Egyszer egy napon útra keltem az ismeretlenbe. Éppen augusztus közepe-vége felé járt az idő, amikor felkeredtem, és elindultam. Elindultam egy olyan utazásra, amelynek még most is részese vagyok, és a jövő mit fog hozni, azt nem tudom.

Az utazás óta eltelt már egy kis idő, megismertem sok embert, megláttam pár helyet, és tapasztaltam sok mindent. Tipikus közhelyeket nem kezdek el sorolni, mert felesleges is lenne, mert mindenki ismeri őket.
A véletlen s a sors közös összefonódásából megismerhettem életem első, és ezeddig egyetlen párját, akivel szerencsére teljesen jól kijövök. Ha, maradok a magam kis komfortzónájában, és nem mozdulok ki belőle, akkor szerintem sosem ismertem volna meg. Sok olyan ismerősöm van, akik nem akartak, vagy nem tudtak kimozdulni ebből a zónából. Bár tény, hogy én sem feltétlen tettem volna meg, hogyha a körülmények nem játszanak össze, és késztetnek arra, hogy megtegyem.
Ahogy korábban már írtam, elhagytam a várost, ahol egészen 21 éves koromig laktam, mert nem akartam a szüleim nyakán maradni, mint, ahogy sokan ma is teszik. Ezzel a lépéssel elég messze kerültem a szülői háztól, s így keveset is tudok már hazamenni. Ami igazából nem is baj, mert valamikor el kell kezdeni a leválást a szülőkről. Van, aki ezt nem teszi meg egyhamar, van aki lehet sosem.

Nos, a körülmények, hosszú-hosszú idő után végre adottak voltak ahhoz, hogy megismerjem az én is Virágszálamat, akivel eleinte tényeg nem úgy indultak a dolgok és a kapcsolat, ahogy kellett volna, de szerencsére a jó mentalitásomnak és az időnek hála, bizonyítást kaptam, hogy ismét, egy egészen más szintű kapcsolatba kezdhessek vele, mint ahogy az első rövidke kis tiszavirág életű kapcsolatunk kezdődött.

Írtam korábban már, hogy sosem kezdtem semmit se túl korán el. Ilyen lett a párkapcsolat is. Úgy érzem, hogy még így sem bántam meg, mert igaz, hogy nem mutogattam be hetente-havonta-félévente lányokat a szüleimnek, de legalább most már van. Nem, nem azért mert ez mekkora társadalmi elvárás már, hogy legyen, - mert ha végiggondolom magamban, hogy legyen, akkor nem létszükséglet, de jó, az ember szeret szeretve lenni és szeret szeretni - hanem az élet és a sors végre elhozta nekem is.

Szerencsés vagyok, hogy ebben majdnem bő 4 hónapban Vele lehetek végre, mégha vannak és lesznek is majd nehézségek, mert manapság már a könnyű kapcsolatokat keresik, s ha bármi probléma van, akkor eldobják a másikat, és keresnek mást. Az igazi kapcsolatokat az idő jelzi. Azt, hogy ha bármi probléma van, nem fordulunk el s keresünk mást, hanem szembenézünk a problémákkal, és megpróbáljuk megoldani. Hm, micsoda közhelyeket írok, én is beleestem ebbe a hibába, így nem is óhajtom szaporítani az írást, mert a végén közhalomtengert fogok írni a sok közhellyel.

Hetedfél országban
Nem találtam mását,
Szeretem szép, beteg,
Csengő kacagását
De nagyon szeretem.

Szeretem, hogy elbujt
Erős nagy voltamban,
Szeretem hibáit
Hűségénél jobban,
De nagyon szeretem.

Szeretem fölséges
Voltomat e nászban,
S fényes biztonságom
Valakiben, másban
De nagyon szeretem.