Az utóbbi néhány napban többen is hívtak, hogy mit tudok, mi is történik most Kingstonban, mert azon kívül, hogy lövöldöznek valami drogbáró miatt, senki nem érti a helyzetet. Mivel nem vagyok kint, az én információim is csak ott élők elmondásain alapulnak, de megpróbálom összefoglalni, amit tudni lehet.
Hosszú lesz, kaját (banánchips és gyümölcslé) készítsen be aki nekikezd, én szóltam. :)
Röviden: adott egy Christopher „Dudus” Coke nevű ember, akit az USA drog- és fegyverkereskedelemmel vádol. Állítólag New York drogpiaca az ő kezében van, ezen kívül Kanadában és az Egyesült Királyságban is komoly érdekeltségei vannak. A stafétát még apjától vette át 1992-ben, aki rejtélyes körülmények között halálozott el a börtönben, miközben hasonló ügyletek miatt várta a kiadatását az Egyesült Államoknak.
Dudus kiadatási kérelmének ügye sem volt egyszerű: a miniszterelnök, Bruce Golding is közbenjárt azért, hogy ezt sikerüljön meghiúsítani. Miután ez kiderült, először tagadott, de aztán bocsánatot kért. Mindez miért történt? Coke a választások idején komoly pénzekkel támogatta a jelenleg kormányzó JLP-t. Amikor kormányra kerültek, ezt úgy hálálták meg, hogy nagy összegű szerződéseket kötöttek Coke cége(i)vel. Miután a fentiek kiderültek, kiadatási kérelmet a jamaikai kormány elfogadta, Golding aláírta és elmentek letartóztatni emberünket. Igen ám, de Tivoli Gardens, Kingston egyik szegénynegyedének lakói a védelmükbe vették, mondván, hogy többet kaptak tőle, mint a kormánytól. Ezzel nagyon nem is lehet vitatkozni, mert tény, hogy segíti a szegényeket. Hol kajával, tankönyvekkel, iskolai egyenruhával, hol pénzzel, ahogy sikerül. Egyszerre rettegnek tőle és imádják, sokan mint jamaikai Robin Hoodot emlegetik. Persze ebbe a hatóságok nem nyugodtak bele, küldtek kétezer rendőrt meg katonát, akiknek az a dolguk, hogy kézre kerítsék Dudust, élve vagy halva. A politikusoknak valószínűleg az utóbbi lenne megnyugtatóbb, mert egyes források már pedzegették, hogy ha Coke-ot kiadják az USÁ-nak, több vezetőnek is fájhat a feje, mert nem marad csendben. Coke a Shower Posse banda vezetője, amit a hetvenes években a JLP szárnyai alatt hoztak létre, így nem meglepő, hogy sokat tud bizonyos politikusokról.
Jamaika érdekes hely. Az élet minden területén megfigyelhető egy furcsa kettősség. Mondok egy példát. A világon Jamaikában van az egy négyzetkilométerre eső legtöbb templom. Vallásos, hívő emberek lakják, a közösségi élet gyakran a kisebb egyházközségek köré szerveződik, sokan énekelnek pl. templomi kórusokban, szorgalmasan járnak misére. Ettől függetlenül ugyanúgy hisznek a szellemekben (duppy) és nagyon félnek a rontástól (obeah), ami tökéletesen ellentmond a fentieknek, mégis jól megfér a két dolog egymás mellett. Meglepő történeteket hallani és nem is mindig lehet mindent megmagyarázni, ami ott történik, de most nem szeretnék túlzottan elkalandozni. (Néha-néha úgyis sikerül...)
Finoman fogalmazok, ha azt mondom, Jamaika nem egy gazdag ország; a 2,5 millió lakos főleg turizmusból és mezőgazdaságból él. (Lásd még a Life And Debt című dokumentumfilmet.) Előbbi leginkább az északi parton élénk, utóbbi többnyire exportra termel gyümölcsöt, zöldséget. Igen, azt a fajtát is. A hegyek között, nehezen megközelíthető kis farmokon bizony nagy mennyiségű ganját is termelnek, amit aztán külföldön értékesítenek. (Jamaikában sem legális, de mondjuk úgy, hogy megtűrik, mivel a lakosság jelentős része él vele. Nem csak a raszták, akiknek a hiedelmekkel ellentétben NEM kötelező szívniuk.) Arról, hogy a ganja hogy jut ki az országból, több dolgot hallani, de ha lehet hinni a pletykáknak, akkor külföldön is népszerű művészemberek nagyon segítőkészeknek bizonyulnak a magángépeikkel a szállítást illetően. Visszafelé meg viszik a fegyvereket. Mindez pletyka, de nem zörög a haraszt, ugye…
Íme egy újabb kettősség: az egymást nyíró bandákat a rivalizáló pártokhoz lehet kötni, és ez a történet nem most kezdődött. A 70-es években az egymással szemben álló pártok – People’s National Party (PNP) és Jamaica Labour Party (JLP) adtak fegyvereket szimpatizánsaik kezébe, hogy megvédjék az ellenőrzésük alatt álló területeiket. Ezzel szépen meg is osztották az embereket, egyúttal az irányítást a bandák vezetőinek – „don” - a kezébe adták. Drog- és fegyverkereskedelem, korrupció... Talán nem kell tovább ragozni. A politikusok általában jóban vannak a választókerületüket irányító gang fejével, mert az ő támogatásuk nélkül semmire sem mennének. Természetesen igyekeznek fenntartani a látszatot, hogy a bűnözőkhöz semmi közük, de tény, hogy működik a kéz kezet mos elv. (Mindez annyira jellemző, hogy szinte minden jamaikai filmben felbukkan egy korrupt politikus, aki a helyi közösséget felügyelő bandavazérrel pacsizik…)
(1976-ban Bob Marley ellen is történt egy sikertelen merénylet, amiben megsérült. Pontosan soha nem derült ki, de valószínűleg politikai indíttatásból. Valakik meg akarták félemlíteni, hogy ne lépjen fel a Smile Jamaica rendezvényen. Nem hagyta magát, fellépett, de utána egy időre elhagyta az országot. Nem érdekelte a politika, az elnyomó rendszer ellen lázadt. Soha nem foglalt állást, egyik oldalt sem támogatta. „Here come a man like me saying 'Don't vote!' Rasta no vote." „Politics no interest me. Dem devil business” „Dem a play with peoples minds. Never play with peoples minds” Ennek ellenére fontos volt mindkét félnek, mivel tömegekhez szólt, ezért próbálták megnyerni maguknak. Nem sikerült. A videón az látható, amikor az 1978-as One Love koncerten a színpadra hívja Michael Manley-t (PNP) és Edward Seagát (JLP), a két riválist és kezet fogat velük.)
Kingstonban lakni eleve nem életbiztosítás a folyamatos bandaháborúk és a bűnözés miatt, de az olyan nyomornegyedekben, mint Tivoli Gardens vagy Trench Town ez fokozottan érvényes. Megbecsülni sem tudják, mennyi fegyver van a civil lakosság birtokában. Persze nem úgy kell a helyzetet elképzelni, hogy a kingstoni nagymamák is csúzlival a cekkerükben közlekednek, bár vannak olyan környékek – a fenti két, egymással szomszédos negyed különösen – ahol ezen sem kell túlzottan meglepődni. Még a született kingstoniak is igyekeznek messzire elkerülni őket, mert nagyon rossz a közbiztonság, elképzelhetetlen a nyomor és nem sokat ér az emberélet. Kitörni onnét gyakorlatilag lehetetlen. Nem azért, mert nincs oktatás. Van. Egyszerűen azért, mert ha meghirdetnek egy állást és valaki onnét elmegy az interjúra, amikor meglátják a címét, elküldik. Akkor mi marad megélhetési forrásnak?
Na de vissza az eredeti témához. A dolog pillanatnyilag ott tart, hogy egyik fél sem enged. A kormányt köti az USÁ-nak tett ígéret, próbálják kézre keríteni Coke-ot. Másik oldalon állnak azok, akik bújtatják és mindent megtesznek, akár az életük árán is, hogy ez ne sikerüljön. Még Bunny Wailer is írt egy számot Don't Touch The President címmel néhány hónapja. (Coke-nak több neve is van, többek között President vagy Presi néven is emlegetik.) Mindeközben az ártatlan áldozatok száma is növekszik, mert egyik fél sincs tekintettel arra, hogy éppen ki kerül egy golyó útjába. A legutóbbi híradások szerint – a kijárási tilalom ellenére - több körözött személy is kijutott Kingstonból és más városokban kerestek menedéket. Ez akár azt is jelentheti, hogy Coke kézre kerítésével nem lesz vége a történetnek, sőt. Az emberek Tivoli Gardensben félnek és egyre nehezebben viselik a rájuk nehezedő nyomást, ami érthető. Sokan a kormányt okolják. Ki azért, mert az utcai harcok elhúzódnak, mások pedig azért, mert csalódtak a miniszterelnökben, amiért „hátba támadta” az egyik legfőbb támogatóját. A kérdés persze leginkább az, hogy ha egyszer pont kerül is ennek az ügynek a végére, mi a biztosíték arra, hogy nem lesznek újabb harcok a megüresedett poszt betöltésére önként vállalkozók és támogatóik, valamint a kormány között. Mit tesznek, tehetnek azért, hogy végre felzárkózzanak a nyomorban élő emberek és megszűnjön a mindennapos erőszak Kingston utcáin?
A címadó dal itt található.
Van néhány fejlemény, frissítek.
Holnap lesz két hete, hogy elkezdődtek a zavargások Kingstonban. Azóta több mint hetven ember halt meg, hatszáz fölötti az őrizetbe vett személyek száma. Többségüket elengedték, viszont számos körözött bűnözőt is elfogtak, vagy ők adták fel magukat, mint például Leighton „Livity” Coke és Sandra „Sandy” Coke, Dudus öccse és húga. Őket Al Miller tiszteletes, a család jóbarátja vette rá, hogy jelentkezzenek a rendőrségen – elkísérte mindkettőjüket.
Azt is egyre több helyről hallani, hogy Dudus az ellenzéki PNP-közeli emberektől kért segítséget. Hogy ebből mi igaz, majd kiderül, viszont az is érdekes tény, hogy több JLP-s vezető politikusnál tartottak házkutatást.
Nobody move, nobody get hurt
Minden este 6 és reggel 6 között kijárási tilalom van érvényben, de az emberek napközben sem szívesen mennek ki az utcára, csak ha nagyon fontos dolguk van. Iskolákat is bezártak egy időre, állítólag holnap újra kinyitnak. Fegyvereket, lőszereket foglaltak le. Egy tizenhárom éves fiút is letartóztattak, mert az iskolában lőszert találtak nála.
Több szemtanú állítja, hogy fegyvertelen fiatalokat lőttek le rendőrök. Egyikük édesanyja azt nyilatkozta, hogy örülne, ha azzal magyaráznák, hogy a fiának köze volt Coke-hoz, mert akkor legalább lenne valami indok. A rendőrség tagad, a szemtanúk kivégzésről beszélnek.
Egyelőre ennyi, ha valami érdekes történik, megírom.
Tegnap, 2010. június 22-én a rendőrség elfogta és letartóztatta Coke-ot. A kiadatást nem sikerült megakadályozni, a korábban beadott kérelmeket sorra elutasította a bíróság. Dudus jelenleg börtönben várja a folytatást.
