egy elkapott hőst, és utána az 5v4 megnyerése már nem okozhat gondot. A Pulverize segítségével az ultikat (Vall, Nazeebo) lehet szakítani, míg a Devour és Amplified Healing segítségével a túlélő képességek is a jobbak közé tartoznak a hősök, de még a tankok között is. Bónuszként pedig ott van az elég erős (aoe) dmg is, főleg ha 1-2 talentet szánunk a Slam erősítésére.
A fenti 3 build is mutatja, hogy Stiches sok módon is életképes, az első egy tank build, melyből hiányzik a dps és a cc, de nehezen megölhetővé tesz, a második egy erősen dps orientált build, melyben kellő cc is van, cserébe az életben maradásunk válik nehézzé, míg a harmadik megpróbál egy arany középutat megtalálni, ahol az életben maradás, cc és dps is megvan, persze minimális kompromisszumokkal.

Heroes of the Storm: Nazeebo talent build guide

A bejegyzés nem frissül, itt vannak a friss buildek!

Nazeebo

Nazeebo az egyik legjobb (ranged) specialist a játékban, aki főleg a team fightokban tud jeleskedni az ultijával, emellett nem okoz gondot neki a lane push sem. Ahhoz viszont, hogy igazán hasznos legyen kell mellé egy csapat is, ami lassítással / stun-nal nem engedi szétszaladni az ellenfeleket az ulti alatt, illetve egy jó healer, aki életben tudja tartani, ugyanis a menekülési képességei eléggé limitáltak. A fenti build eléggé standard buildnek tekinthető, nem igazán szoktak eltérni tőle. Persze létezik alternatíva, ilyen a Spider Build is, olyan talentekkel mint Spider Cluster, Rewind és Leaping Spiders / Infested Toads.

Level 1: A Death Ritual állandó hp és mana buffot ad a játék alatt, ami valamelyest enyhíti a menekülő képességek hiányát, lvl 20-ra ez a hp buff akár az 1000-es nagyságrendet is elérheti. A Blood Ritual gyenge ehhez képest, hiszen csak a 4 secig tartó regent duplázza, nem állandó buffot ad. A Demolitionist kevésbé hasznos mivel semmit sem jelent pvp szituációban, míg a Bribe inkább support talent.

Heroes of the Storm: Tychus talent build guide

A bejegyzés nem frissül, itt vannak a friss buildek!

Overkill Tychus

Grenade Tychus

Tychus jelenleg az egyik legjobb ár/érték arányú hős, bár egy nerf be van rá ígérve (ami valószínűleg az Odin-t fogja érinteni, viszont mivel nem instant az átalakulás, így lehet nem / vagy csak picit nyúlnak hozzá). Képességeivel nagyon jó lane push-ra, elég szép burst dmg-je van, viszonylag masszív az assassinok között (főleg egy Vallához képest), cserébe kevésbé mozgékony, illetve ha beleszakítanak az Overkilljébe, akkor a következő 15 secben a dps-e sem túl erős level 10 előtt. Meglátásom szerint 2 életképes buildje van az Overkill build az Overkill képességet buffolja az egekig, míg a Grenade build az early game push-ban jó, illetve később a megnövelt Grenade range miatt könnyebben tud channelinges spelleket (pl Nazeebo ulti) szakítani. Tychus is nagyon jó talentekkel rendelkezik, kevés szinten van kötelező választás.
(Létezik Tychus-hoz is egy Auto Attack build - továbbiakban AA, olyan talentekkel, mint a Rapid Fire, Giant Killer, Fury of the Storm, de az nagyon ritka, hogy Team Fightok esetén az embert hagyják 1 helyben állva dps-elni, így ez szerintem nem életképes magasabb szinteken.)

Heroes of the Storm: Li Li talent build guide

A bejegyzés nem frissül, itt vannak a friss buildek!

Li Li heal

Li Li talán még Raynor-nál is egyszerűbb hős: a fő skillje a Healing Brew (Q) automatikusan a legjobban sérült társunkat (vagy magunkat) gyógyítja, a Blinding Wind (E) is automatikusan megtalálja a közelben lévő hősöket, a Cloud Serpent-tel (W) pedig 10 secenként 1x kell "célozni". A két ulti szintén teljesen automatikus, tehát leginkább csak a helyezkedésre és a Q-ra, illetve időnként az R-re kell rátenyerelni. (A helyezkedés különösen fontos, különben nem azt healeljük, akit kellene!) Persze 1-2 talenttel hozhatunk néhány új képességet, de ettől a bonyolultság nem sokat nő.

Heroes of the Storm: Raynor talent build guide

A bejegyzés nem frissül, itt vannak a friss buildek!

Raynor

Raynor az egyik legegyszerűbb karakter a játékban, nem véletlen, hogy a Tutorial-ban is vele találkozhatunk. Az ára is kedvező, ennek ellenére egy jó kis ranged assassin-ról van szó, aki főleg level 13 után kellemetlen meglepetéseket tud okozni. Egyszerűségét az adja, hogy a 3 basic képességéből 1 automatikus (hacsak nem talentolunk rá külön), 1 area buff, és csak 1 skill shotja van, a sebzése nagy részét az auto attack adja. Gond esetén a self heal magától aktiválódik, és az ultijaival sem nagyon kell célozni. Gyengesége, hogy a mozgékonysága nem túl nagy, de a talentjeivel ezen segíthet valamelyest.

Level 1: A Give Me More! a self healt növeli 30%-ról 45%-ra, és mivel az idő nem változik, így gyorsabb is a heal. A legtöbben ezt választják, főleg egy healer nélküli csapatba. A Demolitionist, Scouting Drone és a Bribe főleg support talentek, így a másik fő választás a Seasoned Marksman, ami late game-re még erősebbé teszi Raynort, de csak akkor éri meg ezt választani, ha van, aki életben tartson / stunolja az ellenfeleket.

Heroes of the Storm: Valla talent build guide

A bejegyzés nem frissül, itt vannak a friss buildek!

Auto Attack Valla

Multishot Valla

Valla egy ranged assassin annak minden előnyével és hátrányával: nagy sebzést tud tolni hősök ellen is, de iszonyatosan könnyen hal. Emellett jó lane pushra is, valamilyen szintű menekülésre és talent esetén cc-re is képes. Valla 2.000 goldért a legjobb ár/érték arányú hős, előfordul a "profik" csapataiban is. Sok jó talenttel rendelkezik a fenti 2 standard buildtől (továbbiakban AA és MS) is el lehet térni, ha úgy hozza a helyzet.

Level 1: Bár Valla is szenved a mana hiánytól, nem engedheti meg, hogy a sebző talentek helyett mana spóroló talenteket válasszon, így a Cost-Effective Materials egyik buildbe se férhet be. Hasonló a helyzet az öngyógyítással, egy pvp szituációban általában kevés lenne ez a heal a pve szituációkat meg meg kell tudni oldani nélküle, így a Siphoning Arrow is kiesik. Nem meglepő módon a Composite Arrows az MS buildbe, míg a Rancor az AA buildbe való, a Punishment meg két szék közé a földre esik.

Heroes of the Storm: Arthas talent build guide

A bejegyzés nem frissül, itt vannak a friss buildek!

Arthas

Arthas az egyik legjobb tank a játékban, bár egy stun erősen hiányzik a képességei közül, de ezt leszámítva szinte mindent tud: lassít, rootol, sok ütést bír, healel magán, és még a dmg-be is be tud segíteni.

Level 1: Triviális választás lenne a Block, hiszen 2 auto attackból csinál 1-et, és ha sok auto attack hős van az ellenfélnél (pl Raynor, Valla), akkor érdemes is lehet ezt választani. A Frost Presence jó kis cc segítő talent, de a 2 másodpercért én nem adnék 1 pontot. A Regeneration Master szintén egy jó talent tankok esetén, de a többi heal (Rune Tap, Death Coil) miatt nem szükséges ezt választani. A standard választás itt a Frozen Wastes mely segít elkapni, és lelassítani az ellenfél hőseit, így könnyebben megölhetővé válnak.