Válaszolta a hátsó szomszédom. Én a telkeinket elválasztó kerítés mellett feküdtem, a mentős éppen megpróbálta a ficamos törést a talált helyzetben rögzíteni, a feleségem pedig az öthónapos fiammal a kezében, a sírás határán éppen átkiáltott, hogy „Hallgattassa már el a kutyáját!”, mert a szóban forgó kutya őrjöngve ugatott az arcunkba, alaposan megnehezítve az ellátást.
A finom különbség a kétségbeesett, de magázó felszólítás és a válasz tegező formulája között nem fogalmazási hiba. Sajnos, az idézetek is szó szerintiek. Az illető 50 pluszos úriember, a három generációs családi ház szenior tagja. Összenéztünk a mentőssel, majd megkérdeztem, továbbra is magázva, hogy a kutya zavarja az ellátást, és mégis, hogy beszél egy hölggyel? A kutya a területét védi, jött a válasz. A kutyával kellene foglalkozni, idomítani, mondtam. Téged látom, jól beidomítottak, rúgott egy jóízűt a földön fekvőbe. Kollégám, akit a feleségem hívott fel, hogy segítsenek, végül elcsitította. Magázva, jegyzem meg.
Amikor leestem a létráról, és két, elég hangos ordítással tudtára adtam a környezetemnek, hogy baj van, a feleségem kirohant, a gyereket akkor még benn hagyva, hogy mi történt. Mivel a kutya rögtön jött az arcomba őrjöngeni, a feleségem, friss sírással a hangjában rákiáltott a kutyára, hogy hallgasson már el. A kerítés túloldaláról már akkor megkaptuk a középső generációtól, hogy „Mi bajod van a kutyámmal?” Ha ezt magadban Tyson „Mit mondtál rám meg az öcsémre?” hanglejtéséhez kapcsolod az Argóban, nem tévedsz. A szomszédék a balesetet nyugodtan végignézték és -hallgatták a kertben, egy kérdés nem hangzott el, hogy jól vagyok-e, hívjunk-e segítséget.
A mentős halkan, fejcsóválva mondta, hogy azért ekkora bunkót ritkán lát. Elmondtam neki, hogy az illetők passzív agresszióval már az odaköltözéskor közölték, hogy hová ne építsek garázst, mert „a tyúkok nem kapnak levegőt”. A mentős tekintetén látszott, hogy rendelkezik némi tudással a gázkeverékek tulajdonságairól, hogyan töltik ki a teret satöbbi. A két kutyát amúgy később hozták a házhoz, és mocskos módon idegesítenek, ahogy az eltelt két évben dacára minden alkalommal az őrjöngés határáig ugatnak meg a saját kertemben. Egyébként odaköltözésünket a két oldalsó szomszéd kutyái, sőt, a tágabb környezetünkben tartott kutyák is megtanulták kezelni. Úgy egy hónap alatt.
Most, hogy lassan újra tudok járni (nem, ez nem a Ford Fairlane 
), elnézem az épülő garázs vázszerkezetét, ami legalább megszünteti majd az átlátást, ha már az önkormányzattól nem lehet új szomszédokat igényelni. A tyúkóljának meg amúgy is le van omolva az innenső fala, valószínűleg nem fognak megfulladni. Legfeljebb rájuk omlik a tető, ahogy az eső veri a csupasz vályogfalat.
Senki soha nem ellenőrzi őket, pedig állatkínzás kategória szvsz. panelben hörcsögnél nagyobb kutyát tartani és napi 1-2x 10 percet szabadba vinni.
