Tegnap este volt itt valami énekezés, gondolom diákok szerenádoztak egy tanárnak. (Nem nekem, én nem gyerekeket tanítok. )
Emlékszem, hogy tizenkét éve mi is mentünk, csak éppen – kb. három emberen kívül - nem tudtuk a dalokat. Foglalkoztunk is mi a próbákkal, sokkal fontosabb dolgunk volt. A harmadik-negyedik tanárnál már nagyjából tudtuk (a dalok sorrendjét). A magyar- némettanárt nem különösebben szerettük; ő sem a gyerekeket, mert már belefásult, saját gyereke sem volt. Én meg pláne idegállapotba tudtam hozni egy pillanat alatt, mert nem szerette a nagypofájú, hülyeségben hangadókat. (Pár éve kollégák lettünk egy nyelviskolában, akkor mindenkinek mesélte, hogy „Ez a Niya, ilyen kibaszott (így!!!) diákom nem volt még egy. Nem lehetett tőle április elsején dolgozatot íratni, mert körberöhögött, aztán már az egész osztály röhögött, harminc embernek meg nem adhatok elégtelent, mert engem hurcolnak meg!” Ez tényleg így történt, neki meg felment a vérnyomása az egekbe, kirohant a teremből és lett egy lyukas óránk. Ezt már nem mesélte hozzá. ) Na szóval odaértünk a nénihez és nekiálltunk énekezni valami szépet. Ő odajött az ablakhoz – talán a másodikon lakott – gyertyával, hálóingben. Még valami sapka is rémlik, de a mérget nem venném be. Mint valami kísértet. Ráadásul a szemüvegén visszatükröződtek az utcai lámpák (vagy a Hold?) és még szépen villogott is. A döbbenettől mindenki elhallgatott, én meg mondom mentsük amit lehet, rákezdtem a Mennyből az angyalra, tudom belőle az első három sort. Na azt kellett volna látni, ahogy mindenki nekiáll röhögni, aztán rémülten próbálnak elhallgattatni. Nem voltam részeg, akkor sem ittam semmit, mert nem szeretem az alkoholt. Ezek a szerencsétlenek megijedtek, hogy lilára szivat majd minket az öregasszony érettségin. Fel nem mentünk, ezt már korábban kikötötte, mert „nem szereti a tömeget”. Na, a lényeg az, hogy nem lett baj a magánakcióból, mert tökéletesen félreértette a dolgot: azt hitte, hogy tényleg olyan angyali volt. Meg is hagytuk ebben a hitében, évekkel később is emlegette.
Másnap a ballagáson még mindig nem tudtuk rendesen a dalokat, de senki nem törődött ezzel, mert sok hangunk nem maradt és alig lehetett felismerni, mit éneklünk éppen. Volt valami okoska, aki hátraszólt a mögötte vonulóra, hogy „Te hülye, az nem is úgy van!” Ez is ott figyel a videón...