2019. június 16., vasárnap

Gyorskeresés

A4-Tech XL-750BH Kókányolás

Írta: | Kulcsszavak: kókányolás . egér

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nem terveztem hogy írok róla, de olyan jól sikerült, hogy muszáj megosztanom.
Akit nem érdekel a rizsa az görgessen a végére, ott lesznek a képek, na persze nem sok.

Kezdjük ott, hogy szegény egérnek állnia kell a sarat testvérem kezei alatt, ugyanis nem mindig marad higgadt amikor online játszik. Ilyenkor persze, hogy a klaviatúrán csattan az ostor... vagy mint jelen esetben a címben szereplő egéren.
Mai nap hazaérve szomorúan konstatáltam, hogy a görgővel valami nincs rendben. Konkrétan a bal oldala be volt esve és nem lehetett vele kattintani. Mivel elég sűrűn használom netezés közben nem hagyott nyugodni és szétkaptam mit Foxi a lábtörlőt. (Megesett már máskor is, de az egy másik történet)
Nos a görgő tengelyének vége pattant le, pont az ami megtámasztja illetve a gombot nyomogatja.
Hosszasan gondolkodtam hogyan is lehetne megoldani a dolgot. Visszaragasztani nem akartam mert az úgysem lenne tartós. A következő gondolatom az volt, hogy felforrósítok egy megfelelően vastag tömör vezetéket és beleolvasztom. Sajnos célszerszám hiányában egy öngyújtóval próbálkoztam, ami mondanom sem kell nem sok sikerhez vezetett, így ezt a lehetőséget elvetettem.
Aztán jött a megvilágosodás.
Ugyanebből a tömör vezetékből hajtogatnom kellene egy kör alakot majd be középre illetve merőlegesen kifelé hajtva a végét. Ha nem tiszta akkor úgyis mellékelek 1-2 képet abból majd kiderül.
Ezzel eltelt egy kis idő mire sikerült úgy megcsinálni, hogy megpörgetve pontosan középen maradjon és ne "hajítson".
(Hajtogatás közben felmerült bennem, hogy lehet nem lesz elég merev ahhoz, hogy kibírja a kattintáskor fellépő erőhatást, de tévedtem. Egyébként 1.5-2 mm vastag réz vezetékről van szó amiről lepucoltam a burkolatot. Van belőle sárga-zöld verzió is, földeléshez használták annó... vagy még most is, ezt nem tudom.)
Mindezt egy kis FBS-sel akartam rögzíteni a görgő oldalába, de olyan jól megfeszült, hogy nem éreztem szükségességét.
Jött a próba.
A vezeték vastagsága vagyis vékonysága miatt elég nagy hézag maradt a tengelytartó "fülek" között, így viszont nem passzolt a kis mikrokapcsolóra. A vezeték "bundájából" vágtam egy kis darabot, majd ráhúztam a vezeték... vagyis most már tengelyre :) a két kis tartó pöcök közé.
Ezzel egy baj volt, hogy szorult. Vissza leszedtem és ráraktam a tengelyt tartó műanyag hátsó kis pöckére. A hézag pont a megfelelőre redukálódott és a tengely is pontosan a mikrokapcsoló gombja fölé került.
Végső simításként még egy kis darab vezetékborítást raktam a kapcsoló fölé a vezetékből készült tengelyre végére is. (Huhh micsoda egy mondat lett ez. :) ) Így minden nyomásra eltalálja a gombot.
Sajnos nem dokumentáltam képekkel a folyamatot, csak a végén jutott eszembe, hogy lőhetnék egy pár képet erről a gyönyörűségről.
A képek mobillal készültek, így nem vállalok felelősséget értük, de a lényeg látszik, illetve akit érdekel itt megtekintheti forgás/működés közben is.
Jelenleg tesztelés alatt van, aztán majd meglátjuk meddig bírja.

Íme a képek:



Hozzászólások

(#1) joeetm


joeetm
(kvázi-tag)

Szerintem ez instant belépő a gány topikba :D Ötletes megoldás :R

_Az a hülye aki nem normális_

(#2) kispal87 válasza joeetm (#1) üzenetére


kispal87
(tag)

Pontosan abba a topikba szántam a képeket, csak nem tudtam milyen néven keressem, ezért írtam blog bejegyzésbe.
Köszi :)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.