Nos, Picurka úgy döntött, hogy neki elég volt már a karácsonyokból, meg úgy az egész életből. Öregkorára szörnyen lefogyott szegény, az elmúlt napokban tényleg csak csont és bőr volt már. Látszott rajta, hogy a következő tavaszt már csak szerencsével maximum, ha megéli. Ahhoz képest szerencsére nem szenvedett, bár lépcsőzni se bírt (van belőle elég sok a kertben), csak esett-kelt, de szellemileg erős maradt, nem adta fel, jött-ment-érdeklődött. Egészen ma reggelig, amikor a kennelben a háza előtt pihenve fogadott, nyugalomban, békességben. De már örök álomra szenderülve.

Utcán talált, valamiféle keverék volt. Se oltást, se semmi kötelezőt nem kapott (a farkaskörmeit is meghagytuk), de nem is volt neki soha semmi baja, leszámítva a kis időszakos depresszióját, aminek hatására pár éve télen majdnem megfagyott (egyedüli kutya volt abban az időszakban és csak egyvalaki lakott a házban, aki nem nagyon foglalkozott vele). Akkor kellett kicsit gyógyszerezni és be kellett költöztetni melegbe a házba. Egy kicsit a derekán nyomot hagyott az eset, mert onnantól nem volt már a régi a mozgása. De mégis további jónéhány, összesen pedig 17 évig bírta, mindenféle látványos öregkori kínok nélkül. Szomorú vagyok, de ez az élet rendje...

N