[link]
Közlekedőedény, szerelem projekt, hülyegyerek autó. Nagyjából így tudnám összefoglalni az eddig történteket.
Mióta jogosítványom van, mindig csak öreg kotlákra futotta a költségvetésből. Friss műszaki, használható műszaki állapot, olcsó fenntarthatóság. Ezen háromszögön belül választottam mindig autót, melyek állapota, jellege miatt nem tudtak igazán a szívemhez nőni. Így műszaki vizsgájuk vége felé szívfájdalom nélkül váltam meg tőlük.
Csak az alapvető, tűzoltó karbantartások elvégzése, a biztonságos közlekedés megvalósítása volt a cél, és hogy a legolcsóbban jussak el a-ból b- be. Amikor a fenntartási költségek már irreálisan megnőttek, vagy nem lehetett tovább biztonságosan használni a járművet, olcsón lepasszoltam és jött a másik fostos. Így jutottam el a Renault-hoz is. Egész pontosan Renault Megane II 1.4 benzin 2003- ból.
Amikor az öreg Opel váratlanul kilehelte a lelkét, és a munkába járás extrém módon kényelmetlenné változott, akkor döntöttem úgy, hogy kell egy másik. Megszokott módon összeirkáltam a jelölteket, majd vadászatra indultam. Tök mást néztem, erre a szekérre véletlenül találtam rá. Persze hogy kiesett a pixisből, mert nem volt rajta műszaki. A kereskedő hívta fel rá a figyelmem, aztán egy próbakör és friss műszaki vizsga, plusz nagyszerviz ígéretével alkut kötöttünk. Felemásan álltam hozzá a kocsihoz. Mégis, hogy néz már ki? Az eleje még csak-csak, de a hátulja az tényleg ocsmány.
Másrészt, a műszaki tartalom, és valami misztikus, megfoghatatlan izé miatt kezdtem vonzódni is hozzá. Szerettem beleülni, szerettem vele közlekedni. Eléggé hátfájós vagyok, de itt számomra tökéletesen be lehetett lőni az ülés pozíciót. Hosszú úton sem fájt semmim, nem macskásodtam, nem zsibbadtam. Minden kézre áll, egyszerű használni és könnyű hozzászokni. Ahogy egyre többet használtam, egyre jobban kedveltem is.
Nem azért, mert letaglózó lett volna a teljesítménye, vagy olyan hűha a menettulajdonsága, vagy azért mert négy litert kér százon és kettőötvennél még húz. Semmi ilyesmit nem tudott, és nem tud, csak annyit hogy megy. Tök átlagosan és unalmasan, de megy. Tökmindegy hogy mínusz tíz, zuhogó eső, szélvihar, nyálkás, kátyús út, csak reggel beülsz, és minden hiszti nélkül könnyen indul. Napról napra, hétről hétre hónapról hónapra.
Ez a műszaki biztonság, megbízhatóság igénytelenség miatt szerettem meg igazán. A tudat hogy bármikor bárhová kényelmesen, eseménytelenül eljuthatok, többet ért minden extránál. Olyan mint egy kopott sportcipő. Minden nap felhúzod, és észre sem veszed, hogy évek óta használod már. Beépült az életedviteledbe, teljesen természetessé vált.
Odáig jutottam, hogy tőlem teljesen idegen módon, feleslegesen költeni kezdtem rá.Hónapról hónapra jutott valami hülyeség. Puccos üléshuzat, dupla kipufogóvég, bőr kormányvédő, aztán egy komplett hifi került bele.
Később még jobban elgurult a gyógyszer, amint találtam egy jó szerelőt, és rájöttem, hogy viszonylag olcsón fejleszthető. Így aprádonként műszakilag is lett piszkálva: új féktárcsák, erősebb fékpofák, hengerfejsíkoltatás, bemart szelepfészkek, felpolírozott szelepek, szívósor tuning, irídiumos sportgyertyák, sportlégszűrő, sport kipufogó, gázgyorsító, chip tuning, ajjajjaj...
Szóval rendesen elszaladt a ló. Persze ezen kívül is kérte a törődést, egy traktor előzésénél sikerült megtalálni az út szélén a legnagyobb kátyút. Bár a tempó nem volt nagy, mégis görbült a stabilizátor, tört a rugó, és még egy defektet is sikerült összeszedni.
A szerelő talált még ínyencségeket javítás közben, így cserélve lett a két gátló és a toronycsapágyak is. Aztán a korából adódóan jöttek elő apróságok: megereszkedett tetőkárpit, jobb oldalt a kilincseknél hámlik a lakk, és kissé már lóg a vezető oldali ajtó is. De szívesen áldoztam rá, mert minden egyes purgálás után éreztem, hogy nem a szar lett visszaállítva rosszra, hanem érezhetően jobb, élhetőbb lett tőle a járgány. Ráadásul a családi kassza sem horpadt tőle össze. Az eltelt két évben nem egészen 900 ezret borítottam rá úgy, hogy hatszázért vettem. Tehát van egy másfél milliós, húszéves, háromszázezret futott autóm.
Nyilván ezért a pénzért vannak sokkal jobb autók is, de egészen mostanáig nem érdekelt, mert meg vagyok vele elégedve, és azt hittem, jó kocsim van. Egészen addig amíg a múlt héten apum is lecserélte a Daewoo- t, és vett egy 407-est. 1, 3 millióért.
Kétezres HDI, 2009- es évjárat és nagyon tetszik neki. Még csipkelődött is, hogy azért ez autó, nem úgy mint az én gokartom. Persze nem hittem el addig, amíg bele nem ültem. Na az egy tipikus báránybőrbe bújt farkas. Vagy oroszlán. 2000cm³ turbódízel 350Nm/2200 rpm, hatsebességes váltóval. Gyönyörű sportszedán csomagolásban. Csend, kényelem, repülőszőnyeg. Röhögve viszi az autópályás 130-at, kicsivel több mint kétezres fordulaton. Csak suhan a táj, halkan szól a rádió, és csendben lehet beszélgetni; olyat tol hogy csak kapaszkodsz a kormányba. Visszakapcsolás nélkül felmegy azon a dombon, amin én negyedikben erőlködök, és még gyorsul is. Mindezt úgy, hogy alig kér hat litert százon.
Kéne? Az első instant gondolatom, hogy naná, persze! Aztán ahogy telt az idő, úgy változott a véleményem is. Igaz, hogy brutál erő van benne, és kényelmes. De az első szervizszámla látványa még nekem is fájt, pedig nem én fizettem. És van benne valami amit nem szeretek. Hosszasan őrlődtem rajta, hogy mi az. Végül rájöttem: túl steril. Hiányzik belőle a bugi. Megy. Gyors. Remekül kanyarodik. De mindezt olyan érzéketlenül, hogy megöl benne az unalom. Lehet vigyorogni azon, amikor nyomsz egy kövéret és meglódul mint akit seggbe rúgtak. De egy idő után eltelsz vele, és megunod.
Ettől függetlenül jó autó. Mindkettő. Csak más kávéház. Az egyik egy szakadt ruhás cingár utcai harcos, a másik egy öltönyös kigyúrt kidobóember.
Nem lehet leírni micsoda élmény ezzel a kis kávédarálóval fűzni a kanyarokat kinn a pályán. Beleesel az ívbe, ív előtt nagy fék, darál az ABS, vissza három padló, baaaaaam- amm- amm amm tiltás hatezer jön a négy közbe felkenődsz az oldalablakra és teliszájjal vigyorogva szorítod a kormányt. Csutkán dübörög a zene Skrillextől a Fucking Die Cooper mix [link]és nem tudod eldönteni vajon a basszustól vagy az üveghangon tomboló motortól akar leesni a középső visszapillantó, de nem is érdekes mert bedől a kasztni mindjárt leér a kilincs de mégse kanyar vége teligáz leforog a négy jön az öt megint kanyar... És újra és újra amíg szivacsos és puha nem lesz a fékpedál, a vízhőfokmérő beledől a piros kockába.
Még egy laza kör, égett kipufogó és olajszaggal hűl, pattog a gép.
Mindezen gyilkolás közben sem akar megölni mert nincs veszélyes tempó, jó ha eléred a száznegyvenet, azt se sokáig. Nagyon nagy hülyeséget kell csinálni hogy boruljon, inkább az orrát túrja egy benézett kanyarnál, amit gázelvétellel simán kordában lehet tartani, ha mégsem maximum hasalsz egyet a sóderosban. Ezért érdemes rászánni az időt és pénzt és elmenni legalább egy TC tréningre ahol biztonságban, ellenőrzött körülmények között megmutatják az autó határait és megtanítanak igazán autózni, nem csak használni azt. Utána bátran ki lehet menni gyakorolni kisebb pályákra, ökörködni. Nem muszáj persze rögtön kimenni a Hungaroringre, körül kell nézni Facebook csoportokban, hová lehet elmenni. Nem drága mulatság, párezer forint, és jólesik kiereszteni a gőzt, sőt jobb is így mint közúton farkat méregetni és megmutatni ki a fasza gyerek, aztán ha eldurvul a helyzet akkor megy a bazmeg meg a másikra mutogatás, vér és könnyek.
Pont ezért nem kéne a Peugeot, mert észrevétlenül belevisz a rosszba, észre sem veszed hogy mennyivel mész, hozzászoksz a powerhez és kialakul egy szép nagy egészségtelen egó. Renaultnál ilyen veszély nem fenyeget, ha már hangosan kell beszélgetni akkor gyorsabban mész a kelleténél.
Amíg lehet addig kitaposom a kis csigazabáló belét, aztán ha minden kötél szakad- hát kap egy másik motort. Lehetőleg a kétliteres sportverziót...