Azt mondják, hogy minden mese fele igazság, fele mese. Hófehérke, Hamupipőke, Jancsi és Juliska történetét nagyjából el is tudom képzelni, de Csikerózsikáét? Hogy a manóba "halhat meg" vagy "aludhat el (100 évre???) " bárki egy tűszúrástól?
Igazából csak addig nehéz elképzelni, amíg meg történik.
Ismerősöm az alábbi történettel rukkolt elő:
"Reggel korán felkeltem, hogy éhgyomri cukort lemérjem, az előző nap vásárolt vércukorszintmérővel. A gyógyszertáros az orromra kötötte, hogy a 2. csepp kell, ami kibuggyanik, mivel az első tartalmazhat bőrdarabot és egyebet, így a mérés nem lesz eléggé pontos. Megszúrtam az ujjaimat vagy 5-ször de a 2. csepp sehol nem akart kijönni. Párom igen segítőkész, ő mondta, hogy ne aggódjak, majd Ő kipaszírozza belőlem a másodikat. Jött a 6. szúrás. Első csepp vért letöröltük, majd párom elkezdte kimasszírizgatni belőlem amit ki kell. Masszírozás közben durva keserű ízt, kis zsibbadást és pici hányingert éreztem. Majd annyira elálmosodtam, hogy nem tudtam végigmondani, hogy nem vagyok jól. Ezt követően elkezdtem hátrafelé dőlni, majd szépen megtalálva a törölköző szárítót elterültem, és ott feküdtem kb 10 másodpercig (Párom ezt számolta be). Vigyázott rám, így a fejemet nem vertem be sehova, csak egy horzsolásom maradt, amit a törölköző szárítótól kaptam. "Visszatéréskor" mellkasban egy erős szúró-nyomó érzés tört rám (mint amikor 3-4 napig nem alszol, majd egyszer végre sikerül, de egy óra után már szól az ébresztő, hogy fel kell kelni), és észrevettem, hogy a földön fekszek. Kinyitottam a szemem és párom volt ott aki szólongatott.
Dőlés közben és elterülés alatt amit "láttam", vagy amit az agyam játszott velem:
Miután becsuktam a szemem és elkezdtem hátrafelé dőlni a világmindenség túloldalán emberek hangját hallottam. Olyan érzésem volt, mintha az lenne a valóság, ez a szúrkálósdi pedig egy álom. Az idő megszűnt létezni. Kipihenten és könnyűnek éreztem magam. (Szokták mondani, hogy a holtaknak már semmi nem fáj. Ezt most már el tudom hinni 
). Egyik pillanatról a másikra egy üres és sötét térben találtam magam. Csak csend és nyugalom vagy 10-13 percen keresztül. Egyszer csak egy ajtó felé közeledtem, régi, deszkákból összetákolt faajtó volt. Ahogy közeledtem felé, magától kinyílt majd egy erősen fénylő ösvényt láttam, melynek mentén rengeteg ember volt. Kezek integettek, és hívtak, hogy menjek játszani. Hát nagyon tetszett a dolog, persze tettem lépéseket odafelé. Zöld fű, hátul dombok, hegyek, rengeteg ember - hol táncoltak, hol csak ültek és beszélgettek. Mindenki vidám volt, és érdeklődő. Ott is eltöltöttem vagy 5-6 percet. Mikor már szinte eldöntöttem, hogy megyek én is játszani ránéztem a kezemre és látom, hogy nem fogja senki. Párom nincs mellettem, pedig az előbb még ott volt. Megijedtem, hogy ő miért nincs itt, ahol jól érezhetnénk magunkat. Majd tudatosodott bennem, hogy sajnos nem ez a valóság, hanem az ami odaát van a "Földön?". Forgott a fejem, majd elkezdtem zuhanni, és egyszer csak fájdalmat éreztem a mellkasomban, majd kinyitottam a szemem.
Valóság:
Elestem.Párom segített fel a földről. Állítása szerint 10-13 másodperc volt a történet, de nekem 20-30 percnek tűnt. Beküldtek az SBO-ra és neurológushoz is. Mind a két helyen elmondták, hogy igen, ez egy létező dolog, hogy tűszúrásra elájul az ember."
Miután ismerősöm végig darálta a történetet rögtön eszmbe jutott Csipkerózsika meséje. Kerestük, is az összefüggést, vajon mi volt valóság a meséből. Azt már el tudjuk képzelni, hogy 100 évnek tűnik az az idő, amit Csipkerózsika ájult valóságaban töltött, de a nevezzem "földi" valóságban, ez sokkal kevesebbet jelent. Az ő esetében összesen kb 20-30 percnek tűnt az, ami a valóságban 10-13 másodperc volt.
A történet után természetesen elkezdtem érdeklődni a Halál és a tudatalatti témával kapcsolatban. Hogy is van ez miként is van ez? Megtaláltam Raymond A. Moody: Élet az élet után című könyvét. Az itt olvasható történetek tűnnek a leghasonlóbbnak az ő esetéhez. Olvastam a Bardo tödol-ból, Bibliából. Annyira más megközelítésű mindegyik leírás, hogy az hihetetlen. Ebből kifolyólag rájöttem, hogy nem tudok sokmindent értelmezni belőlük, vagy nem úgy értem, ahogyan akkor régen gondolták és leírták. Amit viszont felfigyeltünk, hogy tényleg olyannak tűnt ez az egész, mintha az ember tudata egy szoftver lenne, amit a Valaki ide-oda pakolgat, amíg a hardver resetelődik (esetleg cserélődik? 
). Most úgy tűnt, hogy pont egy olyan pontot sikerült megtalálnia az ujj megszúrásával, ami instant bedobta a tudatot egy pullba, ahonnan majd visszakerül, csak meg kell várni, amíg a hardver helyreáll. Ilyenkor azért felmerül az emberben néhány kérdés.
Mit keresünk itt a Földön?
Jó-e az amit csinálok/csinálunk, ahogyan csinálom/csináljuk, vagy teljesen más irányba kellene elindulni?
Az emberek miért foglalkoznak ennyire az anyagi világgal, és miért nem foglalkoznak a halál tényével?
Tényleg meghalunk-e?
A Földön a folymatos tanulás, elveszik-e a halállal?
Mire figyelünk oda?
Biztosan tudjuk, mi a helyes út az életben?
Miért nem értem a "régi beszédet" (Biblia, Bardo tödol)? Azaz a mai modern világban annyira átformálódott bizonyos szavak jelentése, hogy ugyanezt elmondva a régi korban teljesen más érztet és gondolatokat kelt.
Ha bárkinek volt valami hasonló élménye, vagy gondolata véleménye én nagyon örülnék, ha megosztaná.
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
) volt az, hogy amíg lefolyt szépen a fél liter vér, addig semmi gond nem volt, beszélgettünk meg minden, aztán mikor "elzárták", akkor így hirtelen blackout (mint amikor hirtelen állsz fel, csak ez sokkal durvább volt). Kb. ugyanez a fíling volt mint amit leírsz, elvileg pár másodpercig nem reagáltam csak, viszont nálam nem voltak "élmények" közben, nekem egy ilyen végtelen idejű sötétségben lebegésnek tűnt. Egyáltalán nem volt rossz érzés, ilyen földöntúli könnyebbségnek éreztem inkább.
