Röviden tömören: írom e sorokat mindjárt 18 éves fejjel, és elégedetlen vagyok. Nagyon elégedetlen. Nem a környezetemmel, nem a tulajdonommal, nem az életkörülményeimmel hanem csupán önmagammal.

És mi más válthatná ki belőlem ezt az érzést, mint a nők... Az ország egy kis városában élek, ahol egyetlen szórakozó hely van, ismerkedési lehetőségek igencsak korlátozottak. Úgy érzem jó a szövegem, meggyőzök bárkit, humoros vagyok, és még a külsőmmel sincsenek problémáim... De mégis egy hét múlva itt a 18. szülinapom, és még egy barátnőm sem volt, sőt még egy csók sem volt... Ez a tudat az öbizalmamat napról napra tizedeli... A lány barátaim többségben mind bírnak, de az a bizonyos egy lépés távolság mindig megvan.

A szándék mindig is megvolt bennem a fejlődés iránt, rengeteget olvastam csajozási oldalakat, az itteni fórumoktól kezdve, a különböző mestertanácsokig... Mégis úgy vélem, minden hasztalan volt, buliban szinte nem merek megszólítani egy lányt, félek a visszautasítástól.