Kificamodott a jobb bokám. 
Múlt vasánap reggel nagyon siettem lefelé a lépcsőn, kettesével szedve a fokokat, de sajnos az alsón megcsúsztam és a jobb lábfejem "derékszögben" magam alá bicsaklott.
Az első napok javulása után azt gondoltam, hogy „tudok én már evvel dolgozni”, és cipőt eröltettem rá, noha nagyon kényelmetlen és fájdalmas volt, --de ezzel is siettetni akartam a gyógyulást. 
Persze estére sokkal rosszabb lett, mint valaha. Jegeltük, gyógyszereltük stb. Most megint jobb egy kicsit, .....de ezentúl nem engedek a kísértésnek, addig pihenek vele, amíg vissza nem megy a normális állapotába. Ha mást nem, talán türelmet tanulok. 
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Amúgy meg köszi. 
Egyébként én nem hiszek abban, hogy Isten ily módon (betegség vagy baleset által) tanítaná az embert bármire is. Azt gondolom, hogy Isten egy szerető jóságos Atya, olyasmi, mint a legjobb szülő..És egy jó szülőről elképzelni sem tudom, hogy betegséggel tanítaná (fenyítené) a gyermekét. 
Tudom, hogy sok helyen ezt tanítják, de ez nem passzol bele az istenképembe. Másmilyennek ismerem Őt.
