2024. május 30., csütörtök

Gyorskeresés

Sunshine, reggae

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Na majd jól megkapom, hogy az első post máris fikatúra, de nem baj.
Nem csak én vagyok hihetetlenül szerencsétlen, de tény, hogy az eséseimet – mindig közönség előtt, zsúfolt bevásárlóközpontokban vagy a suliban adom elő - meglehetősen nehéz überelni. Hát ez most nem esés, de hasonlóan emlékezetes. Kb. két hete közelebbi kapcsolatba kerültem egy darázzsal vezetés közben. Hat helyen csípett meg. Akkor a sok okos körberöhögött, hogy de szép pöttyeim vannak. A csóri legjobban röhögős – a ex, ki más – szépen szólva is megszítta. Nem ér a kisebben kacarászni, na.
Kedden megérkezett a díszes társaság a plattenzére: mindjárt vége a nyárnak, emberek, kicsit kéne már pihenni.. Minden királyságos (csak a cuccok fele maradt otthon, ez még jó arány), egészen addig, míg hősünk szerda reggel meglátott egy darázsfészket és megörült, hogy nini, mééz, azt nem hozott senki, na majd ő, az alfa, jól levadássza. Hiába mondta kórusban mindenki, hogy nem, ezek nem kimondottan azok a mézgyártó zümmögősök, ő állította, hogy há’ dehogynem, a múltkor látta a tévében, ott a faszi jól befüstölt nekik és már szedte is ki a mézet, sima ügy. Jó nagy slukk, durva sűrű füst befúj a csíkosoknak, ettől tuti megnyugszanak, de legalábbis kicsit belassulnak, olyan egyszerűen nincs, hogy nem – nézni is rossz volt, de nem lehetett lebeszélni – és már szedi is le meg szét a darázsfészket. Hát szépen körbevarrták, mi tagadás, még a hajába is belementek. Ordítás-kalimpálás – youtube-ra kívánkozó jelenet – a szomszédok tutira nem vágták, hogy mi volt az üvöltés tárgya. Utána hattyú halála, jajdefááááj, jaj meghalok! halok máá.., di bloodclaat likkle bastard dem, meg meddig fáj még ez? Hát egy darabig biztos..
Nem vagyok nőpárti – Isten ments’ -, de tényleg igaz a mondás, hogy némely férfi mind hülye. (Lehet felhördülni, nem érdekel.) Fűcsomó legyek, ha értem őket, pedig fiúkkal nőttem fel.
A legszebb az egészben az, hogy a „Nem mered..” kezdetű varázsmondat még csak el sem hangzott. Sajnálom nagyon, de tutujgassa aki legközelebb megnyeri.
Ha jól hallottam, többet szeletben sem kell Balaton..

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.