Hirdetés

ATI/AMD és a sokak által emlegetett driver gondok!

Rövid lesz a leírásom, és azon egy okból írom, mert már ott tartok, hogy agyf@szt kapok a sok driver problémás kommenttől, amit a szaklapok/gamerlapok oldalain látok! Szeretném tisztázni, hogy nem vagyok egy húde AMD fan, hiszen Intel CPU-val rendelkezem, és azzal is fogok. VISZONT! VGA-ból mindig az AMD mellett döntöttem eddig, mert jobban megéri teljesítmény/ár mutató alapján. Nem ma kezdtem a pályafutásom, kb 25 éves "kocka" múlt van mögöttem, ennek tükrében van tapasztalatom is, nem kevés.

Fogjuk rövidre:

Anno használtam GeForce-ot, kezdve a az első GTS-től, kb a 4 Ti-ig. (Hazudok, közben becsúszott egy 8600GTS is a megjelenés napján. Ott volt egy pár év kihagyásom!) Azóta csak ATI/AMD-t használok, és érdekes, nekem sosem jelentkeztek az ominózus DRÁJVER problémák. Anno az első komolyabb kártyám a 2900XT volt. Emlékszem, a Bioshock első része úgy hasított rajta, hogy 3 üres faluban sem lett volna párja. Azóta megpróbáltam a szintet tartani, és ugyan a 3000-es széria kimaradt, mert addig még a 2900XT-ben volt bőven potenciál, csak a 4870 megjelenésekor cseréltem. Érdekes módon, akkor sem jelentkezett nálam semmilyen probléma! Egy generáció kimaradtával 6870-re váltottam, ahol szintén nem tapasztaltam sem driveres, sem hardveres problémát! Ezután jött a 7770, majd a 7870, ahol szintén semmi gondom nem volt. Mikor a 7870-et kezdtem kevésnek érezni, váltottam 280-ra. Egy MSI 280 OC büszke tulaja lettem, ahol szintén semmilyen gondom nem volt! Most sikerült egy 290X-re beneveznem, és ismét csak azt tudom elmondani "zöldhályogos" kollégáknak, hogy bizony, nincs gond itt sem driverrel, sem hardverrel! Komolyan érdekelne, hogy a sokak által emlegetett driver problémák csak engem kerülnek el???? Mondjuk a Win alá pakolt sok szar, ezt nagyban befolyásolja, de nálam akkor sem volt gond soha! Akinél gond van, itt leírhatná, hogy mi a probléma, miért vacak a driver támogatottság, és a többi véleményét!

AMD R9 290X Gyorsteszt!

Úgy alakult, hogy sikerült beszereznem egy Gigabyte 290X OC-t..

Tesztkonfig:

Gigabyte Z97P-D3
Intel i5 4570
Gigabyte 290X OC WF3
8Gb Crucial Ballistix (2x4Gb KIT)
Kingston V300 SSD

A teszt végeredménye:

Qrva jó kártya! Köszönöm a figyelmet!