Az én szeptember elsejém (:

Nagyon rossz volt reggel felkelni, mert furcsa kettősséget éreztem.
Már egyáltalán nem volt nyári hangulatom, sőt... mintha csak egy ugyanolyan szokásos
szürke hétköznap lenne, mint a többi. Semmi más. Viszont végig hihetetlen dejavu-m volt. Rég volt ilyen "iskola érzésem". Nehéz ezt szavakkal elmesélni.

Reggel 5-kor, mikor felkelek a puha, forró paplan öleléséből... kint még korom fekete minden. Bőrömön kis libabőrök jelennek meg, ahogy pár perc vívódás után győz az akaraterőm és ellenkezve testemmel, végül kimászok a meleg ágyikóból. A szobám jégveremnek tűnik. Első dolgom, hogy belebújok a meleg köntösömbe és megpróbálom összeszedni magamat. Ez ismét eltart pár percig. Nem nagyon sikerül. Félálomban elmegyek pisilni, majd míg megmosom a fogamat, várom, hogy a hajvasaló felmelegedjen. A tükörbe csak ritkán merek felnézni mosakodás közben, nehogy elhajítsam ijedtemben a fogkefét vagy egy hirtelen mozdulattal megszaladjon a kezem, mikor fogkrémet próbálok előcsalni a tubusból - ezzel "összepiszkítva" a fürdőszobát... Miután végeztem, megállapítom, hogy a hajam egy kezelhetetlen szénakazal, így gyorsan orvosolni kell a problémát. Párszor végig simítom a vasalóval...épp, hogy csak ne legyen gubancos. A hullámokat meghagyom benne, maradjunk csak a természetességnél. Hamar megvagyok, az alapozóm után kutatok. Hmm...igen, ennek is nagyon tipikus "kora reggeli" illata van. Pár ügyes, hozzáértő mozdulattal már fent is van az arcomon. Időközben kezd szürkülni odakint is... Már nincs olyan vaksötét, lassan a kislámpa fényére sem lesz szükség. Gyors, egyszerű smink, közben az MP3 lejátszó végig a fülemben. Nem bííírok betelni a tegnapi számmal. Zenét sajnos nem kapcsolhatok, mert a többiek ilyenkor még általában alszanak. Halkan készülgetek, hogy senkit fel ne keltsek közben. Az idő csak rohan és rohan, de a ruhámat még mindig nem találtam ki. Bízva képzeleterőmben, mégis összedobok egy villámgyors összeállítást. Hm...nem is lett rossz, sőt. Csinos. Hajam felső rétegét lazán feltűzöm egy csattal, a maradék pedig a vállaimra omlik. Most nincs idő sokat szöszmötölni. Behajigálom a táskámba a maradék cuccot is, amit találok. Csak remélem, hogy minden megvan és semmit nem felejtek itthon. Telefon, pénztárca, bérlet, kulcs....oké.
A harisnyám még az indulás előtt 5 perccel sincs meg. Apa már nagyon "örül" nekem.. Siettet. Könnyű azt mondani, húzott már fel valaha is harisnyát? NEM! Akkor addig nem tudhatja, hogy milyen körülményes dolog is ez...
Egy szuper gyors reggeli készítés a konyhában, majd röpke 2 óra alatt el is készültem mindennel. 7 óra van, ideje indulni.
Kilépek a házból és megcsap a párás, szúrós, hideg levegő. Ez szinte fáj. Apa kinyitja előttem a kapu ajtaját, gyors léptekkel irány az autóhoz. A mi kis utcánk még földutas, így kissé pipiskedve lépkedek az új fekete cipellőmben. Sár van. Vicces, ahogy csúszkál a lában a nyúlós trutyiban. Megtisztítom a talpamat - amennyire lehetséges - és beszállok az anyós ülésbe. Rég ültem Apa autójában. Nyáron inkább Anyáéval vagy biciklivel közlekedtem.
Megint dejavu tör rám... A bagó és az autóillatosító érdekes elegyet alkot az orromban. Ez a szag összetéveszthetetlen, bármikor felismerném. Ilyen csak Apa kocsijában van.
Kicsit "tömény élmény" kikímélt tüdőm számára, úgyhogy inkább mégis csak letekerem résnyire az ablakot.
Végre elindulunk. Kertvárosi részen lakunk, így kicsit tovább tart beérni a városközpontba. Az úton beszélgetünk, mesélünk egymásnak. Úgy érzem, máris jól indult a reggel. Az ablakon kibámulva megjelennek az "ismeretlen ismerősök".
A kedves, mosolygós néni, aki kézen fogva sétál a kislányával és minden egyes reggel egy mesét mond neki, míg beérnek az iskolába. Vagy a 2 beszélgető barátnő az utca végén, akik mindig pontosan 7: 30-kor válnak el egymástól. És persze a kertét gondozó bácsika, aki valahogy mindig abban leli örömét, ha a legnagyobb reggeli forgalomban kezdhet el kertészkedni vagy elvégezni a ház körüli munkáit. Amúgy szerintem csak az emberekre kíváncsi.
Na, ezek a kis megszokott reggeli életképek, amik tényleg nagyon hiányoztak a nyáron. Minden egyes reggel látom őket...szinte a mindennapjaim részévé váltak.
Jó volt visszatérni a hétköznapokba.
Végül Apa letett a suli előtt. Kölcsönös jókívánságok, búcsúpuszi, naaagy levegő....és elindultam a bejárat felé, hogy belépjek a 12. évfolyamba....