Gyerekkorom óta erős fenntartásaim vannak a puszilkodó rokonokkal, ismerősökkel. Ezek a fenntartások ma csúcsosodtak ki annyira, hogy azt hiszem, sikerült egy pár negyvenes Superstar telitalpával beletaposni egyik távolabbi unokatesó lelkébe.
Bizonyára mindenki ismer olyan öregasszonyokat, akik előszeretettel csipkedik és puszilgatják a gyerekeket. A csipkedésről viszonylag hamar leszoktattam a büdös banyákat, mert már háromévesen, angyali mosollyal az arcomon ugyanúgy visszacsíptem. A puszilkodás már nehezebb ügy, mert ugye már az szörnyen riasztó, amikor a nikotintól sárga fogakra (időnként bajuszra) kerül egy kis élénkpiros rúzs is, ami közelről nézve (pláne) elég félelmes, nem csak kisgyerekszemmel. Ehhez jönnek a mindenféle szőcsingek, amikből rossz esetben (kb. 99%-ban rossz esetről beszélünk), bökős szőrök állnak ki. Sokáig elég komoly szorongást okozott, hogy ha megbök egy ilyen akupunktúrás rózsinéniszőr, akkor a helyén nekem is nő majd egy ugyanolyan bibircsók, amiből azok az tűszerű szörnyűségek fognak meredezni. Napokig nézegettem a helyét a tükörben, aztán amikor egy (általam megszabott) idő után sem nőtt semmi, megnyugodtam. Egészen a következő pusziig. Tudom, ez ilyen gyerekkori para, esetleg repedésre nem lépés kategória, de néha még ma is aggódom ilyen dolgok miatt.
A mai kirohanásomnak szintén többéves előzménye van. A fent említett rokonember Anyáméktól pár házra lakik, így elég gyakran összefutunk. Találkozásnál, elköszönéskor megölel, puszid ad. Olyan cuppanosat, megtoldva egy jópofának szánt röfögéssel, böeeee. Többször próbáltam finoman elkerülni a dolgot (elköszönéskor hirtelen telefonálhatnékom támadt, ilyenek), Anyuéknak is mondtam, hogy próbáljuk meg valahogy szépen lebeszélni erről, mert előbb-utóbb robbanok, de hát szerencsétlen máshogy szocializálódott, nem lehet, hagyd, kibírod. Hát ma nem bírtam ki, amúgy is elég hektikus napom volt, aztán amikor bejött a házba és hajolt oda, mondtam, hogy bocs, ne. Hagyjuk ezt a puszilkodás témát, nem vagy se a szerelmesem, se közeli barátom, örülök, hogy látlak, de nem kérek puszit. Láttam rajta, hogy meglepődött, Anyu meg igyekezett menteni a helyzetet, hogy emlékszel, gyerekkorában is cirkuszolt, hagyd, de nem tudom, mennyire segített. Igazából nem érdekel, hogy megsértettem, mert nekem legalább annyira kellemetlen volt, hogy évekig el kellett viselnem a dolgot. Ami zavar, leginkább az, hogy meggyőződésem, nem érti, hogy mi a bajom.